Bochkor olyan dolgot mondott, ami azonnal kiverte a biztosítékot a kutyásoknál
„Amíg ember van az utcán, méltatlan körülmények között […] addig felejtsük már el a kóbor kutyákat!” – mondta Bochkor Gábor csütörtöki rádióműsorában, és ezzel sikerült néhány perc alatt jókora vitát elindítania az állatvédelemről, a hajléktalanságról és arról, hogy tényleg csak az egyik ügyre juthat-e együttérzés.
A műsorvezető egy hallgató véleményével értett egyet, aki azt mondta: amíg hajléktalan emberek élnek az utcán, addig szerinte egyetlen forintot sem kellene állatmenhelyeknek adni. A gondolatmenet több állatvédőnél és B. E. Belle írónál is kiverte a biztosítékot, a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány pedig végül egyenesen mentőakcióra hívta meg Bochkort.
„Ez az állatvédelem annyira szép, csak legyen már másodlagos”
A Bochkor című műsorban eredetileg arról kérdezték a hallgatókat, min változtatnának Magyarországon, ha ők lennének a miniszterelnökök. Többen az állatvédelmet nevezték meg, mire Bochkor először úgy reagált: „Miért nem az emberekkel foglalkozunk? Ez az állatvédelem annyira szép, csak legyen már másodlagos!”
Egy későbbi hozzászóló még tovább ment. Saját véleményét is demagógnak nevezve azt írta, hogy amíg hajléktalan embereket lehet látni az utcákon, addig az állatmenhelyeknek egyetlen forintot sem kellene adni.
Bochkor erre mondta azt, hogy egyetért vele, és amíg emberek élnek méltatlan körülmények között az utcán, addig „felejtsük már el a kóbor kutyákat”. A stúdióban azonban rögtön vita alakult ki, mert többen arra hívták fel a figyelmet, hogy az állatok teljesen az emberekre vannak utalva, saját helyzetük kialakulásáért pedig nem felelősek.
Ez is érdekelhet
A stúdióban sem mindenki bólogatott
Az egyik ellenvélemény szerint éppen azért kell különösen foglalkozni az állatokkal, mert szükségleteik szinte mindig háttérbe szorulnak az emberekével szemben. A beszélgetés közben az is elhangzott, hogy „van olyan hajléktalan, aki tehet róla, hogy ott van az utcán”, amire Bochkor maga kiáltott áldozathibáztatást.
A vita később sem csillapodott. A műsor szerkesztője, Héjja Anett azt mondta, miniszterelnökként kötelezővé tenné, hogy mindenki évente legalább tízezer forintot ajánljon fel állatmenhelyeknek.
Bochkornak ez sem tetszett. „Miért adjon olyan ember, akinek egyébként abszolút nem szívügye a kutyabefogás?” – kérdezte, majd úgy érvelt, hogy egy szegény országban az egyik területre fordított pénzt szükségszerűen valahonnan máshonnan kell elvenni.
„Ne minden egy helyre menjen, de emberközpontúak legyünk már, ne állatközpontúak!”
„Az együttérzés nem egy véges erőforrás”
B. E. Belle író nyílt levélben reagált a műsorra. Szerinte az ott elhangzottak nem egyszerűen szókimondó vagy kemény vélemények, hanem alapvetően rosszul teszik fel a kérdést: mintha a hajléktalan emberek és a bajba jutott állatok között kellene kiválasztani, melyikük érdemel segítséget.
„A hajléktalan emberek támogatása és az állatmentés nem egymás konkurenciája. Az együttérzés nem egy véges erőforrás, amelyből ha az állatok kapnak, akkor az embereknek kevesebb jut.”
Az író szerint az állatok azért vannak különösen kiszolgáltatott helyzetben, mert nem tudnak segítséget kérni, elmondani, ha bántalmazzák vagy éheztetik őket, és saját magukat sem tudják megvédeni. Azt is megkérdőjelezte, hogy egy műsorvezetőnek miért kellene eldöntenie, mások a saját adományaikat mire fordítsák.
Belle azt írta, továbbra is támogatni fog állatokat, és emiatt nem érzi úgy, hogy rosszabb ember lenne. Példaként azt hozta fel: attól még, hogy egy gyerek segítségre szorul, az idősekhez sem szűnik meg mentőt küldeni a társadalom.
Az állatmentők már kevésbé finomkodtak
A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány ennél jóval direktebb hangot választott. „Kösz, Bochkor Gábor! Volt már pár bunkó beszólásod, de a tegnapi minden léptéken túlmegy!” – kezdték a bejegyzésüket.
A szervezet szerint Bochkor figyelmen kívül hagyta, hogy kutyák ezrei élnek láncra verve, élelem vagy megfelelő ellátás nélkül, és teljes mértékben az emberek döntéseitől függnek. Úgy látják, a műsorvezető kijelentése azokat is sérti, akik naponta dolgoznak ilyen állatok megmentésén.
Az alapítvány azt is közölte, hogy a történtek után nem hallgatják tovább a Retro Rádiót. Ennél azonban egy fokkal érdekesebb választ is adtak: meghívták Bochkort a következő mentőakciójukra.
„Nézz a szemükbe azoknak a kutyáknak, akiket éppen megmentünk. Akik ott pusztulnának el, ha mi is rád hallgatnánk.”
Azt ígérték, utána olyan helyet is megmutatnának neki, ahol éppen kutyák segítenek emberéleteket menteni. Vagyis az internetes sértődés helyett felajánlottak egy meglehetősen konkrét terepgyakorlatot is.
A vita ott csúszott félre, hogy választani kell-e egyáltalán
Bochkor érvelésének központi állítása az volt, hogy szűkös erőforrások mellett prioritásokat kell felállítani, és ezekben szerinte az embereknek kell első helyen állniuk. A reakciók viszont nem elsősorban ezt vitatták, hanem azt, hogy ebből valóban következik-e: addig ne adjunk pénzt állatmentésre, amíg egyetlen ember is méltatlan körülmények között él.
A két probléma ugyanis nem feltétlenül ugyanazért a pénzért versenyez, az adományozók pedig maguk döntik el, melyik ügyet támogatják. A csütörtöki rádióbeszélgetésből így végül nem az derült ki, hogy ember vagy kutya a fontosabb, hanem inkább az, milyen gyorsan robban fel egy vita, ha az együttérzést úgy próbáljuk felosztani, mintha az állami költségvetés egyik soráról lenne szó.