Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

6 dolog, ami jobb volt régen – EZT NÉZD MEG! Azonnal elönt a nosztalgikus sírás. Hol vannak már ezek az idők?

Régen minden jobb volt – tartja a régi magyar mondás, ami persze rólunk is sokat elárul. Nos, minden talán nem volt jobb régen, de ez a hat dolog biztosan!

1. Konzervek

Ma is lehet még kapni néhány jó magyar konzervet, de 35 évvel ezelőtt virágzott igazán a konzervipar hazánkban. Ki ne emlékezne a nyári kirándulásokon elmaradhatatlan tubusos Útitárskrémre vagy a kis fémdobozosok királyára, a marhamájas pástétomra?! Szigorúan műanyaggal bevont vas NDK-s konzervnyitókkal lehetett csak kinyitni. Nem, nyitófül az természetesen nem volt rajta! De minek is?

2. Tarhonya

A kézműves és a reszelt tarhonya a tarhonyaság esztétikája ellen elkövetett merénylet, sőt halálos bűn. Dehogyis! Gépi sörétet evett a magyar, amiben minden szem ugyanolyan méretű, formájú és tömegű, hiszen soron készült, pirításkor lettek csak eltérők (némelyik jóval sötétebb). Szerettük pörkölttel összekeverve, a haladók pedig bográcsban pásztortarhonyának is csinálták. Tésztaként főzni tilos volt!

KAPCSOLÓDÓ
"Én és a feleségem sem oltatjuk be magunkat, kerüljön ez bármibe"

A menzán a gyerekek azt találgatták, milyen növényen terem ez, olyan-e mint a rizs?

3. Játszóterek

Vasbeton homokozó, rakéta- és cicás mászóka, vas libikóka, korlátkékre vagy meggypirosra festett láncos hinták, alattuk apró kavics, beton pingpong asztalok. Ugyan, hol volt akkor az EU-szabvány? Sehol. A jobb játszótereken a rakétamászóka volt minden konfliktusok központja, hiszen mindenki fel akart jutni, de akik fent voltak, azok nem akartak ám senkit felengedni maguk helyett. A többiek jobb híján lentről nézték, mi folyik fent.

4. Női farmerok

Emlékeznek még arra, amikor a lányok olyan alacsony csípőnadrágokat hordtak, amilyet csak lehetett, ez pedig tulajdonképp generációs szakadékként működött? Az anyukák még a magas derekút hordták, a tinilányok meg bugyivillantóst, és fel nem vettek volna olyat, ami a köldökükig ér. Ma bezzeg ők is magasat hordanak, mint egykor az édesanyjuk. Jól teszik?

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Ezekben a magyar városokban a legnagyobb az esély a megfertőződésre! RÉSZLETEK:

5. Frissítő italok

Most nemcsak arról beszélek, mikor még csatos bambit ittunk (persze az se volt rossz). Hanem a ’80-as évek legjobb italairól: meggy Márka, literes üveges Pepsi kóla, jaffa szörp, Gyöngy, Traubi, Frutta, Sió rostos ivólé, sovány kakaós tej és még sorolhatnánk. Akkoriban még nem használták a mesterséges édesítőket, amik egységesítenek minden ízt, hanem minden nagyon eltérő volt. Haladók biztos emlékeznek a fűszeres paradicsomléra, ami komolyan zellerízű volt. Ja, és a Bedeco kakaóport se feledjük!

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!