Magyar Péter súlyos ütést vitt be a Fidesznek: Erre várt mindenki a választás óta!
Most már tényleg nehéz azt mondani, hogy csak néhány személycsere történik a választási vereség után. Az MCC augusztus végi megszűnésével állami tulajdonba került Mandinernél Kármán András pénzügyminiszter utasítására felmentették Kereki Gergő vezérigazgatót, aki egyben a portál online főszerkesztője is volt, Magyar Péter pedig közölte: a lap addigi finanszírozását leállítják.
Ez önmagában is nagy hír, de igazán akkor válik jelentőssé, ha mellétesszük mindazt, ami április óta történt. A közmédia átalakult, a Megafon kifulladt, a Tények eltűnt, a Mediaworks portfóliója összezsugorodott, a kormányzati kommunikáció régi pénzcsatornáit pedig sorra zárják el.
A Mandinerrel most bezárult egy nagyon látványos kör
A Mandiner hosszú időn keresztül az MCC médiaportfóliójának egyik legfontosabb politikai terméke volt. Az MCC-t működtető közérdekű vagyonkezelő alapítvány megszüntetése után azonban a kiadó állami tulajdonba került, így a lap finanszírozásának és vezetésének kérdése már nem egy politikailag bebetonozott alapítvány belügye lett.
Kármán András pedig nem sokáig nézegette a helyzetet. Kereki Gergő kilenc év után távozik, Magyar Péter pedig a döntést azzal kommentálta, hogy az állam nem fogja tovább finanszírozni azt, amit ő hazug propagandalapnak nevez.
Ez azért különösen fájdalmas, mert a Mandiner piaci lábon nem állt túl stabilan
A lapot kiadó Mandiner Novum Nonprofit Zrt. 2025-ben 1,8 milliárd forintos forgalom mellett mintegy 1,2 milliárd forintos adózott veszteséget termelt. Több mint száz emberrel működött, miközben a teljes működés éves költsége nagyjából hárommilliárdos nagyságrendben alakult.
Ez is érdekelhet
A nyomtatott Mandiner már augusztus elején elbúcsúzott az olvasóktól, a július 30-i szám lett az utolsó. Vagyis mire a pénzügyminiszter leváltotta a vezetőt, az első repedések már nagyon jól látszottak a falon.
És pontosan itt érthető meg, mi változott április 12-én
A Fidesz médiarendszerének valódi ereje ugyanis soha nem pusztán abban állt, hogy létezett néhány jobboldali újság, televízió vagy véleményvezér. Egy demokratikus országban természetesen jobboldali sajtóra is szükség van, ahogy baloldalira, liberálisra, konzervatívra és minden más politikai világnézetűre is.
A probléma az volt, hogy az előző rendszerben a pártpolitikai kommunikáció, az állami hirdetések, a közmédia, a kormányzati kampánygépezet és az üzletileg sokszor nehezen fenntartható médiatermékek egymást támogató ökoszisztémává álltak össze. Most nem a jobboldali vélemény lehetősége szűnik meg, hanem ez a közpénzzel kitámasztott fölény kezd eltűnni.
A Mediaworksnél már hónapokkal ezelőtt megindult az omlás
A választás után sorra jöttek a leépítések és bezárások. Felfüggesztették a Bors nyomtatott kiadását, leállt a Ripost.hu és a Metropol.hu, több vármegyei napilap megszűnt napi újságként, a Magyar Nemzet pedig augusztustól hetilappá alakult.
A sajtóbeszámolók szerint a leépítési hullám több száz munkavállalót érintett. A Magyar Nemzet szerkesztőségében is jelentős létszámcsökkentés történt, miközben az Origo sem úszta meg komoly átalakítás nélkül.
Az olvasók is eltűntek, amikor eltűnt a régi hátszél
Május végén különösen látványos dolog történt: szinte egyszerre zuhant meg az Origo, a Magyar Nemzet és a Mandiner online elérése. Az Origo és a Magyar Nemzet látogatottsága nagyjából megfeleződött, a Mandiner valós felhasználóinak száma pedig körülbelül hatvan százalékkal esett vissza.
Ez önmagában nem bizonyítja, hogy minden korábbi olvasó mesterséges forgalomból érkezett volna, és a háttérben technikai, üzleti tényezők is állhattak. Politikai szimbólumnak azonban nehéz ennél erősebbet találni: amint megváltozott a rendszer körülöttük, az addig megkérdőjelezhetetlennek tűnő médiatermékek hirtelen nagyon törékennyé váltak.
A Megafonnál még gyorsabban kihúzták a dugót
A választás előtt szinte lehetetlen volt úgy megnyitni a Facebookot, hogy az ember ne találkozzon valamelyik Megafonhoz kötődő politikai influenszerrel. A választás után viszont tizenkét vizsgált megafonos tartalomgyártó aktivitása néhány hét alatt a korábbi szint kevesebb mint ötödére esett vissza.
Májusban elbocsátások kezdődtek, júniusra pedig már arról érkeztek hírek, hogy az utolsó alkalmazottak is távoznak. Deák Dániel külön bejelentette, hogy lezárja együttműködését a Megafonnal, és saját megfogalmazása szerint „kormányfüggetlen politológusként” folytatja.
Pedig korábban valahogy mindig volt pénz
A Megafont működtető szervezet 2025-ben 8,6 milliárd forintnyi egyéb bevételt könyvelhetett el. A Fideszhez kötődő influenszerek tartalmainak hirdetésére korábban százmilliók, összességében pedig milliárdok mentek el, miközben a finanszírozás pontos háttere hosszú ideig nem volt teljesen átlátható.
A kormányváltás után aztán hirtelen kiderült, milyen nehéz ugyanazt a monstrumot fenntartani, amikor nincs mögötte ugyanaz a politikai-gazdasági környezet. A legszebb része az egésznek talán az, hogy több korábbi megafonos most már saját közösséget, előfizetőket vagy valódi politikai karriert próbál építeni, vagyis lassan eljutottunk ahhoz a forradalmi gondolathoz, hogy a tartalomért esetleg a saját közönséget kell meggyőzni.
A közmédia közben egészen más irányba fordult
Július elején új, átmeneti vezetés érkezett a közmédiához. A saját hivatalos közlésük szerint a feladatuk között szerepel „a propaganda leállítása”, a független és objektív hírszolgáltatás alapjainak újraépítése, valamint a szervezet pénzügyi és szakmai átvilágítása.
Az új médiaszabályozás intézményi garanciákat is beépített a pártatlanabb működés érdekében, és újra önállóvá teszi az MTI-t. Ez még természetesen csak akkor ér valamit, ha négy, nyolc vagy tizenhat év múlva egy másik kormány sem tudja saját propagandacsatornájává változtatni ugyanazt a rendszert.
Most már az is látszik, hogy a szabályokat komolyan gondolják
Az M5 csatornaigazgatóját, Gulyás Istvánt szeptember elején felmentették a munkavégzés alól, az Ez itt a kérdés című műsort pedig levették a képernyőről. A közmédia közlése szerint Gulyás többször megsértette a közszolgálati hírszolgáltatás alapelveit és a vonatkozó vezérigazgatói utasítást.
Ez nem azért fontos, mert egyetlen műsorvezető távozott. Azért fontos, mert a közszolgálati televízióban elvileg újra létezhet olyan fogalom, hogy szakmai szabály, amelynek a megsértése következménnyel jár akkor is, ha valaki korábban politikailag tökéletesen megfelelő műsort készített.
A TV2-nél is véget ért a Tények korszaka
A TV2 továbbra is magántulajdonban működik, tehát itt nem állami beavatkozásról beszélünk. A választás után azonban menesztették Szalai Vivien hírigazgatót, Marsi Anikó és Gönczi Gábor lekerült a híradó képernyőjéről, majd maga a Tények márkanév is megszűnt.
Augusztus 3-án elindult helyette a TV2 Híradó, amelynek készítői már objektív tájékoztatást ígértek. Az elmúlt években a Tények a Fidesz politikai üzeneteinek egyik legerősebb országos televíziós közvetítője volt, ezért a márka eltűnése önmagában egy korszak végét jelzi.
És eközben elzárták a régi állami kommunikációs pénzcsatornák egy részét is
Balásy Gyula cégei hosszú éveken át az állami kommunikációs megrendelések domináns szereplői voltak. A New Land Media és a Lounge-csoport vállalkozásai százmilliárdos nagyságrendű állami munkákat kaptak, köztük politikai kampányokat, médiavásárlást és influenszeres kommunikációt is.
A kormányváltás után sorra bontották fel velük a szerződéseket. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal két, egyenként 75 milliárd forintos keretmegállapodást mondott fel, más állami szervek pedig szintén kiléptek a korábbi konstrukciókból.
Ez az a pont, ahol a dominók tényleg összeérnek
Önmagában a Mandiner vezetőváltása egy médiapiaci hír lenne. Önmagában a Megafon leépülése egy politikai influenszerprojekt válsága, a Tények megszüntetése egy kereskedelmi tévé újrapozicionálása, a Mediaworks karcsúsítása pedig üzleti racionalizálás.
De amikor mindez ugyanabban a négy-öt hónapban történik, miközben a közmédia is teljesen új szabályok szerint kezd működni és az állami kommunikációs szerződések egy részét felmondják, akkor már rendszerszintű változásról beszélünk. A régi Fidesz-médiagépezet legfontosabb fogaskerekei egyszerre vesztették el azt a környezetet, amely tizenhat éven át működtette őket.
Nem a Fidesz véleménye tűnt el – és ne is tűnjön el
A Fidesznek továbbra is vannak saját médiatermékei, politikusai, influenszerei és közönsége, és egy demokráciában természetesen joga is van mindehhez. A HírTV nem szűnt meg, az Origo tovább működik, a Magyar Nemzet jelen van, és a Mandiner online felülete sem tűnt el egyik napról a másikra.
A hatalmas különbség az, hogy ezeket most már sokkal nehezebb ugyanazzal az állami erőforrás-rendszerrel országos fősodorrá felpumpálni, miközben a közmédiának és az állami hirdetési gépezetnek is egészen más szabályok szerint kellene működnie. A Fidesz narratívája tehát nem lett betiltva; egyszerűen elveszítheti azt a privilegizált hangszórórendszert, amely korábban minden más hang fölé erősítette.
És ez talán a legnagyobb vereségük az áprilisi választás óta
Egy párt elveszíthet egy választást, majd négy év múlva visszatérhet. Sokkal nehezebb helyzet, amikor közben elveszíti azt a kommunikációs infrastruktúrát is, amely éveken keresztül folyamatosan újratermelte a politikai fölényét.
A Fidesznek most bizonyos értelemben ugyanazt kell megtanulnia, amit minden normális ellenzéki pártnak. Saját pénzből, saját támogatókkal, saját közönséggel kell médiát építenie, és olyan tartalmat kell készítenie, amelyet az emberek akkor is elolvasnak vagy megnéznek, ha az állam nem fizeti ki helyettük a reklámszámlát.
A Mandinernél történt pénteki döntés ezért jóval nagyobb, mint egy személycsere
Kereki Gergő leváltása annak a korszaknak az egyik leglátványosabb szimbóluma lett, amelyben egy politikailag fontos médium veszteségesen is tovább tudott működni egy hatalmas, közvagyonnal feltöltött alapítványi háttérben. Most az alapítvány megszűnt, a vagyon visszakerült állami ellenőrzés alá, a vezető távozott, a finanszírozást pedig a kormányfő szerint leállítják.
Ez nem a jobboldali sajtó vége. Ez annak a rendszernek lehet a vége, amelyben a politikai lojalitás és a közpénzből épített médiatúlsúly túlságosan gyakran ugyanannak a történetnek a két oldala volt.
Erre vártak sokan a választás óta
Nem arra, hogy a Fidesznek ne legyen hangja, hanem arra, hogy ne az adófizetők fizessék a hangerőt. Nem arra, hogy ellenzéki újságokat zárjanak be, hanem arra, hogy egy jobboldali lapnak ugyanúgy olvasókat, előfizetőket és valódi piaci bevételt kelljen szereznie, mint bárki másnak.
A Mandiner mostani átvétele és vezetőváltása csak a legfrissebb dominó, de a kép már nehezen félreérthető: a régi médiagépezet nem egyszerűen elvesztette a kormányt, hanem elveszíti azokat a kiváltságokat is, amelyekkel tizenhat évig együtt élt. Ha ezután a Fidesz erős médiát akar, annak már nem a közpénzt, hanem az embereket kell meggyőznie – és talán pontosan így kellett volna működnie mindvégig.