Nagyot hibázott Ruszin-Szendi Romulusz, megbüntették a minisztert
Ruszin-Szendi Romulusz hibázott, és ezen nincs mit szépíteni: az Ajtósi Dürer soron haladó autó hátsó ülésén nem használta a biztonsági övét. A szabály mindenkire vonatkozik, honvédelmi miniszterre ugyanúgy, mint bármelyik másik utasra, ezért teljesen helyes, hogy a szabálysértésnek következménye lett.
De szerintem ebben a történetben nem az az igazán érdekes, hogy egy miniszter egyszer nem kapcsolta be az övét. Sokkal fontosabb az, amit utána csinált: nem kezdett bizonygatni, nem támadta a szabályt, nem állította, hogy valójában minden rendben volt, hanem azt mondta: „Hibáztam.”
Hibázni emberi dolog, miniszterként is
Politikusoktól sokszor valami teljesen irreális hibátlanságot várunk el, mintha attól, hogy valakit kineveznek miniszternek, egyik napról a másikra megszűnne embernek lenni. Márpedig miniszter is felejthet el valamit, hozhat rossz döntést, és igen, akár azt is elmulaszthatja, hogy bekapcsolja a biztonsági övét.
A politikusi minőséget nem az dönti el, hogy valaki életében követ-e el hibát, mert akkor nagyjából minden ember alkalmatlan lenne bármilyen tisztségre. A valódi választóvonal ott húzódik, mit tesz azután, hogy kiderült a hiba.
Ez is érdekelhet
Ruszin-Szendi nem várt arra, hogy kimagyarázzák helyette
A miniszter maga írt a zuglói rendőrkapitánynak, elismerte a szabálysértést, majd amikor megérkezett a határozat, befizette a bírságot. Ezt három szóban foglalta össze: „Hibáztam, elismertem, megfizettem.”
Nincs benne különleges kommunikációs trükk, éppen ez benne a lényeg. Egy politikus hibázott, vállalta a saját tettét, majd ugyanúgy viselte a következményét, ahogy azt minden más állampolgártól elvárná az állam.
Nem Bohár Dániel volt a történet főszereplője
Az esetet Bohár Dániel kapta fel, miután a felvételen észrevette a bekötetlen minisztert. Ruszin-Szendi erre sem úgy reagált, hogy személyes támadásról beszélt volna, és nem próbálta a történetet arra redukálni, ki vette észre először a szabálytalanságot.
„Nem kellett hozzá Bohár Dániel kommentárja, hogy ezt észrevegyem. Nem kellett hozzá politikai elemzés, hangos felháborodás vagy Facebook-bölcsesség sem” – írta. Magyarul: attól, hogy egy politikai ellenfél vagy propagandista mutat rá a hibára, a hiba még nem válik semmissé.
Na, pontosan ez az a politikai kultúra, amelyből kevés volt
Magyarországon hosszú idő alatt egészen különös reflex alakult ki a politikai felelősség körül. Amikor egy vezető hibázik, gyakran előbb érkezik a magyarázat, a relativizálás, az ellenfél hibáinak felsorolása és a kommunikációs ellentámadás, mint az az egyszerű mondat, hogy igen, ezt elrontottam.
Pedig a választók nem gyerekek. A legtöbb ember pontosan tudja, hogy hibátlan politikus nem létezik, viszont azt is pontosan érzékeli, ha valaki hülyének nézi, és még a szemmel látható problémából is megpróbál győzelmi jelentést készíteni.
És itt érdekes a Németh Balázzsal való összehasonlítás
Németh Balázs esetében korábban több, vezetés közben készített autós videó váltott ki kritikát, mert a felvételeken vezetés közben beszélt a kamerába, és emiatt felmerült, mennyire biztonságos ez a gyakorlat. Németh erre nem azt mondta, hogy érdemes lehetett volna körültekintőbbnek lennie, hanem azt állította, hogy a videóival senkit nem veszélyeztetett, és megfelelt a KRESZ előírásainak.
Fontos: ez nem ugyanaz a szabálysértés volt, mint Ruszin-Szendi biztonságiöv-ügye, ezért a kettőt jogilag nem szabad összemosni. Az összehasonlítás itt nem a konkrét közlekedési tényállásról szól, hanem a reflexről: mit mond egy politikus, amikor a saját autós felvétele miatt kritika éri.
Az egyik reakció: én nem veszélyeztettem senkit
Németh akkori válaszának lényege az volt, hogy szerinte minden videóját megfelelő körülmények között készítette, nem zavart, nem akadályozott és nem veszélyeztetett senkit. A kritikát politikai támadásként kezelte, és kitartott amellett, hogy szabályosan járt el.
Ruszin-Szendi most ennek szinte az ellenkezőjét választotta. Nem kezdte el bizonygatni, hogy hátul ülve talán kevésbé veszélyes, hogy csak rövid ideig nem volt bekötve, vagy hogy más politikus is csinált már ilyet, hanem rögtön a saját felelősségéről beszélt.
„Igen, tegnap nem volt bekötve a biztonsági övem”
Ebben a mondatban talán több politikai erő van, mint elsőre gondolnánk. Nincs benne „de”, nincs utána egy ellenfél neve, nincs benne olyan fordulat, hogy a sajtó félremagyarázta, amit mindenki a saját szemével látott.
Utána pedig következett a még fontosabb mondat: „Hibáztam.” Amikor valaki hatalmi pozícióban képes ezt ilyen egyszerűen kimondani, az nem gyengeséget jelent, hanem azt, hogy nem érzi szükségét saját tévedhetetlensége folyamatos bizonygatásának.
Egy honvédelmi miniszternél ez különösen fontos
Ruszin-Szendi olyan tárcát vezet, ahol a felelősségvállalás, a szabályok és a következmények fogalma nem elméleti kérdés. Egy honvédelmi szervezetben különösen furcsán nézne ki, ha a vezető másoktól fegyelmet várna, miközben saját szabályszegésénél azonnal kiskapukat kezdene keresni.
Most nem ezt tette. Saját magára ugyanazt a logikát alkalmazta: történt egy szabálysértés, azt elismerte, a hatósági döntést tudomásul vette, a büntetést pedig rendezte.
Ez nem hőstett, hanem annak kellene lennie, ami természetes
Persze nem kell szobrot emelni senkinek azért, mert befizetett egy jogos bírságot. A normális állapot pontosan az lenne, hogy egy miniszternél ez annyira természetes, hogy senkinek fel sem tűnik.
Csakhogy a magyar politikában a felelősség elismerése olyan ritkán és olyan nehezen érkezett az elmúlt években, hogy már az is figyelemre méltó, amikor valaki egyszerűen nem akarja átírni a valóságot. Ez inkább a politikai kultúráról mond sokat, mint magáról a biztonsági övről.
A törvény előtt pont ennyire kellene egyenlőnek lenni
A történetnek van egy másik pozitív oldala is: a miniszteri cím nem jelentett mentesítést. Ruszin-Szendi szabályt sértett, rendőrségi határozat született, és fizetnie kellett.
Egy működő jogállamban pontosan ennyire unalmasnak kell lennie a történetnek. Ha egy átlagembernek jár a bírság, akkor egy miniszternek is jár, és az érintett politikus feladata nem az, hogy kapcsolatokat keressen, hanem hogy ugyanúgy rendezze, mint bárki más.
A valódi mondat nem az, hogy „miniszter létére hibázott”
Szerintem ez a megközelítés eleve téves. Nem miniszter létére hibázott, hanem emberként hibázott, miközben miniszterként az volt a dolga, hogy példát mutasson abban, hogyan vállalja a következményeket.
És ebben már valóban van mit értékelni. A jó vezetőt nem az különbözteti meg a rossztól, hogy soha nem követ el hibát, hanem hogy nem kényszeríti az egész környezetét arra, hogy a nyilvánvaló hibát is sikernek hazudják.
„A jövőben sokkal figyelmesebb leszek”
Ruszin-Szendi azt is közölte, hogy az eset után jobban odafigyel, és mindig használni fogja a biztonsági övet. Ez megint nem világmegváltó ígéret, hanem egy teljesen normális következtetés abból, ha valaki egyszer már megégette magát ugyanazzal a hibával.
És talán pontosan ez a tanulság. Egy politikusnak sem kell sérthetetlen félistenként viselkednie, sokkal hitelesebb, ha képes azt mondani: ezt elrontottam, ezért fizettem, legközelebb pedig nem csinálom.
Hibáztam. Elismerem. Vállalom.
Ha három mondatot kellene előírni minden magyar politikusnak arra az esetre, amikor valóban hibázik, nehéz lenne ennél jobb hármat találni. Nem kell belőle háromnapos kommunikációs háborút csinálni, nem kell az ellenfél tizenöt évvel ezelőtti ügyét előkeresni, és nem kell megmagyarázni, hogy a szemünk valójában rosszul látott.
Ruszin-Szendi Romulusz most hibázott, és meg is büntették érte – de utána pontosan azt tette, amit egy minisztertől el kell várni: beismerte, vállalta és megfizette a következményt. Ha a magyar politikában ez egyszer valóban általános normává válik, abból sokkal többet nyerünk majd, mint abból, ha minden politikus továbbra is azt próbálja bizonygatni, hogy ő egyszerűen soha nem téved.