Megszólalt a paksi bárkákról a Mahart volt vezérigazgatója is
„Nagyon remélem, hogy nem süllyesztik el őket. […] Véleményem szerint, ha elsüllyesztik, végünk van” – mondta Szalma Botond hajózási szakértő, a Mahart volt vezérigazgatója a Paksnál bevetendő két bárkáról. A mondat első hallásra úgy hangzik, mintha a szakértő éppen a kormány egyik leglátványosabb paksi válságkezelő akciójáról mondaná ki, hogy katasztrófa lesz belőle.
Csakhogy van egy fontos csavar: Szalma nem a tervezett műveletet nevezte végzetes hibának, hanem azt, ha a bárkákat szó szerint elsüllyesztenék és hajóroncsként hagynák a folyómederben. Az interjúban éppen azt magyarázta el, hogy szerinte valójában kontrollált süllyesztésről, pontosabban ballasztolásról van szó.
Az „elsüllyesztés” szó kissé túlteljesített
A Paks körüli hírekben és a közösségi médiában gyorsan elterjedt, hogy két bárkát „elsüllyesztenek” a Dunában. A kifejezést egyébként maga a kormányzati kommunikáció és több sajtótermék is használta, így nem különösebben meglepő, hogy sokan egy víz alá küldött, ott maradó hajóroncsot képzeltek el.
A műszaki megoldás azonban ennél jóval kevésbé hollywoodi. Szalma szerint a bárkákat megtöltik vízzel, vagyis beballasztolják, és így körülbelül két-két és fél méter mélységbe merítik őket. A víz alatt egy ideiglenes sarkantyúhoz hasonló akadályt képeznek, amely a Duna vizének egy részét a Paksi Atomerőmű hidegvíz-csatornája felé tereli.
„Ezeket meg fogják tölteni vízzel, beballasztolják, és lemerítik két-két és fél méterre, de nem fognak elsüllyedni.”
Ez is érdekelhet
Magyar Péter helyszíni kommunikációjában is „irányított süllyesztésről” beszélt a 80 méteres bárkák kapcsán. A technikai leírások szerint a belső vízzáró kamrákba ellenőrzött módon vizet engednek; amikor pedig az ideiglenes megoldásra már nincs szükség, a vizet nagyteljesítményű szivattyúkkal ki lehet szivattyúzni, és a bárka újra felemelhető.
Vagyis nem arról van szó, hogy két használható vízi járművet ünnepélyesen odadobnak a Dunának. A folyamat visszafordítható: ballasztvízzel lemerítik őket, majd később a víz eltávolításával vissza lehet állítani a korábbi úszó állapotukat.
A bárkák miatt tehát nem kell pánikba esni – a Duna miatt már inkább érdemes figyelni
A félreértés tisztázása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Pakson minden rendben lenne. Éppen ellenkezőleg: a két bárka csak azért került egyáltalán szóba, mert a Duna rendkívül alacsony vízállása már az atomerőmű működését is veszélyezteti.
Szalma az ATV műsorában azt mondta, az interjú idején a németországi Pfellingnél 198 centimétert, Budapesten 105 centimétert, Dunaföldvárnál pedig mindössze 96 centiméteres vízállást mértek.
„Ez a harmatos fűvel elegendő, a hajózás megállt.”
A szakértő szerint a bárkás megoldás és a Paksnál épülő fenékküszöb egyaránt szükséges azonnali beavatkozás, de egyik sem oldja meg a Duna hosszabb távú problémáit.
„Ez is, meg a fenékküszöb is egy SOS művelet, amit most meg kell tenni, de az az igazság, hogy sebtapaszt teszünk egy nyílt lábszártörésre. A baj nem ez. A baj az, hogy 35 éve nem nyúlunk a Dunához.”
Szalma szerint már régen nem csak a hajózásról van szó
A Mahart volt vezérigazgatója szerint az alacsony vízállás következményei messze túlmutatnak azon, hogy egy teherszállító hajó hány tonna rakományt tud felvenni. Az ivóvízbiztonságot, a mezőgazdaságot, a talajvízszintet, az erdőket és az energiatermelést is a probléma részeként említette.
A hajózás közben tényleg kezd inkább abszurd logisztikai kísérletre hasonlítani. Szalma szerint a szállodahajók több helyen már nem tudnak rendesen közlekedni, ezért az utasokat buszokkal viszik tovább, a teherszállítás pedig súlyosan visszaesett. A Felső-Rajnán egy 1600 tonnás hajó elmondása szerint jelenleg mindössze körülbelül 200 tonnányi rakományt tud felvenni.
A németországi Kaubnál még rosszabb példát mondott: állítása szerint 101 centiméteres merüléssel lehet közlekedni, ami egy 1500 tonnás hajónál nagyjából 70 tonna rakományt jelent.
„Azt jobb feladni DHL-lel, azzal nem szabad hajózni.”
A vicc mögött komoly logisztikai probléma van. Szalma szerint Konstanca kikötőjében is feltorlódott a gabona, mert a hagyományos dunai szállítási lánc nem tud a megszokott módon működni.
A fenékküszöböt sem tartja végleges megoldásnak
Paksnál a bárkák csak átmeneti segítséget jelentenének, amíg elkészül a folyómederbe épített fenékküszöb. Ez alacsony vízállásnál visszaduzzaszthatja a vizet, normál vízállásnál viszont Szalma szerint a hajózás számára nem jelentene áthatolhatatlan akadályt.
A munkálatok után ugyanakkor újra fel kell mérni a medret és ki kell jelölni a hajózási útvonalat, mert az építmény éppen a jelenlegi paksi hajóút térségébe kerül.
Szalma ezt is csak középtávú megoldásnak tartja. Szerinte a fenékküszöb 15–20 évre jelenthet segítséget, miközben egy nagyobb árvíz vagy a jég károsíthatja. Az általa javasolt hosszú távú megoldás ennél jóval nagyobb beavatkozás lenne.
„A végleges megoldás Paks szempontjából a fajszi vízlépcső lesz.”
És itt kezdődik az igazi vita
Szalma érvelése szerint a Duna magyarországi medre azért is süllyed, mert a folyó felsőbb szakaszán kiépített vízlépcsők megfogják a görgetett hordalékot. Úgy fogalmazott, a meder mintegy másfél métert süllyedt, miközben Ausztriában és Németországban már 16 vízlépcső működik.
„Ha már elkezdték vízlépcsőzni 150 évvel ezelőtt, ezt be kell fejezni, mert nincs görgetett hordalék, és a Duna kivájja magát.”
Ez azonban már messze nem olyan egyszerű technikai kérdés, mint két bárka ballasztolása. A hordalék felhalmozódásával és az újabb folyami műtárgyak ökológiai következményeivel kapcsolatban környezetvédelmi szervezetek, köztük a WWF Magyarország is aggályokat fogalmaztak meg.
Szalma erre azt mondta, ebben a helyzetben inkább a vízépítő mérnökök szakmai véleményére támaszkodna. Szerinte nincs olyan komoly folyószabályozási beavatkozás, amelynek ne lennének mellékhatásai.
„Azt kell néznem, hogy hogyan gyógyítom a folyót, nem azt, hogy lesz-e mellékhatása, mert lesz.”
Nem a bárkák a legijesztőbb részei ennek a történetnek
A paksi akció körüli szóhasználat tehát félrevezető képet tud kelteni. A két bárkát a jelenlegi tervek szerint nem úgy „süllyesztik el”, mint egy használaton kívüli hajót: ellenőrzötten vízzel ballasztolják és a mederbe merítik, majd később a víz kiszivattyúzásával ismét felúsztathatók.
Ebben az értelemben önmagában attól nem kell tartani, hogy két roncs marad végleg Paksnál a Duna fenekén. Az igazi probléma az, ami miatt egyáltalán szükség lett erre a meglehetősen szokatlan műveletre: a rekordközeli alacsony vízállás, a sérülő hajózás és az a kérdés, hogyan lehet hosszabb távon elegendő vizet biztosítani a folyónak és a paksi energiatermelésnek.
A bárkák tehát nem tűnnek el örökre a mélyben. A Duna problémája viszont attól még nem úszik el.