Vitályos Eszter máris betámadta az új köztársasági elnököt, de aztán jött a valóság
Alig választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást Magyarország következő köztársasági elnökének, a Fideszben már el is kezdődött annak magyarázata, hogy az új államfő valójában nem is lehet minden magyar elnöke.
Vitályos Eszter ennél ráadásul lényegesen messzebb ment. A volt kormányszóvivő arról beszélt, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország 1956 politikai örökösének tekintette magát, ezt azonban szerinte a Tisza-kormány lerombolta, majd a végére sikerült kijelentenie: „1956 a mi forradalmunk, 1956 vértanúi a mi őseink, Baka András pedig nem a mi köztársasági elnökünk.”
Az ember egy ilyen mondat után először is szeretné megkérdezni, hogy pontosan mikor jegyezték be 1956 tulajdonjogát a Fidesz–KDNP nevére.
Mert valamiről mintha Vitályos megfeledkezett volna: 1956 nem a Fidesz forradalma. Nem a Tiszáé. Nem a Momentumé. Nem valamelyik parlamenti frakció politikai márkaterméke. Hanem Magyarországé.
És aki elkezdi azt mondani, hogy „a mi forradalmunk”, majd ennek alapján eldönteni, hogy ki tartozhat bele a nemzet közösségébe és ki nem, az nem 1956 örökségét védi. Politikai kerítést épít köré.
Ez is érdekelhet
1956-ban éppen abból volt elegük, hogy egy párt eldönti, ki az igazi magyar
Vitályos történelmi fejtegetésében egyébként van igazság. A demokratikus rendszerváltás valóban tudatosan kapcsolódott 1956 örökségéhez, és a forradalom alapvető követelései között ott volt a nemzeti függetlenség, a szovjet függés felszámolása, a politikai szabadság és a demokratikus állami működés.
Csakhogy ebből valahogy nem az következik, hogy hetven évvel később egy párt politikusa kiállhat, és közölheti: 1956 „a miénk”.
Éppen ellenkezőleg. Ha van valami, ami tökéletesen idegen 1956 szellemétől, az az az elképzelés, hogy egyetlen politikai tábor jogosult meghatározni, ki az igazi hazafi, ki az igazi forradalmár, és melyik demokratikusan megválasztott közjogi méltóság lehet „a miénk”.
A forradalom nem azért tört ki, hogy hetven év múlva Vitályos Eszter párttagkönyvhöz kösse az öröklését.
De mi baja van a Fidesznek ennyire Baka Andrással?
A Fidesz és a KDNP az elmúlt napokban elsősorban egy 1956-os ügyet próbált Baka nyakába akasztani. Baka annak idején az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája volt, és tagja volt annak a Nagykamarának, amely 2008-ban a Korbely kontra Magyarország ügyben döntött.
Korbely Jánost Magyarországon a tatai 1956-os események miatt emberiesség elleni bűncselekményért ítélték el. A strasbourgi bíróság 11–6 arányú ítéletében megállapította, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét, vagyis azt az alapelvet, hogy senkit nem lehet olyan cselekmény miatt büntetni, amely az elkövetésekor nem volt megfelelően meghatározott bűncselekmény. Baka nem volt a hat különvéleményt megfogalmazó bíró között, tehát a többségi döntést támogatta.
Ez tény.
Csakhogy ebből a fideszes kommunikációban már az lett, hogy Baka „felmentette az 1956-os sortűzparancsnokot”.
Ez így erősen félrevezető.
Strasbourg nem a magyar büntetőbíróság fölött ülő negyedfokú büntetőtanácsként működött, és nem azt kellett eldöntenie, hogy Korbely erkölcsileg ártatlan ember volt-e, vagy hogy történt-e halálos erőszak Tatán. Az EJEB azt vizsgálta, megfelelt-e az Egyezménynek az a jogi minősítés, amely alapján évtizedekkel később elítélték.
A bíróság erre mondta azt, hogy nem.
Ezt lehet kritizálni. Lehet azt gondolni, hogy a többség rosszul értelmezte a nemzetközi jogot. Hat strasbourgi bíró maga is ezt gondolta.
De az egészen más állítás, mint hogy Baka András fogta magát, szembefordult 1956-tal, és felmentett egy gyilkost.
Aztán van Baka életének egy másik strasbourgi ügye is – erről valahogy halkabbak
Ha már Vitályos Eszter a demokratikus jogállamról és 1956 politikai örökségéről tart előadást, érdemes felidézni Baka pályafutásának egy másik, valamivel frissebb epizódját.
Baka Andrást 2009-ben hat évre választották a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Főbíróként nyilvánosan kritizálta az első Orbán-kormány igazságügyi átalakításainak több elemét, köztük a bírói függetlenséget érintő változtatásokat.
A hatéves mandátuma azonban nem tartott hat évig.
Az új szabályozással megszűnt a Legfelsőbb Bíróság régi szervezeti formája, létrejött a Kúria, Baka elnöki megbízatása pedig három és fél évvel a tervezett vége előtt megszűnt.
Baka Strasbourgba ment.
És nyert.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája 2016-ban arra jutott, hogy Magyarország megsértette Baka bírósághoz forduláshoz való jogát és a véleménynyilvánítás szabadságát. A bíróság szerint a mandátum idő előtti megszüntetése összefüggött azokkal a szakmai kritikákkal, amelyeket Baka az igazságszolgáltatási reformokról megfogalmazott, és a történtek más bírákra nézve is elrettentő hatással járhattak.
Vagyis amikor Vitályos most arról beszél, hogy a Fidesz képviseli az 1956-ból sarjadó független demokratikus jogállamot, akkor az általa támadott ember történetesen az a volt főbíró, akinek ügyében egy nemzetközi bíróság kimondta: a Fidesz-kormány megsértette az alapvető jogait, miután kritizálta a hatalom igazságügyi reformjait.
Azért ez már egészen szép történelmi lábjegyzet.
Vitályos szerint a Tisza óta nincs jogállam
Vitályos ennél is tovább ment. Azt állította, hogy Sulyok Tamás eltávolítása óta Magyarország már nem demokratikus jogállam.
Ez politikai állítás, nem valamiféle jogerős nemzetközi ítélet. De azt sem lenne korrekt elhallgatni, hogy Sulyok eltávolításának módja valóban komoly alkotmányossági vitát váltott ki. Maga Sulyok is úgy vélte, hogy a személyére szabott alkotmánymódosítás sérti a hatalommegosztás és a jogállamiság elveit.
Ezt a Tisza-kormánynak vállalnia kell, és erről lehet – sőt kell – vitatkozni.
Csakhogy Vitályos valami egészen mást csinál. Nem azt mondja, hogy szerinte a Tisza egy konkrét alkotmánymódosítással átlépett egy veszélyes határt. Hanem bejelenti Magyarország demokratikus jogállamának halálát, aztán közvetlenül utána politikai magántulajdonná nyilvánítja 1956-ot.
Demokrácia, úgy látszik, akkor van, amikor a Fidesz van hatalmon. Nemzet pedig akkor, amikor a Fidesz mondja meg, kik tartoznak bele.
Ez azért egy meglehetősen érdekes demokratikus filozófia.
„Baka András nem a mi köztársasági elnökünk”
Vitályos zárómondatának talán ez a legárulkodóbb része.
Baka Andrást az Országgyűlés 140 igen szavazattal választotta meg. A Fidesz–KDNP dönthetett úgy, hogy bojkottálja a választást, és döntött is így. Ettől Baka megválasztása nem vált semmissé.
Lehet azt mondani, hogy valaki nem szavazott rá. Lehet azt mondani, hogy alkalmatlannak tartja. Lehet az alkotmányos folyamatot vitatni.
De a köztársasági elnök intézményének pontosan az volna az egyik értelme, hogy ne „a mieink” és „a tieitek” elnöke legyen.
Amikor egy volt kormányszóvivő azt mondja, hogy „nem a mi köztársasági elnökünk”, éppen azt a törzsi politikát beszéli újra, amelyben minden közintézményt az alapján értékelünk, hogy a mi emberünk ül-e benne.
Furcsa módja ez a köztársaság védelmének.
Vitályosnak ráadásul vannak saját érdekes történetei a „független” világról
Azért is különös Vitályost hallgatni a demokrácia erkölcsi magaslatáról, mert az elmúlt másfél évben neki magának is akadt néhány kifejezetten kellemetlen közéleti ügye.
2025-ben például komoly botrány lett abból, hogy a Miniszterelnökség civil pályázatán forráshiányra hivatkozva nem kapta meg a kért 2,5 millió forintot a törökországi földrengés után mentésben részt vevő Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat, miközben két, helyi fideszes politikusokhoz és kampányokhoz szorosan kötődő szervezet több millió forintos támogatáshoz jutott.
A botrány kirobbanása után Vitályos közbelépett, és végül 11 millió forintot szereztek a mentők új járművére. Örömteli végkifejlet – csak közben ott maradt a kérdés, hogy miért kellett előbb országos kínos ügynek lennie abból, hogy az életmentők nem kaptak 2,5 milliót, miközben a politikailag jól bekötött „civil” szervezeteknek jutott pénz.
2026 elején aztán a gödi Samsung-gyár súlyos munkavédelmi és mérgezőanyag-ügyeiről kérdeztek újságírók a Kormányinfón. Amikor a 444 munkatársa jelezte, hogy Gulyás Gergely nem a feltett kérdésre válaszol, Vitályos közbeszólt: „Egy kis tiszteletet a miniszter úrnak!”
Erre még a közmédiában dolgozó Freddie is nyilvánosan odakommentelte neki, hogy „semmilyen tiszteletet nem érdemeltek”. Néhány nappal később Freddie azt állította a Partizánban, hogy a SzerencseSzombat gyártásvezetője közölte vele: telefonon azt kérték, ne ő vezesse a választás előtti adást. Arra nincs bizonyíték, hogy ezt Vitályos rendelte volna el, ezért ezt természetesen nem lehet a nyakába varrni.
De a történet azért szépen mutatja, mennyire veszélyes az, amikor egy hatalom a „tiszteletet” valójában azzal kezdi összekeverni, hogy az újságíró ne kérdezzen túl kitartóan.
1956 nem használati tárgy
És végül ezért különösen taszító az egész „1956 a mi forradalmunk” mondat.
1956 hősei között volt kommunista reformer, konzervatív, szociáldemokrata, munkás, diák, értelmiségi, katona és olyan ember is, akinek semmilyen kiforrott politikai ideológiája nem volt, egyszerűen elege volt az elnyomásból és a szovjet uralomból.
Ezt a sokféle történelmi közösséget hetven évvel később egyetlen jelenlegi párt támogatói közé visszamenőleg bejegyezni nem emlékezetpolitika.
Ez kisajátítás.
1956 nem attól lesz „a miénk”, hogy egy fideszes politikus kiáll egy emlékmű elé és háromszor elmondja. És nem attól szűnik meg valaki 1956 örökösének lenni, hogy Vitályos Eszter nem szereti a bírói döntését.
Ha valóban komolyan vesszük 1956 politikai örökségét, akkor éppen azokat az elveket kell komolyan venni, amelyek túlélnek minden pártot: a nemzeti önrendelkezést, a politikai szabadságot, a hatalom ellenőrizhetőségét és azt, hogy az állam nem valamelyik politikai törzs magántulajdona.
Ez vonatkozik a Tiszára is. Ha a kétharmados többség jogállami határt lép át, számon kell kérni.
És vonatkozik a Fideszre is.
1956 ugyanis nem egy olyan zászló, amelyet akkor veszünk elő, amikor éppen az ellenfelünket kell nemzeten kívülre lökni.
Vitályos Eszter szerint „1956 a mi forradalmunk”.
Nem.
1956 a magyarok forradalma.
És talán éppen ez az a különbség, amelyet egy magát nemzeti pártnak nevező politikai közösségnek hetven év alatt illene megértenie.