Magyar Péter ledobta a bombát: 13 éve erre vár az ország, végre megtörténik
Tizenhárom év kellett hozzá, de végre eljutottunk oda, hogy nem az a kérdés, melyik trafik kap még egy új termékkört vagy milyen apró szabályt módosítanak a Nemzeti Dohányboltok körül. A Tisza-kormány az egész dohánykoncessziós rendszert átvilágítja, Magyar Péter pedig ennél is tovább ment: saját álláspontja szerint egyszerűen államosítani kellene az egészet.
Ez még nem elfogadott kormánydöntés, és ezt fontos leszögezni. De politikai értelemben így is korszakhatár lehet, mert a 2013-ban létrehozott trafikvilág születésétől kezdve olyan viták, „trafikmutyi”-vádak és politikai összefonódásokkal kapcsolatos kérdések kísérték, amelyeket tizenhárom év alatt sem sikerült teljesen lerázni róla.
Magyar Péter most tényleg nekiment a trafikbiznisznek
A miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón közölte, hogy már a kabinet egyik első ülésén elrendelték a dohány- és kaszinókoncessziók felülvizsgálatát. A vizsgálat nemcsak a sarki Nemzeti Dohányboltokra terjed ki, hanem a nagykereskedelmi rendszerre és arra is, hogyan osztották ki korábban a koncessziós jogokat.
Magyar szerint nagy- és kiskereskedelmi szereplők között egyaránt lehetnek olyanok, akik megkérdőjelezhető módon jutottak hozzá ezekhez a jogosultságokhoz. Ez egyelőre a kormányfő politikai értékelése, nem jogerős megállapítás bármely konkrét vállalkozás törvénysértéséről, de éppen ezért van szükség az átvilágításra.
„Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet”
Magyar aztán újságírói kérdésre elengedte a kéziféket. „Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet” – mondta a dohánykereskedelmi rendszerről, ennél pedig sokkal világosabban nehéz lenne megfogalmazni, ő személy szerint merre vinné tovább az ügyet.
Ez is érdekelhet
Megint fontos a különbség: ez jelenleg Magyar Péter preferált megoldása, nem a már elfogadott végleges modell. A kormányfő szerint akár a következő, de legkésőbb az azt követő kormányülésen végleges döntés születhet arról, milyen formában alakítják át a rendszert.
Ez azért nem egy átlagos kormányzati felülvizsgálat
A „felülvizsgáljuk” a politikában gyakran azt jelenti, hogy készül százötven oldalnyi jelentés, majd minden megy tovább ugyanúgy. Most azonban a miniszterelnök már az eredmény megszületése előtt arról beszél, hogy szerinte az egész piac államosítása lenne az optimális megoldás.
Ez arra utal, hogy nem kozmetikai beavatkozásra készülnek. Ha Magyar elképzelése akár részben megvalósul, a 2013-ban létrehozott dohánykereskedelmi modell alapjai változhatnak meg.
És bizony 2013-ról nehéz úgy beszélni, hogy ne jusson eszünkbe a „trafikmutyi”
A Nemzeti Dohányboltok rendszerét 2013-ban vezették be, amikor a dohánytermékek kiskereskedelmét állami monopóliummá tették, majd koncessziókon keresztül engedték át az értékesítési jogot magánszereplőknek. Már az első pályázati eredmények után súlyos politikai vita robbant ki arról, kik és milyen kapcsolatokkal jutottak a rendkívül értékes jogosultságokhoz.
A „trafikmutyi” szó akkor gyakorlatilag önálló politikai fogalommá vált. Sorra jelentek meg történetek Fideszhez közelinek tartott nyertesekről, egyszerre több jogosultságot megszerző családi és üzleti körökről, miközben régi trafikosok közül sokan elveszítették addigi piacukat.
Nem az a probléma, hogy létezik Nemzeti Dohánybolt
Érdemes ezen a ponton különválasztani két dolgot. A fiatalkorúak dohánytermékekhez való hozzáférésének korlátozása, az értékesítési pontok szabályozása és a dohánykereskedelem szigorú ellenőrzése önmagában teljesen legitim állami cél.
A vita mindig sokkal inkább arról szólt, ki kapta meg az államtól azt a jogot, hogy ezen a lezárt piacon pénzt keressen. És ha egy piacot maga az állam zár le, majd ő dönti el, ki léphet be, akkor az átlátható és tisztességes kiválasztás nem valamilyen extra igény, hanem a rendszer minimális követelménye.
Ha nincs valódi verseny, akkor legalább legyen kristálytiszta, ki nyer és miért
Egy normális gazdaságban egy bolt tulajdonosa nagyrészt saját kockázatára vállalkozik: keres egy helyet, befektet, versenyez, majd vagy sikeres lesz, vagy nem. A koncessziós modellben azonban maga az állam mondja meg, ki kapja meg azt a különleges jogosultságot, amely nélkül ezen a területen nem lehet működni.
Ez óriási hatalom. Ha pedig az ilyen jogosultságok kiosztását akár csak megalapozottan körüllengi a politikai favoritizmus gyanúja, az egész rendszer legitimitása sérül.
Most éppen ezt a 13 éves örökséget akarják szétszedni
Magyar Péter közlése szerint a kormány a koncessziók odaítélésének körülményeit is átvilágítja. Nem egyszerűen azt nézik meg, hogy egy trafik ma rendesen befizeti-e az adóját, hanem vissza akarnak menni oda, hogyan jutottak egyes szereplők magához az üzleti lehetőséghez.
Ha ebből tényleg nyilvános, dokumentált vizsgálat lesz, az önmagában komoly változás. Tizenhárom év után végre nem politikai legendákból és egymásnak feszülő pártközleményekből kellene megítélni, hogyan működött ez a világ, hanem szerződéseket, döntési mechanizmusokat és pénzügyi adatokat lehetne az asztalra tenni.
A nagykereskedelem még nagyobb falat
A kis trafikok látványosak, mert minden utcában ott vannak, de a valódi nagy pénz jelentős része nem feltétlenül a pult mögött keletkezik. A dohány nagykereskedelmi rendszerének koncessziós struktúrája ezért legalább akkora jelentőségű, mint annak eldöntése, ki üzemeltet egy-egy Nemzeti Dohányboltot.
A kormány ezt a területet is célba vette. Magyar kifejezetten arról beszélt, hogy a nagykereskedelmi koncesszió odaítélésének folyamatát is átvilágítják, vagyis nem állnak meg a hálózat legalsó szintjén.
És itt kezd igazán érdekessé válni az államosítás gondolata
Magyar érvelésének központi eleme az, hogy olyan rendszer alakult ki, amelyben szerinte az államot illető bevétel egy része magánszereplőknél jelent meg. Az ő logikája ebből következik: ha az állam eleve monopóliumot hoz létre, miért engedje át annak kiemelkedő hasznát kiválasztott magánszereplőknek?
Ez erős politikai érv, de az államosítás önmagában természetesen nem varázspálca. Egy állami rendszer ugyanúgy lehet pazarló és rosszul vezetett, ezért a kérdés nemcsak az, hogy ki a tulajdonos, hanem az is, milyen átlátható szabályok, ellenőrzés és számonkérhetőség mellett működik majd.
Ha már állami monopólium, legalább az állam és a társadalom profitáljon belőle
Ebben viszont nehéz nem meglátni Magyar gondolatmenetének logikáját. A dohánytermék nem hagyományos fogyasztási cikk: súlyos egészségügyi következményekkel jár, miközben az állam évente jelentős összegeket költ a dohányzás okozta betegségek kezelésére.
A kormányfő ezért azt is mondta, hogy a jövedékiadó-bevételek jelentős részét szűrőprogramokra és gyógyászati kezelések bővítésére fordítaná. Ha már valaki dohányzik, legalább az abból keletkező állami bevétel nagyobb része menjen vissza azoknak az egészségügyi károknak a kezelésére, amelyeket maga a dohányzás okoz.
Ez már sokkal értelmesebb vita, mint hogy legyen-e még egy trafik a sarkon
A kérdésnek végre nem arról kellene szólnia, hogy ki kap egy jó forgalmú koncessziót húsz évre. Sokkal inkább arról, hogyan lehet úgy működtetni a dohánypiacot, hogy az állam egészségpolitikai céljai érvényesüljenek, a bevételek átláthatóak legyenek, és senki ne politikai kapcsolatok révén jusson mesterségesen védett üzleti pozícióba.
Ha ebből valóban ilyen rendszer születik, akkor 2026-ban nem egyszerűen újraosztják a trafiklapokat. Magának az asztalnak a szabályait írhatják át.
A kis trafikosokat viszont nem lenne szabad bedarálni
Ebben Vitézy Dávid korábbi figyelmeztetése különösen fontos. Ma rengeteg Nemzeti Dohányboltot valóban családok és kisvállalkozók működtetnek, akiknek semmi közük nincs a 2013-as politikai vitákhoz, egyszerűen ebből tartják fenn magukat.
Őket kollektíven „trafikmutyisnak” bélyegezni ugyanolyan igazságtalan lenne, mint annak idején egy tisztességes vállalkozót politikai kapcsolat nélkül kiszorítani a piacról. Egy valódi rendszerváltásnak éppen azt kellene bizonyítania, hogy nem új kedvenceket keres, hanem megszünteti a kedvencek rendszerét.
Ez lesz az egész átalakítás legnagyobb próbája
Ha a Tisza egyszerűen elvesz minden koncessziót, majd új embereknek adja oda őket, akkor csak szereplőcsere történt. Ha viszont átláthatóvá teszik a múltbeli döntéseket, megtartják a tisztességes kisvállalkozók jogbiztonságát, és közben megszüntetik az indokolatlan extraprofitot termelő privilégiumokat, akkor valóban rendszerváltásról lehet beszélni.
Magyar államosítási ötlete ezért akkor lesz több egy erős mondatnál, amikor előkerülnek a részletek. Mi történik a jelenlegi szerződésekkel, milyen kártalanítási szabályok lesznek, hogyan működne az értékesítés, és ki ellenőrizné az új állami modellt?
A kaszinók következhetnek ugyanilyen logikával
A trafikok ráadásul csak az egyik fele a mostani történetnek. A kormány a kaszinókoncessziókat is felülvizsgálja, a kiosztás körülményeitől kezdve a szerződéses feltételek teljesítésén át a befizetési kötelezettségekig.
Itt szintén hosszú távú és rendkívül értékes állami jogosultságokról van szó. A kormány álláspontja szerint ezért ugyanazt az alapvető kérdést kell feltenni: ezek a konstrukciók valóban a közérdeket szolgálták-e, vagy aránytalanul nagy előnyt biztosítottak meghatározott magánszereplőknek?
Az új világ ott kezdődik, hogy nincs érinthetetlen szerződés
Persze a kormány sem tépheti szét egyszerűen a neki nem tetsző szerződéseket. Jogállamban minden koncessziót annak feltételei és a hatályos jog alapján kell megvizsgálni, és ahol jogszerű szerzett jog áll fenn, azt tiszteletben kell tartani.
De az sem normális, ha egy hosszú távú állami koncesszió attól válik érinthetetlenné, hogy valaki egyszer már aláírta. Ha nem teljesítették a vállalásokat, ha jogsértés történt, vagy ha a szerződés lehetőséget ad a felmondásra, akkor az államnak kötelessége fellépni.
Magyar most politikailag nagyon magasra tette a lécet
„Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet” – ilyen mondat után már nehéz lesz egy apró paragrafusmódosítással hazamenni. A miniszterelnök saját maga teremtett olyan várakozást, amelynek végén valami látványosan másnak kell állnia, mint ami 2013 óta működik.
Ha két hét múlva annyi lesz az eredmény, hogy készül még egy munkacsoport, az csalódás lesz. Ha viszont valóban hozzányúlnak a koncessziós nagyüzemhez, nyilvánosságra hozzák a problémákat és új alapokra helyezik a rendszert, akkor ez az egyik legnagyobb gazdasági-politikai rendszerváltó lépés lehet a kormányváltás óta.
13 év után tényleg megnyílhat az a doboz, amelyhez eddig senki nem nyúlt hozzá
A trafikmodell 2013 óta túlélte a botrányokat, a politikai vádakat és a folyamatos kritikákat. Megszokott intézménnyé vált, és talán éppen ez volt a legnagyobb ereje: egy idő után már szinte senki nem kérdezte meg, miért pontosan így működik.
Magyar Péter most ezt a kérdést tette vissza az asztalra, méghozzá brutális egyszerűséggel: ha a rendszer nem a közérdeket szolgálja, akkor alakítsuk át az egészet. Hogy ebből államosítás, új koncessziós modell vagy valamilyen harmadik megoldás születik, azt még nem tudjuk, de a régi trafikvilág fennmaradása most először tűnik valóban bizonytalannak.
És talán ez a legfontosabb: ne új mutyi jöjjön a régi helyére
Egy 13 éve vitatott rendszer felszámolását könnyű ünnepelni, de csak akkor lesz valódi előrelépés, ha utána nem ugyanaz következik más szereplőkkel. Nem Tisza-közeli trafikokra, nem új haveri koncessziókra és nem más színű kivételezettekre van szükség.
Az igazi új világ az lenne, ahol az állami jogosultság nem politikai jutalom, a közpénz nem magánprivilégium, és minden egyes forintról meg lehet mondani, kinek, miért és milyen közérdek alapján jutott. Ha Magyar Péter ezt csinálja meg, akkor a „trafikmutyi” tizenhárom év után tényleg történelemmé válhat – és nem csak egy újabb választási szlogen lesz belőle.