Politikai földindulás kezdődik: Megszavazta a parlament az elmúlt 40 év legsúlyosabb döntését
Harminchat év kellett hozzá, de az Országgyűlés végül megszavazta azt, amiről a rendszerváltás óta újra és újra beszélt a magyar politika: az állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát. A döntést 149 képviselő támogatta, 35-en tartózkodtak, ellenszavazat pedig egyetlenegy sem volt. Ha a törvény végrehajtása valóban úgy történik, ahogy most elfogadták, októbertől elkezdhetnek megjelenni azok a dokumentumok, amelyekből nemcsak régi történetek, hanem a rendszerváltás utáni politikai és gazdasági elit eddig ismeretlen kapcsolatai is előkerülhetnek.
Ez azonban nem egy egyszerű „ügynöklista” lesz, amelyen neveket lehet majd böngészni és öt másodperc alatt ítéletet hirdetni. A hatos kartonok, B-dossziék, nyilvántartások és mágnesszalagokon fennmaradt adatok együtt adhatnak képet arról, kit tartott nyilván az állambiztonság, milyen minőségben került kapcsolatba vele, adott-e jelentést, megtagadta-e az együttműködést, vagy esetleg maga is a szolgálat tisztje volt. Egyetlen név felbukkanása önmagában még nem bizonyít besúgói tevékenységet – ezt maga az ÁBTL is hangsúlyozza.
Októbertől tényleg bárki elkezdheti böngészni
Az elfogadott szabályozás szerint az anyagok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes felületére kerülnek fel, és azok megismeréséhez nem kell majd személyazonosságot igazolni. Ez nem azt jelenti, hogy az ügynökök neveit kitakarják: a „személyazonosítás nélkül” ebben az esetben azt jelenti, hogy az olvasónak nem kell azonosítania saját magát ahhoz, hogy hozzáférjen a nyilvános iratokhoz.
A különösen érzékeny, elsősorban a megfigyelt emberek magánéletére vonatkozó adatokat viszont védeni kell. Egészségi állapot, szexuális élet, függőségek és más hasonló információk nem kerülhetnek korlátozás nélkül az internetre. Bizonyos dokumentumok pedig továbbra is minősítettek maradhatnak nemzetbiztonsági, külpolitikai vagy más törvényben meghatározott okból.
Az első feldolgozott adatok közzétételének határideje október 20., a B-dossziék feltöltése pedig 2027. február 25-ig folytatódhat. A levéltári nyilvántartásokban mintegy 36 ezer hatos karton maradt fenn, a mágnesszalagokon pedig körülbelül 58 ezer név szerepel. Már csak ezekből a számokból látszik, milyen hatalmas anyagról beszélünk. :contentReference[oaicite:3]{index=3}
Ez is érdekelhet
A legnagyobb hiba az lenne, ha minden nevet automatikusan ügynöknek neveznének
Ez azért különösen fontos, mert az állambiztonság nyilvántartásai nem egy mai bírósági adatbázis pontosságával és logikájával készültek. Valakit beszervezhettek fenyegetéssel, kompromittáló adatokkal vagy nyomásgyakorlással, majd előfordulhatott, hogy soha nem jelentett. Más együttműködést megtagadott, vagy rövid idő után megszakította a kapcsolatot. Megint mások viszont éveken át aktívan szolgáltattak információkat.
Ezért kell majd a karton mellé odatenni a munkadossziét, a jelentéseket és a tartótisztek feljegyzéseit. A név csak a történet kezdete. Az ÁBTL és történészek éppen azért figyelmeztetnek erre, mert a fennmaradt iratok töredékesek is: rengeteget megsemmisítettek, más dokumentumok pedig eltűntek a rendszerváltás környékén.
Medgyessy Péterről már régen kiderült a D-209-es történet
A legismertebb magyar politikai eset továbbra is Medgyessy Péteré. Néhány héttel azután, hogy 2002-ben miniszterelnök lett, nyilvánosságra került, hogy D-209-es kódszámmal szigorúan titkos állományú tisztként dolgozott a III/II-es kémelhárításnál. Ez fontos különbség: Medgyessy nem egyszerű hálózati ügynök volt, hanem fedett állambiztonsági tiszt. Maga is elismerte ezt, és azt mondta, tevékenységével többek között Magyarország IMF-csatlakozását védte.
Az ügy különös része, hogy a Medgyessyre vonatkozó kulcsfontosságú állambiztonsági iratok egy része ma sincs meg az ÁBTL-ben. A 2002-ben nyilvánosságra került dokumentumok feltehetően másolatként kerültek ki valamelyik állami irattárból. Már önmagában ez megmutatja, miért volt évtizedeken át ennyire mérgező az egész kérdés: ahol az iratok egy része állami archívum helyett ismeretlen helyeken kering, ott óhatatlanul megjelenik a politikai zsarolás lehetőségének gyanúja is.
Martonyi János neve is előkerült – de itt már sokkal óvatosabban kell fogalmazni
Az Orbán-kormány egykori külügyminisztere, Martonyi János szintén szerepelt a 2002-es Mécs-bizottság által „érintettnek” minősített korábbi kormánytagok között. Egy állambiztonsági dossziéban a „Marosvásárhelyi” fedőnevű informátor jelentései szerepeltek, amelyeket kutatók Martonyihoz kötöttek. Martonyi viszont következetesen azt állította, hogy beszervezési nyilatkozatot nem írt alá, ügynök nem volt, ellenszolgáltatást nem kapott, és az „ügynök” megjelölés miatt személyiségi jogi pert is indított.
Pontosan ilyen esetek miatt lesz fontos, hogy októbertől ne pusztán névlistákat dobáljon egymás fejéhez a politika. Az „érintett”, a „nyilvántartott hálózati személy”, a „titkos megbízott”, az „informátor” és a „szigorúan titkos tiszt” nem ugyanazt jelenti. Ha ezt összemossák, akkor harminchat év késés után sikerülhet újra elrontani az egész feltárást.
A Mécs-bizottság már 2002-ben hosszú névsort talált
A Medgyessy-botrány után létrejött parlamenti vizsgálóbizottság tíz rendszerváltás utáni kormánytagot sorolt az állambiztonsági szempontból érintettek közé. Medgyessy és Martonyi mellett ott volt Boros Imre, Fazakas Szabolcs, Kádár Béla, Rabár Ferenc, Raffay Ernő, Sárossy László, Nógrádi László és Bogár László neve is. Az „érintettség” azonban már akkor sem jelentette automatikusan azt, hogy valamennyiükről bizonyították volna az aktív ügynöki tevékenységet; egyesek vitatták a megállapításokat, mások esetében eltérő típusú állambiztonsági kapcsolat került elő.
Éppen ez az egyik oka annak, hogy a mostani teljesebb iratnyilvánosság valóban hozhat új információkat. A korábbi bizottságok egy sokkal korlátozottabban hozzáférhető, részben titkos és részben hiányos rendszerben próbáltak dolgozni. Most ugyanazokhoz a történetekhez sokkal szélesebb dokumentumkör kerülhet nyilvánosság elé.
Van olyan ma is aktív politikus, akinek állambiztonsági múltja már évtizedek óta vita tárgya
A legkényesebb példa Szita Károly. Kaposvár jelenlegi polgármestere 2026-ban is aktív közéleti szereplő. Az ÁBTL korábban olyan dokumentumokat adott ki, amelyek a „Krakus Péter” fedőnevű titkos megbízottat Szita Károllyal azonosították; a Nemzetbiztonsági Hivatal az iratok hitelességét is megerősítette. Később kézzel írt jelentések is nyilvánosságra kerültek. Szita mindvégig tagadta, hogy ő lett volna Krakus vagy együttműködött volna az állambiztonsággal.
Szita ma is Kaposvár polgármestere, vagyis már most van példa arra, hogy egy jelenleg is aktív politikus körül évtizedes állambiztonsági vita húzódik.
Az új iratnyilvánosság ezért politikailag akkor válhat igazán jelentőssé, ha olyan dokumentumok kerülnek elő, amelyek egy jelenleg vagy a közelmúltig fontos közhivatalt viselő személyről mondanak valami eddig ismeretlent. Ez azonban csak akkor lesz valódi új információ, ha az iratokból az együttműködés jellege és tartalma is megállapítható. A puszta névegyezésből nem szabad politikai ítéletet gyártani.
Az igazi bomba nem feltétlenül az lenne, hogy valakinek van kartonja
Sokkal nagyobb jelentőségű lenne például egy olyan iratsor, amelyből kiderülne, hogy valaki éveken keresztül aktívan jelentett másokról, miközben ezt későbbi közéleti pályáján következetesen tagadta. Ugyanígy jelentős lehetne, ha dokumentumok bizonyítanák, hogy egy rendszerváltás utáni politikus kompromittáló állambiztonsági múltját mások ismerték, és ezt politikai befolyásolásra használták.
Ez utóbbi évtizedek óta az ügynökügy egyik legsötétebb árnyéka. Nem csupán az a kérdés, ki jelentett 1978-ban, hanem az is, hogy 1995-ben, 2002-ben vagy akár később kinél lehettek az erről szóló iratok, és mire használták őket. A rendszerváltás idején és utána eltűnt dokumentumok miatt ezt a lehetőséget történészek régóta nem tartják puszta fantáziának.
Más országok nem vártak harminchat évet
Közép-Európában nagyon különbözően kezelték ugyanezt a problémát. Csehország már 1991-ben elfogadta az úgynevezett nagy lusztrációs törvényt. A jogszabály bizonyos fontos állami, igazságszolgáltatási, biztonsági, közmédia- és állami vállalati pozíciók betöltését kizárta azok számára, akik meghatározott kategóriákban az egykori állambiztonság tagjai vagy tudatos együttműködői voltak, illetve a kommunista rendszer bizonyos vezető tisztségeit viselték. Ez tehát nem egyszerű iratnyilvánosság volt: bizonyos közfunkcióknál jogi következménnyel járt a múlt.
A cseh modell ugyanakkor komoly vitákat is kiváltott. Kritikusai kollektív büntetésnek és visszamenőleges joghátránynak tartották, a bíróságok pedig egyes kategóriákat később szűkítettek. Vagyis ott sem úgy működött a rendszer, hogy egy karton előkerült, és másnap automatikusan mindenkit kitiltottak a politikából.
Lengyelországban különösen kemény következménye lehetett a hazugságnak
Lengyelország más utat választott. Ott a lusztrációs rendszer lényege nagyrészt az volt, hogy fontos közfunkciók betöltőinek nyilatkozniuk kellett a kommunista állambiztonsághoz fűződő múltjukról. Nem önmagában az együttműködés minden esetben járt automatikus politikai eltiltással: különösen súlyos következménye annak lett, ha valaki hamis lusztrációs nyilatkozatot tett.
A lengyel szabályok szerint a bíróság több évre eltilthat valakit meghatározott közfunkcióktól, ha jogerősen megállapítja, hogy valótlant állított a múltjáról. Egy 2024-ben jogerőssé vált ügyben például öt évre elveszítette az érintett a választásokon való indulás jogát a lengyel parlamenti, európai parlamenti és helyhatósági választásokon, és ugyanennyi időre közfunkcióktól is eltiltották.
Ez az egyik legérdekesebb különbség a magyar történethez képest. Lengyelországban nemcsak az volt a kérdés, mit tett valaki 1985-ben, hanem az is, igazat mondott-e róla a demokráciában.
Németország inkább az ellenőrzésre és az iratokhoz való hozzáférésre épített
A volt NDK Stasi-aktáinak kezelésében Németország megint más modellt választott. Az iratokat széles körben hozzáférhetővé tették az érintettek, kutatók és média számára, a közintézmények pedig meghatározott pozícióknál ellenőrizhetik, van-e bizonyíték arra, hogy valaki együttműködött a Stasival.
Ez kiterjedhet például kormánytagokra, parlamenti képviselőkre, bírákra és bizonyos vezető köztisztviselőkre. Nem egy mindenkire kiterjedő automatikus politikai eltiltásról van szó, hanem átvilágításról, amelynek következményéről az adott intézmény dönt. Több mint másfél millió ember kért már betekintést a róla vezetett Stasi-aktákba. :contentReference[oaicite:15]{index=15}
Magyarország most nem lusztrációs törvényt fogadott el
Ez egy fontos különbség. A most megszavazott magyar jogszabály elsődlegesen az iratok nyilvánosságáról és a múlt feltárásáról szól. Nem tartalmaz olyan általános szabályt, amely szerint egy állambiztonsági együttműködés bizonyítása automatikusan megfosztaná az érintettet parlamenti mandátumától vagy megtiltaná neki, hogy választáson induljon.
Vagyis ha októbertől előkerülne egy ma is aktív politikus neve és bizonyítható együttműködése, annak elsődleges következménye Magyarországon politikai lenne. Lemondás, párton belüli konfliktus, bizalomvesztés vagy akár semmilyen közjogi következmény – mindez attól függne, mit tartalmaznak az iratok, hogyan reagál az érintett és mit gondolnak róla a választók.
Más országok példája azt mutatja, hogy a múltfeltárásnak nem csak egyetlen modellje létezik. Van, ahol bizonyos állásokból kizárták az állambiztonság egykori embereit, van, ahol elsősorban a hazugságot büntették, és van, ahol a hangsúly az iratnyilvánosságon és az átvilágításon volt. Magyarország most egyértelműen a nyilvánosság felől indul el.
A legnagyobb meglepetések talán nem is az ismert nevek lesznek
Medgyessy, Martonyi vagy Szita történeteiről húsz éve cikkezik a sajtó. Az igazi újdonságot azok a nevek jelenthetik, amelyek eddig egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra. A levéltári anyag mennyisége alapján nem kizárt, hogy a rendszerváltás utáni politikai, gazdasági, kulturális vagy médiavilág olyan szereplői is felbukkannak, akiknek állambiztonsági kapcsolatáról eddig nem tudott a közvélemény.
De az október 20. utáni első napokban különösen fontos lesz néhány órával tovább várni a címlapokkal. Ha egy ismert név megjelenik egy kartonon, előbb azt kell kideríteni, milyen kategóriában tartották nyilván, létrejött-e tényleges együttműködés, maradtak-e jelentések, és mit mondanak a kapcsolódó dossziék.
Mert abból valóban lehet politikai földindulás, ha egy ma is jelentős közszereplőről hiteles dokumentumsor bizonyít valamit, amit évtizedeken keresztül eltitkolt vagy tagadott.
Abból viszont nem kellene földindulást csinálni, hogy valakinek a neve szerepel egy ötvenéves állambiztonsági nyilvántartásban.
Harminchat év késés után most már tényleg az iratok beszélhetnek
A rendszerváltás óta szocialista, liberális, konzervatív és fideszes kormányok alatt is újra meg újra előkerült az ügynökakták ügye, teljes körű nyilvánosság azonban nem valósult meg. A jelenlegi parlament most olyan hozzáférési rendszert szavazott meg, amely az eddiginél nagyságrendekkel könnyebbé teheti a kutatást. A szavazáson ráadásul nem volt ellenszavazat, bár 35 képviselő tartózkodott.
Hogy ebből valóban történelmi tisztázás lesz-e vagy újabb politikai sárdobálás, azt már nem maga a törvény dönti el. Az iratok ugyanazok lesznek. A kérdés az, hogy a nyilvánosság képes-e különbséget tenni az áldozat, a megfigyelt, a beszervezett, de együttműködést megtagadó ember, az aktív hálózati személy és az állambiztonság hivatásos tisztje között.
Ha igen, akkor októberben nem egyszerűen nevek kerülnek fel az internetre. Hanem végre elkezdhet összeállni egy olyan történet, amelynek jelentős része 1990 óta hiányzik a magyar közéletből.