Korrupció, kémkedés, hazaárulás: Elkezdődött a végjáték, ami nagyon csúnya lesz.
Korrupció, kémkedés, hazaárulás: elkezdődött a végjáték, és ez nagyon csúnya lesz
Vannak politikai botrányok, amelyek néhány napig élnek, majd eltűnnek a hírzajban. És vannak ügyek, amelyek egy korszak végén hirtelen egészen más fényt kapnak. A Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti kapcsolatokról, uniós tárgyalások alatti egyeztetésekről és állítólagos információátadásokról szóló történet az utóbbi kategóriába tartozik.
Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter friss interjúban nagyon keményen fogalmazott. Szerinte az, amit a külügyminiszter maga elmondott, a kémkedés és a hazaárulás tényállásának irányába mutató történet lehet. Hangsúlyozta: a végső büntetőjogi minősítés a hatóságok feladata, de az általa ismertetett tényállási elemek – különösen a Lavrovval való beszélgetések és az uniós fórumokon elhangzott információk továbbítása – szerinte a Btk.-ban szereplő, uniós intézmények elleni kémkedés gyanúját is felvethetik.
Ez már nem egyszerű politikai vita.
Ez államérdek, uniós bizalom és büntetőjogi felelősség kérdése.
Ha igaz, amit állítanak, az nem diplomáciai rutin
A volt Orbán-kormány évekig azzal védekezett, hogy a külpolitika lényege a párbeszéd, és egy külügyminiszternek természetes dolga, hogy más országok külügyminisztereivel beszél. Ez önmagában igaz. Egy külügyminiszter tárgyalhat orosz, amerikai, kínai, német vagy bármilyen más partnerrel. A diplomácia nem baráti klub, hanem érdekek kemény terepe.
Ez is érdekelhet
Csakhogy a kérdés nem ez.
A kérdés az, hogy miről beszélt.
Ha egy EU-tagállam külügyminisztere zárt uniós tárgyalások előtt, közben vagy után rendszeresen tájékoztat egy harmadik állam, különösen Oroszország külügyminiszterét arról, mi történik az uniós fórumokon, ki mit mondott, milyen álláspontok formálódnak, és milyen döntési irányok várhatók, az már nem sima diplomáciai kapcsolat.
Az már minimum súlyos politikai ügy.
És Bárándy szerint akár büntetőjogi kérdés is lehet.
Az Euronews korábbi beszámolója szerint Szijjártó Péter elismerte, hogy rendszeresen kapcsolatba lépett Szergej Lavrovval az EU zártkörű külügyi találkozói előtt és után, miközben korábban a kormány álhírnek nevezte az erről szóló állításokat.
A Btk. nem véletlenül ismeri az EU-intézmények elleni kémkedést
A magyar Büntető Törvénykönyvben külön tényállás szerepel az Európai Unió intézményei elleni kémkedésről. Ez nem valami ellenzéki publicisztikai túlzás, hanem hatályos jogszabály. A Btk. 261/A. §-a az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa elleni hírszerző tevékenységről beszél, ha azt EU-n kívüli harmadik állam részére követik el.
Ez azért fontos, mert az Orbán-rendszer éveken át úgy beszélt Brüsszelről, mintha az valamilyen idegen megszálló lenne, nem pedig az a politikai és jogi közösség, amelynek Magyarország önként tagja, és amelynek döntéshozatalában magyar miniszterek is részt vesznek.
Az uniós tanácsülés nem kocsmai beszélgetés.
Nem kampányrendezvény.
Nem olyan információs piac, ahol a magyar külügyminiszter kedve szerint elmondhatja egy harmadik államnak, ki mit mondott a zárt ajtók mögött.
Ha zárt körű uniós egyeztetéseken elhangzott információk kerülnek ki Moszkvába, az nemcsak Magyarország hírnevét rombolja, hanem az egész uniós bizalmi rendszert támadja.
Magyar Péter már korábban kimondta: ez nettó hazaárulás
Magyar Péter már tavasszal rendkívül keményen reagált a Washington Post és más sajtóértesülések alapján nyilvánosságra került Szijjártó–Lavrov-ügyre. A HVG beszámolója szerint Magyar akkor úgy fogalmazott: „Ez nettó hazaárulás.”
Ez politikai mondat volt, nem bírósági ítélet. De a súlya most válik igazán láthatóvá.
Mert ha a politikai állítás mögött jogi értelmezések is megjelennek, ha volt igazságügyi miniszterek, büntetőjogászok, szakértők kezdik vizsgálni, hogy a történtek milyen tényállásokhoz illeszkedhetnek, akkor az ügy új szintre lép.
Eddig lehetett azt mondani, hogy ez csak ellenzéki felháborodás.
Most már sokkal nehezebb.
Most már az a kérdés: történt-e olyan információátadás, amely uniós intézményi működés ellen irányuló hírszerző tevékenységként értelmezhető?
És ha igen, ki tudott róla?
Ki engedélyezte?
Ki dokumentálta?
Kik voltak jelen?
Milyen jegyzőkönyvek, híváslisták, diplomáciai feljegyzések léteznek?
Ez lehet a régi rendszer egyik legcsúnyább ügye
Az Orbán-rendszer korrupciós ügyeiről sokat hallott az ország. Közbeszerzések, túlárazások, kastélyok, propagandaköltések, uniós pénzek, baráti cégek, családi vagyonosodás. Ezek önmagukban is súlyos ügyek.
De a kémkedés vagy hazaárulás gyanúja más kategória.
A korrupció a közpénzt pusztítja.
A kémkedés a bizalmat, a szövetségi rendszert és az ország nemzetközi biztonságát.
Ha Magyarország külügyminisztere úgy viselkedett, mintha az uniós belső információkat egy Oroszországhoz hasonló harmadik állam felé továbbíthatná, az nemcsak az ő személyes felelősségét veti fel, hanem az egész Orbán-kormány külpolitikai működését is.
Mert egy külügyminiszter nem magányos kalandor. Nem saját szakállára viszi az ország külpolitikáját. Ha rendszeres volt ez a gyakorlat, akkor tudnia kellett róla a miniszterelnöknek, a külügyi apparátusnak, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, és adott esetben más kormányzati szereplőknek is.
Ezért lehet ez a végjáték egyik legcsúnyább fejezete.
A legfontosabb szó most: bizonyítás
Minden erős mondat mellett fontos kimondani: senki sem bűnös jogerős ítélet nélkül. A „kémkedés”, „hazaárulás” és hasonló kifejezések a legsúlyosabb politikai és büntetőjogi kategóriák közé tartoznak. Ezeket nem lehet pusztán indulatból ráragasztani bárkire.
De a gyanút sem lehet elsöpörni.
Most bizonyítás kell.
Hívásadatok.
Diplomáciai jegyzőkönyvek.
Titkosszolgálati jelentések.
Uniós partnerek visszajelzései.
A minisztériumi iratok feltárása.
Annak vizsgálata, hogy a beszélgetések miről szóltak, mikor történtek, milyen információk hangzottak el, és azok minősített, bizalmas vagy zárt uniós tárgyalási anyagoknak számítottak-e.
Ha nincs jogsértés, azt tisztázni kell.
Ha viszont van, annak következményének kell lennie.
A régi hatalom már nem döntheti el, mit lehet vizsgálni
Az Orbán-korszak egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a hatalom gyakran maga döntötte el, melyik ügy létezhet, és melyik nem. Ami kellemetlen volt, azt Sorosnak, Brüsszelnek, háborúpárti propagandának, baloldali támadásnak vagy sajtókacsának bélyegezték.
Ez a korszak véget kell érjen.
Egy jogállamban nem a volt kormány politikai kommunikációja dönti el, hogy egy ügy komoly-e, hanem az iratok, a bizonyítékok, a hatóságok és végső soron a bíróság.
A Szijjártó–Lavrov-ügyben pontosan ez a tét. El lehet-e jutni a politikai zajtól a bizonyítékokig? Ki lehet-e deríteni, mi történt valójában? Vállalja-e az új állam, hogy a legkényesebb külpolitikai ügyekhez is hozzányúl?
Mert ha igen, akkor valóban elkezdődött az elszámoltatás legkeményebb szakasza.
A Fidesznek is érdeke lenne a tisztázás
A Fidesz várhatóan politikai üldözésről fog beszélni. Ez kiszámítható. De ha az érintettek szerint minden szabályos volt, akkor nekik is érdekük lenne a teljes tisztázás.
Mutassák meg, milyen felhatalmazással, milyen diplomáciai gyakorlat alapján, milyen tartalommal zajlottak ezek az egyeztetések.
Mondják el, pontosan mit jelentett az, hogy Szijjártó rendszeresen beszélt Lavrovval uniós találkozók előtt vagy után.
Határolják el a nyilvános diplomáciai kapcsolatot a zárt uniós információk esetleges továbbításától.
A hallgatás, a terelés és a „mindenki más hazudik” típusú védekezés itt kevés lesz.
Mert ez már nem kampányvita.
Ez nemzeti biztonsági ügy lehet.
Ha ez megáll, történelmi következménye lesz
Ha a hatóságok végül nem találnak bűncselekményt, azt is el kell fogadni. De ha megáll a gyanú, ha bizonyítható lesz, hogy zárt uniós információk kerültek harmadik államhoz, és ez a Btk. szerinti tényállásba ütközik, akkor annak történelmi következménye lehet.
Nemcsak egy ember karrierjére.
Nemcsak egy minisztériumra.
Hanem az egész Orbán-korszak megítélésére.
Mert akkor már nemcsak arról beszélnénk, hogy túlárazott beszerzések, baráti milliárdosok és propagandaállam épült.
Hanem arról is, hogy a magyar kormány külpolitikája adott esetben olyan irányba csúszott, amely sérthette Magyarország és az Európai Unió biztonsági érdekeit.
Ez pedig valóban a végjáték.
És igen: nagyon csúnya lesz.
Az ország választ vár
A magyar embereknek joguk van tudni, mi történt. Joguk van tudni, hogy a külügyminiszterük kinek, miről és milyen rendszerességgel számolt be. Joguk van tudni, hogy a zárt uniós tárgyalások információi biztonságban voltak-e. Joguk van tudni, hogy Magyarország szövetségesként viselkedett-e, vagy a régi kormány kettős játékot játszott.
A válasz nem lehet plakát.
Nem lehet propaganda.
Nem lehet gúnyos Facebook-poszt.
Nem lehet annyi, hogy „Brüsszel támad”.
Iratok kellenek.
Vizsgálat kell.
Felelősség kell.
Bárándy Péter mondatai után már nem lehet úgy tenni, mintha ez csupán politikai szócsata lenne. A kérdés most már az, hogy a magyar állam képes-e a saját volt vezetőit is ugyanazzal a szigorral vizsgálni, mint bárki mást.
Ha igen, akkor valóban új korszak kezdődött.
Ha nem, akkor minden marad szép beszéd.
A tét óriási: kiderülhet, hogy az Orbán-rendszer utolsó nagy titkai között nemcsak korrupciós akták, hanem nemzetbiztonsági ügyek is vannak.