Kósa Lajos is célkeresztbe került, máris dőlnek a dominók
Van az a mondat, amely tíz év elteltével sem öregszik meg, csak egyre kínosabban hangzik. Kósa Lajos 2016-ban a Fidesz frakcióvezetőjeként még azt próbálta elmagyarázni az országnak, hogy az MNB alapítványaiba tett közpénz valamilyen különös pénzügyi átváltozás során egyszer csak megszűnik közpénz lenni, most pedig az MNB-botrányt vizsgáló parlamenti bizottság döntése alapján személyesen is megkérdezhetik erről.
Politikai értelemben tényleg elkezdtek dőlni a dominók, mert a bizottság nem a történet legvégén található könyvelővel kezdi a sort. Elsőként Bánki Eriket és Kósa Lajost akarják meghallgatni, vagyis azokat, akik politikailag ott álltak annál a 2016-os kísérletnél, amely a jegybanki alapítványok pénzének nyilvánosságát radikálisan korlátozta volna.
És akkor idézzük fel Kósa Lajos legendás magyarázatát
2016 márciusában a Fidesz frakcióvezetőjeként Kósa Bánki Erik mellett próbálta megvédeni azt a törvénymódosítást, amely szerint az MNB alapítványainak juttatott vagyon elveszíthette volna közvagyon jellegét. A magyarázat azóta is a magyar politikai kommunikáció egyik felülmúlhatatlan gyöngyszeme.
„Addig közpénz, amíg az alapító nem tette bele az alapítványba a közpénzt, és attól kezdve az alapítványi pénz, és nem közpénz.” Ezt nem egy paródiaszerző találta ki, hanem Magyarország akkori legnagyobb kormánypártjának frakcióvezetője mondta egy több százmilliárd forintos közvagyoni történet magyarázataként.
A trükk tehát lényegében az lett volna: tedd át egyik zsebből a másikba
Az akkori politikai logika körülbelül úgy működött, hogy amíg a pénz az MNB-nél van, addig közpénz, de amikor az MNB az általa létrehozott alapítványba rakja, hirtelen „alapítványi pénz” lesz. Mintha a pénz eredetét és közpénzjellegét nem az határozná meg, honnan származik és milyen közfeladatot ellátó intézmény rendelkezett vele, hanem az, hogy éppen melyik számlaszámon pihen.
Ez is érdekelhet
Lehet ezt jogi konstrukciónak, intézményi elkülönülésnek vagy alapítványi autonómiának nevezni. A hétköznapi állampolgár számára azonban az egésznek volt egy meglehetősen pofátlanul egyszerű üzenete: az állami pénzt áttesszük egy általunk létrehozott szervezetbe, aztán közöljük, hogy mostantól tessék kevésbé érdeklődni iránta.
Csakhogy az Alkotmánybíróság nem kérte ezt a varázstrükköt
A történet legszebb része, hogy a jogi bűvészmutatvány végül nem működött. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az MNB közfeladatot lát el és kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az általa alapítványoknak átadott vagyon sem veszti el egyszerűen a közpénz jellegét.
Vagyis az alkotmánybírák lényegében visszatették a földre azt a fogalmat, amelyet a Fidesz politikailag megpróbált elemelni onnan. Közpénzből nem attól lesz másfajta pénz, hogy valaki alapító okiratot tesz mellé.
Most pedig éppen Kósával kezdik a meghallgatásokat
A parlamenti vizsgálóbizottság döntése ezért politikailag kifejezetten találó. Bánki Erik volt annak idején a sokat emlegetett törvénymódosítás kezdeményezője, Kósa pedig frakcióvezetőként kiállt mögötte és a parlamenti kormánypárti többség politikai támogatását is képviselte.
Most lehetőségük lesz részletesebben elmondani, mit akartak pontosan. Tíz évvel később már talán arra is választ kapunk, hogy ki gondolta jó ötletnek a több százmilliárdos jegybanki vagyon átláthatóságának ilyen látványos szűkítését, és mi volt ennek a valódi politikai célja.
Mert a „közpénz elveszíti közvagyon jellegét” azért nem magától született
Az ilyen törvényszövegek nem vadon nőnek a Parlament pincéjében, majd reggelre váratlanul megjelennek a képviselők asztalán. Valakik előkészítik őket, valakik politikailag támogatják, valakik benyújtják, valakik megszavazzák, és rendszerint valakik pontosan tudják azt is, milyen problémát akarnak velük megoldani.
Ezért különösen érdekes Hargitai János KDNP-s bizottsági tag mostani rejtélyeskedése is arról, hogy szerinte valaki másnál kellene kezdeni a történetet. Amikor konkrét nevet kértek tőle, nem mondott, csak arra utalt, hogy aki ismeri őt, tudja, kire gondol.
Ez azért egy vizsgálóbizottságnál meglehetősen sajátos barkóba
Csőszi Attila bizottsági elnök teljes joggal jelezte, hogy nem találgatós játékot játszanak. Ha valaki tudja vagy politikai tapasztalata alapján sejti, hogy a jegybanki alapítványi konstrukció mögött kinek volt meghatározó szerepe, akkor egy vizsgálóbizottságban talán nem az a legerősebb hozzájárulás, hogy „aki ismer, tudja”.
A régi rendszer egyik legjellegzetesebb reflexe éppen ez volt: mindenki tudott valamit, mindenki sejtett valamit, de amikor a nevet és a felelősséget kellett kimondani, hirtelen megérkezett a nagy intézményi köd. Most éppen ennek a ködnek kellene eltűnnie.
Kósa számára pedig már nem működik a régi recept
2016-ban elég volt kiállni egy sajtótájékoztatóra, elmondani, hogy az alapítványi pénz alapítványi pénz, majd továbblépni a következő ügyre. A kétharmados parlamenti többség politikailag mögöttük állt, és a vizsgálóbizottságoknak érdemi kényszerítő erejük gyakorlatilag nem volt.
2026-ban azonban más szabályok érvényesek. A meghallgatásra kötelezett személynek már komoly pénzügyi következményekkel kell számolnia, ha egyszerűen úgy dönt, hogy nincs kedve megjelenni.
Először százezer, aztán egymillió
Az új szabályozás szerint az első igazolatlan mulasztásnál 100 ezer forintos bírság szabható ki. A második alkalommal már egymillió forint lehet a következmény, vagyis a Parlament ezúttal meglehetősen világosan jelezte, hogy a meghallgatás nem egyszerű udvariassági meghívó.
Harmadik mulasztásnál újabb egymilliós bírság mellett már rendőrségi elővezetés is elrendelhető. A törvény a hivatalban lévő országgyűlési képviselőket kiveszi az elővezetés hatálya alól, Kósát azonban a bizottsági döntés már volt képviselőként nevezi meg.
Magyarán most már nem biztos, hogy elég lesz azt mondani: köszönöm, nem érek rá
Ez talán az egyik legfontosabb változás a régi parlamenti vizsgálatokhoz képest. Évtizedeken át pontosan az tette komolytalanná ezeket a testületeket, hogy akinek kellemetlen volt a meghallgatás, gyakran egyszerűen nem ment el, majd a bizottság megállapította, hogy sajnálja.
Most már az állam pénzbírsággal, ismételt mulasztásnál pedig adott esetben rendőri közreműködéssel is kikényszerítheti a megjelenést. Ha tehát Kósa meghívást kap, ezúttal valóban érdemes lesz beírnia a naptárba.
Persze ez még mindig nem bíróság
Ezt egy erős véleménycikkben sem szabad összekeverni. A parlamenti vizsgálóbizottság politikai és intézményi felelősséget tár fel, nem ítélhet el Kósa Lajost, és a meghallgatási döntés önmagában semmilyen büntetőjogi bűnösséget nem jelent.
De éppen ettől lesz érdekes. Itt nem azt kell eldönteni, hogy Kósa követett-e el bűncselekményt, hanem azt lehet megkérdezni tőle: mit tudott, mit támogatott, hogyan értette azt a törvényt, és ma is vállalhatónak tartja-e azt a politikai magyarázatot, amellyel annak idején az ország elé állt.
Az első kérdést tulajdonképpen már meg is lehet írni
„Képviselő úr, ma is úgy gondolja, hogy a közpénz attól megszűnik közpénz lenni, hogy az MNB egy általa alapított alapítványba teszi?” Ennél bonyolultabb felütésre valószínűleg nincs is szükség.
Ha igen, akkor érdekes lesz hallani, hogyan egyezteti ezt össze az Alkotmánybíróság világos megállapításával. Ha nem, akkor még érdekesebb kérdés következik: mikor jött rá, hogy a 2016-os magyarázat tarthatatlan volt, és miért nem hallottunk erről az elmúlt tíz évben?
A második kérdés Bánki Erikhez és Kósához már közös lehet
Miért volt egyáltalán szükség arra, hogy ilyen erővel korlátozzák az MNB-alapítványok adatainak megismerhetőségét? Ha minden rendben volt, minden befektetés szakmailag kiváló volt, és minden forinttal megfelelően gazdálkodtak, akkor miért lett ennyire sürgős jogilag elmagyarázni, hogy az állampolgárnak kevesebb köze van ezekhez az adatokhoz?
Az átláthatóság ugyanis különös dolog. Aki büszke arra, hogyan költött el több százmilliárd forint közvagyont, annak általában nem az az első reflexe, hogy gyorsan építsen egy vastagabb falat az adatigénylők elé.
És ezért üt most vissza különösen csúnyán a régi arrogancia
2016-ban a hatalom kommunikációjának alapállása az volt, hogy ők majd megmondják, mi számít közpénznek, az állampolgár pedig lehetőleg ne akadékoskodjon túl sokat. A „közvagyon jellegének elvesztése” tökéletes nyelvi emlékműve lett ennek a politikai korszaknak.
Nem azt mondták, hogy el akarjuk rejteni a pénzt, hiszen ezt természetesen senki nem mondaná. Ennél sokkal elegánsabb volt: a pénz egyszerűen „elveszítette a jellegét”, mintha valamilyen természeti folyamat történt volna, amelyért valójában senki nem felelős.
A közpénz nem párolog el
Ez az egész történet végső soron ennyire egyszerű. Az állampolgárok pénze nem változik át mágikusan magánjellegű vagyonná pusztán azért, mert egy állami intézmény létrehoz egy új jogi személyt és oda helyezi át.
Az Alkotmánybíróság ezt már tíz éve elmagyarázta. Most a vizsgálóbizottság azt próbálhatja feltárni, hogy politikailag mégis hogyan és miért született meg az a rendszer, amelynek védelmében Kósa ilyen mondatokig jutott.
És most már nem csak Kósa emlékezetén múlik a történet
A bizottság szeptember 18-i határidővel adatokat kér be az MNB-től és a Neumann János Egyetemért Alapítványtól is. Vagyis előbb-utóbb nemcsak politikusi emlékezések és tízéves sajtótájékoztatók állhatnak egymással szemben, hanem dokumentumok, döntések és konkrét pénzügyi folyamatok.
Ez az a pont, ahol egy vizsgálóbizottság valóban érdekessé válhat. Nem azért, mert látványosan megszégyenít valakit egy kamerák előtti meghallgatáson, hanem azért, mert papírral a kézben tudja megkérdezni: ezt ki írta alá, ezt ki kérte, erről ki tudott?
Orbán Viktor neve egyelőre nincs a meghallgatási listán – de a kapu nyitva maradt
A bizottságban felmerült az is, hogy később más magas rangú korábbi szereplők meghallgatására is sor kerülhet. A tiszás tagok álláspontja szerint senkit nem zárnak ki előre, és arról a feltárt információk alapján döntenek majd, kit érdemes behívni.
Ez a helyes sorrend. Nem előre kell megírni a bűnöst, hanem követni kell a dokumentumokat és a döntési láncot addig, ameddig ténylegesen vezetnek.
Kósa viszont már rajta van a listán
És jelenleg ez a lényeg. A férfi, aki annak idején politikai arccal és teljes komolysággal próbálta elmagyarázni, hogy a közpénz az alapítványba kerülve többé már nem közpénz, most az elsők között ülhet majd le a bizottság elé.
Ez még nem büntetés, nem ítélet és nem vádemelés. Ez egyszerűen az a ritka pillanat, amikor egy tíz évvel ezelőtti politikai mondathoz végre utólag kérdéseket is lehet csatolni.
Most dőlhet el, mennyit ér az új elszámoltatási rendszer
Nagy szavakat könnyű mondani az elszámoltatásról, vizsgálóbizottságokat is viszonylag könnyű létrehozni. A valódi teszt az lesz, hogy be tudják-e kérni a szükséges dokumentumokat, megjelennek-e a meghallgatandó szereplők, és képesek-e a politikai színház helyett tényleges döntési folyamatokat feltárni.
Kósa Lajos meghallgatása ehhez tökéletes első próba. Ha tíz évvel az „alapítványi pénz nem közpénz” magyarázat után most már nem lehet egy vállrándítással kilépni a kamerák elől, akkor valóban megváltozott valami.
A dominók tehát még nem dőltek le – de már meglökték az elsőt
Kósa Lajos és Bánki Erik meghallgatása önmagában senkit nem tesz felelőssé az MNB későbbi botrányaiért, de végre elkezdődhet annak feltárása, milyen politikai döntések tették lehetővé a több százmilliárdos alapítványi konstrukció létrejöttét és elzárását a nyilvánosság elől. És ennél jobb kezdőpontot nehéz lenne találni annál a két embernél, akik 2016-ban ezt a politikát parlamenti szinten képviselték.
Kósa akkor azt mondta, az alapítványba kerülő közpénz többé már nem közpénz. Tíz évvel később most végre ott lehet előtte egy bizottság, amely nyugodtan visszakérdezhet: biztos, képviselő úr?