Pintér Bence borította a bilit: Olyan szintű pofátlanság derült, ki hogy az már siralmas
Pintér Bence borította a bilit: fideszes influenszerek és „három teljes állásos szuperemberek” kerültek elő a céges papírokból
Egyszerre három cégnél is 8 órában lehettek bejelentve politikai véleményvezérek
Pintér Bence újabb kemény videóban beszélt arról, mit találtak a kormányzati és önkormányzati hátterű cégek átvilágítása során. A polgármester állítása szerint több helyen is fideszes influenszerekre bukkantak a cégek körül, sőt olyan ember is előkerült, aki egyszerre három kormányzati cégnél dolgozott teljes munkaidőben. Ha ezek az állítások dokumentumokkal is igazolhatók, az nem egyszerű politikai kellemetlenség, hanem annak a rendszernek a látlelete lehet, amelyben a közpénzből fizetett állások sokszor inkább lojalitási jutalomként működhettek, nem valódi munkaként.
„Igazi Superman” – így írta le Pintér a három teljes állást
Pintér Bence a videóban nem finomkodott. Úgy fogalmazott: az egyik cégnél megtalálták az egyik fideszes influenszert, a másik cégnél a másikat. Majd jött a legerősebb állítás: találtak olyan embert is, aki három kormányzati cégnél dolgozott teljes munkaidőben.
A polgármester ironikusan úgy kommentálta a helyzetet, hogy az illető „igazi Superman” lehetett, hiszen három teljes munkaidős állást egyszerre ellátni normális körülmények között nagyjából a fizika és a munka törvénykönyvének közös kigúnyolása.
Mert számoljunk egyszerűen: három teljes munkaidős állás papíron napi 24 óra munkát jelentene. Ebben nincs alvás, nincs utazás, nincs ebédszünet, nincs adminisztráció, nincs hétköznapi emberi élet. Ha pedig valaki mégsem dolgozott napi 24 órát, akkor felmerül a kérdés: pontosan miért fizették, ki engedélyezte, és milyen teljesítést igazoltak le a cégeknél?
Ez is érdekelhet
Ez az a pont, ahol a politikai poénból nagyon gyorsan közpénzügyi kérdés lesz.
Fideszes influenszerek a céges háttérben
A videóhoz kapcsolódó képen Szakács István fideszes influenszer is megjelenik, ami tovább erősíti a történet politikai súlyát. Pintér állításai alapján nem elszigetelt adminisztratív furcsaságról lehet szó, hanem arról a gyakorlatról, amelyben a politikai kommunikációs holdudvar egyes szereplői közpénzzel működő cégek környékén is feltűnhettek.
Ez azért különösen kényes, mert a fideszes influenszerhálózat az elmúlt években fontos szerepet játszott a politikai üzenetek terjesztésében. Ha kiderülne, hogy egyes szereplők nemcsak kampányokból, megbízásokból vagy médiaközeli forrásokból, hanem állami vagy önkormányzati cégekhez kötődő teljes állásokból is pénzt kaptak, az új fényt vetne a rendszer működésére.
Persze itt is fontos az óvatosság: önmagában az, hogy valaki politikailag aktív vagy fideszes influenszerként ismert, még nem jelenti azt, hogy jogtalanul vett fel pénzt. A döntő kérdés az, hogy volt-e valós munkavégzés, teljesült-e a munkaköri leírás, készült-e teljesítési igazolás, és arányos volt-e a kifizetés az elvégzett feladattal.
Ha viszont ezek nem stimmelnek, akkor a történet már nem kommunikációs ügy.
A papírok dönthetik el, munka volt-e vagy kifizetőhely
Az ilyen eseteknél mindig a dokumentumok beszélnek. Munkaszerződések, jelenléti ívek, teljesítési igazolások, belső levelezések, munkaköri leírások, vezetői jóváhagyások, kifizetési adatok. Ezekből derülhet ki, hogy valódi munkaviszonyról volt-e szó, vagy csak papíron létező állásokról.
Ha valaki ténylegesen három helyen volt teljes munkaidős alkalmazott, akkor arra a cégek vezetésének is magyarázatot kell adnia. Ki vette fel? Ki hagyta jóvá? Ki ellenőrizte a munkavégzést? Ki igazolta le a teljesítést? És legfőképp: hogyan férhetett bele mindez a valóságba?
Az ügy azért is lehet robbanásveszélyes, mert nem egyetlen emberről szól. Ha egy átvilágítás során több ilyen eset is előkerül, akkor az már rendszerszintű problémára utalhat. Arra, hogy a korábbi hatalom körül létezhetett egy olyan foglalkoztatási és kifizetési világ, ahol a politikai hűség, a kommunikációs hasznosság vagy a kapcsolati háló többet ért, mint a tényleges munkavégzés.
A közpénz nem jutalomfalat
A történet erkölcsi lényege egyszerű. A közpénzből működő cégek nem politikai jutalomfalat-osztó helyek. Nem arra valók, hogy influenszereket, pártközeli embereket vagy hűséges háttérszereplőket tartsanak el kényelmes pozíciókban.
Ezeknek a cégeknek közfeladatuk van, vagy legalábbis közpénzből működnek. Ezért minden kifizetésnél jogos kérdés, mit kapott érte a közösség. Valódi munkát? Valódi szakértelmet? Valódi teljesítményt? Vagy csak egy újabb politikai szereplő kapott biztos helyet a rendszerben?
Pintér Bence videója éppen ezért találhatott ideget. Nem bonyolult korrupciós konstrukcióról beszélt, hanem arról, amit mindenki azonnal megért: három teljes állás egyszerre nem életszerű. Fideszes influenszerek céges állásokban pedig legalábbis magyarázatra szorulnak.
Ha ez bizonyítást nyer, jöhetnek a következmények
Ha a feltárt esetek mögött valóban szabálytalan kifizetések, fiktív munkavégzés vagy indokolatlan foglalkoztatás állt, annak többféle következménye is lehet. Elindulhat belső vizsgálat, visszakövetelhetnek jogosulatlanul felvett összegeket, felelősségre vonhatják azokat, akik a szerződéseket megkötötték vagy a teljesítéseket igazolták, súlyosabb esetben pedig hatósági eljárás is szóba kerülhet.
A Tisza-korszak egyik nagy kérdése most éppen az, hogy az ilyen ügyek megmaradnak-e látványos Facebook-videóknak, vagy valódi elszámoltatási folyamat lesz belőlük. Mert a választók nemcsak azt várják, hogy valaki kimondja: pofátlanság történt. Hanem azt is, hogy a papírok végére járjanak, a felelősök nevét leírják, a pénzek útját feltárják, és ahol jogsértés történt, ott legyen következmény.
Pintér Bence most belenyúlt valamibe, ami túlmutat egyetlen cégen vagy egyetlen influenszeren.
Ez a régi rendszer egyik legkellemetlenebb kérdése:
hány ember kapott közpénzből fizetést úgy, hogy valójában nem a közért, hanem a politikai gépezetért dolgozott?
És ha a válasz egyszer kiderül, abból nagyon sokaknak lehet még kellemetlen napja.