Percekkel ezelőtt jött a rendkívüli hír a Velencei Bizottságtól: Sulyok Tamás ügyéről
Újabb fontos fordulat jött Sulyok Tamás köztársasági elnök ügyében: Magyarországra érkezhetett, illetve az azóta megjelent beszámolók szerint már Budapesten is tárgyalt a Velencei Bizottság delegációja. A testület azért került a történet középpontjába, mert Sulyok Tamás hozzájuk fordult, miután Magyar Péter többször is felszólította a lemondásra, a Tisza-kormány pedig alaptörvény-módosítással rendezné az államfői mandátum megszűnését.
Ez önmagában is erős politikai pillanat. Egy köztársasági elnök, akit a kormányfő nyíltan az Orbán-rendszer bábjának nevez, nem mond le, hanem nemzetközi alkotmányjogi fórumhoz fordul. A kormány erre nem bezárkózik, hanem meghívja a Velencei Bizottságot Budapestre. A bizottság pedig nem döntőbíróként, hanem szakértői testületként érkezik: véleményt mondhat, vizsgálhat, kérdezhet, de nem tilthatja meg a magyar Országgyűlésnek a jogszabály elfogadását.
Vagyis a nagy kérdés most nem az, hogy a Velencei Bizottság „leváltja-e” vagy „megmenti-e” Sulyok Tamást. Nem fogja. A kérdés az, milyen pecsét kerül erre az egész közjogi konfliktusra: európai normákba illeszthető politikai átmenetként értelmezik, vagy olyan személyre szabott beavatkozásként, amely hosszú vitákat nyithat meg.
Sulyok segítséget kért, Magyar beengedte a vizsgálatot
Sulyok Tamás helyzete politikailag régóta tarthatatlan volt a Tisza szemében. Magyar Péter nem egyszerűen vitatta az államfő alkalmasságát, hanem azzal vádolta, hogy az Orbán-kormány idején nem töltötte be a köztársasági elnöki tisztség valódi ellensúlyszerepét. A Tisza narratívája szerint Sulyok nem a nemzet egységét testesítette meg, hanem a régi hatalmi rendszer csendes jóváhagyását.
Ezen lehet vitatkozni jogi nyelven, politikai nyelven viszont nehéz nem érteni, miről beszélnek. Az elmúlt években számos olyan ügy volt Magyarországon, amikor az államfői intézménynek legalább morális fékként kellett volna működnie. Ehelyett a Sándor-palota sokszor inkább pecsételőhivatalnak tűnt, mint önálló alkotmányos szereplőnek.
Ez is érdekelhet
Sulyok most a Velencei Bizottságtól vár igazolást arra, hogy az elmozdítására irányuló alaptörvény-módosítás jogilag aggályos. Ez teljesen érthető védekezési lépés. Csakhogy politikailag van benne egy kínos ellentmondás: az a köztársasági elnök, aki korábban ritkán látszott kemény jogállami őrnek az Orbán-rendszerrel szemben, most hirtelen európai alkotmányos normákra hivatkozva próbálja megvédeni a saját pozícióját.
Ez nem teszi automatikusan érvénytelenné az érveit. De a hitelességét erősen megtépázza.
A Velencei Bizottság nem vétójog, hanem tükör
A mostani fejlemény legfontosabb része az, amit sokan szándékosan vagy véletlenül félreértenek: a Velencei Bizottság nem tilthatja meg az Alaptörvény módosítását. Nem állhat oda a magyar parlament elé, hogy „ezt nem szabad megszavazni”. A testület az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó szerve, amely véleményt fogalmazhat meg, szakmai kifogásokat tehet, európai normákhoz mérhet, de nem jogalkotási stopgomb.
Ezért volt politikailag ügyes lépés Magyar Pétertől, hogy nem elutasította a bizottság szerepét, hanem meghívta őket. Ahelyett, hogy azt mondta volna, ez belügy, senkinek semmi köze hozzá, inkább azt üzente: jöjjenek, nézzék meg, kérdezzenek, vitassuk meg.
Ez önmagában éles különbség az Orbán-korszak reflexeihez képest. Ott a külső jogállami kritika többnyire ellenséges támadásnak, brüsszeli zsarolásnak vagy politikai beavatkozásnak volt beállítva. Most a kormány legalább formailag azt mutatja: nincs mit titkolnia, vállalja a vitát.
Persze ettől még a Tiszának is nagyon óvatosnak kell lennie. A nyitottság nem mentesít a jogi precizitás alól. Egy köztársasági elnök mandátumának megszüntetése nem olyan ügy, amelyet elég politikai igazságérzettel kezelni. Itt minden szónak, határidőnek, átmeneti rendelkezésnek és indokolásnak súlya van.
Sulyoknak nem a Velencei Bizottság előtt kellett volna először jogállamot védenie
A történet legkeserűbb része mégis az, hogy Sulyok Tamás most úgy jelenik meg, mint aki az alkotmányos rendet félti. Ez önmagában egy államfőtől nemcsak jogos, hanem elvárható szerep lenne. A baj az időzítéssel és az előélettel van.
Mert hol volt ez az erő, amikor az Orbán-rendszer évek alatt építette ki a maga bebetonozott intézményi világát? Hol volt a köztársasági elnöki ellenállás, amikor a közjogi rendszer fékjeit újra és újra a hatalom kényelméhez igazították? Hol volt az a határozott államfői hang, amely nem a saját mandátuma, hanem a polgárok, a gyengébbek, az átláthatóság vagy a jogállami kontroll védelmében szólalt volna meg?
Sulyok most azt mondja: jogszerűtlen, ha egy politikai többség ilyen módon nyúl hozzá az államfői pozícióhoz. Ebben lehet alkotmányjogi vita. De a közvélemény joggal kérdezheti: miért mindig akkor ébred fel az alkotmányos érzékenység, amikor a saját szék kerül veszélybe?
A Tisza ezt a politikai rést használja ki. És nem véletlenül hatásos.
Magyar Péternek is vizsgáznia kell
Ettől függetlenül nem szabad úgy tenni, mintha a kormány előtt ne lenne komoly próbatétel. A Tisza nem azért kapott felhatalmazást, hogy az Orbán-rendszer módszereit új szereplőkkel ismételje meg, hanem azért, hogy lebontsa azokat. Ez pedig nemcsak politikai bátorságot, hanem jogállami önfegyelmet is igényel.
Ha Sulyok Tamás leváltása szükséges, azt úgy kell végigvinni, hogy abból ne egy újabb közjogi seb legyen, hanem egy világosan megindokolt átmeneti döntés. A Tiszának bizonyítania kell, hogy nem személyes bosszúról, nem hatalmi tisztogatásról, hanem egy demokratikus rendszer helyreállításáról beszél.
Ezért fontos a Velencei Bizottság jelenléte. Nem azért, mert majd ők döntik el Magyarország sorsát. Hanem azért, mert megmutatják, mennyire áll meg a kormány érvelése európai szakmai mércével.
Ha a véleményük kemény lesz, azt a Tiszának nem szabad lesöpörnie. Ha árnyalt lesz, azt Sulyok és a Fidesz nem használhatja úgy, mintha teljes felmentés lenne. Ha pedig nem fogalmaznak meg alapvető kifogást, az óriási politikai vereség lehet azoknak, akik most önkényuralmat kiáltanak.
A Fidesz narratívája közben már készül
Nem nehéz látni, mire készül az ellenzéki Fidesz. Orbán Viktor és emberei már próbálják úgy keretezni az ügyet, mintha Magyar Péter egyenesen önkényuralmat építene, Sulyok Tamás pedig az utolsó alkotmányos védvonal lenne.
Ez a narratíva azonban elképesztően nehéz helyzetből indul. A Fidesz tizenhat évig pontosan azt a rendszert építette, amelyben a kétharmados többség szinte mindent átírhatott. Most, hogy nem az ő kezükben van a kétharmad, hirtelen felfedezték a korlátok, fékek és ellensúlyok szépségét.
Ez politikailag átlátszó.
De a Tiszának nem az a dolga, hogy a Fidesz képmutatásával takarózzon. Az új kormány nem lehet jobb pusztán attól, hogy az előző rosszabb volt. Jobbnak kell lennie módszerben, indoklásban, átláthatóságban és jogi minőségben is.
Most nem Sulyok jövője a legnagyobb kérdés, hanem az új rendszer minősége
Sulyok Tamás mandátuma politikailag már régóta billeg. A kérdés most az, hogy az elmozdítása milyen precedenst teremt. Egy olyan átmeneti döntést, amelyet a közjogi rendszer megtisztításaként lehet értelmezni? Vagy egy olyan beavatkozást, amelyre később bárki hivatkozhat, ha egy neki nem tetsző szereplőt akar eltávolítani?
Ezért nem mindegy, mit mond majd a Velencei Bizottság.
De az sem mindegy, hogyan viselkedik addig a kormány. A legjobb forgatókönyv az lenne, ha Magyar Péterék nem menekülnének a kritikák elől, hanem beépítenék a valóban hasznos szakmai észrevételeket. Ettől a döntés nem gyengébb, hanem erősebb lenne.
A régi rendszer egyik bűne éppen az volt, hogy a jogi kritikát akadálynak tekintette. Az új rendszernek azt kellene megmutatnia, hogy a kritika nem akadály, hanem minőségellenőrzés.
A Velencei Bizottság érkezése nem Sulyok győzelme
Sulyok Tamás valószínűleg abban bízik, hogy a Velencei Bizottság jelenléte megállítja vagy legalább lelassítja az elmozdítását. Ez politikailag érthető remény, de túlzás lenne biztosítékként kezelni. A bizottság nem dönt helyette, nem ír magyar törvényeket, és nem ad mentelmi jogot a Sándor-palotának.
A delegáció érkezése inkább azt jelenti, hogy az ügy kilépett a puszta belpolitikai csatatérről, és európai szakmai mérce elé kerül. Ez Sulyoknak is lehet esély, de Magyar Péternek is. Ha a Tisza álláspontja erős, akkor a nyitott egyeztetés csak erősítheti. Ha gyenge pontok vannak benne, akkor most kell javítani rajtuk, nem utólag magyarázkodni.
A legfontosabb fejlemény tehát nem az, hogy „megmenekült-e” Sulyok Tamás. Nem menekült meg. De az sem biztos, hogy a kormány minden részletben hibátlan pályán van.
Most jön az a rész, ahol a politika találkozik a joggal.
És ahol eldőlhet, hogy a Tisza valóban új jogállami minőséget épít-e, vagy csak gyorsabban akarja elvégezni azt, amit a választók politikailag már régen kimondtak: az Orbán-rendszer államfői maradványának mennie kell.