Kapitány István bejelentése után kirázott mindenkit a hideg: Ilyenre még nem volt példa!
Van az a pillanat, amikor a közpénzekről szóló politikai mondatokból egyszer csak kézzel fogható pénzügyi esemény lesz. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter most egy ilyet jelentett be: a Duna Aszfalt Zrt. kezdeményezte az EXIM Banknál és az MFB-nél fennálló kötvényeinek lejárat előtti visszaváltását, ami összesen mintegy 126 milliárd forintot jelent, ráadásul az addig járó kamatokkal együtt.
És van egy másik szám is, amely talán még beszédesebb: 101 milliárd forint. Ekkora állami készfizető kezesség kapcsolódott a konstrukcióhoz, vagyis ekkora nagyságrendű kockázat mögött álltak végső soron a magyar adófizetők, ez a kockázat pedig a visszaváltás rendezésével megszűnik.
Ez már nem csak egy újabb átvilágítási bejelentés
Az elmúlt hónapokban rengeteget hallottunk átvilágításokról, régi szerződések elővételéről és feljelentésekről. Ezek mind fontosak, de az átlagember számára könnyen maradnak absztrakt fogalmak egészen addig, amíg meg nem jelenik mellettük egy konkrét pénzügyi eredmény.
Most megjelent. A Duna Aszfalt mindkét állami pénzintézet felé 200–200 millió dollárnyi kötvényt kíván lejárat előtt visszaváltani, vagyis összesen 400 millió dollárnyi tőkéről és az ahhoz tartozó kamatokról beszélünk.
És az egész egy Eximbank-átvilágítással kezdődött
Az ügy előzménye az volt, hogy az új kormány átvilágította az Eximbank korábbi ügyleteit. Kapitány István tárcája ennek nyomán négy külön ügyben tett feljelentést, összesen mintegy ezermilliárd forint értékű feltételezett visszaélések miatt.
Ez is érdekelhet
Nagyon fontos a jogi különbség: a feljelentések bűncselekmények gyanújáról szólnak, nem jogerősen megállapított bűncselekményekről, és senki büntetőjogi felelőssége nem következik automatikusan belőlük. A lényeg azonban az, hogy az új vezetés nem tette félre az aktákat, hanem a problémásnak tartott konstrukciókat továbbküldte a nyomozó hatóságnak.
Az egyik ilyen ügy éppen a Duna Aszfalt afrikai projektje volt
A szóban forgó finanszírozás a Kongói Demokratikus Köztársaság és Zambia között tervezett Kasomeno–Mwenda infrastrukturális fejlesztéshez, többek között híd- és határátkelő-projekthez kapcsolódik. Ehhez társult a Duna Aszfalt kötvényfinanszírozása és a jelentős magyar állami kezesség.
Kapitányék éppen azt akarják tisztázni, miként kaphatott ekkora állami hátteret egy olyan nemzetközi konstrukció, amelyet a jelenlegi kormány rendkívül kockázatosnak ítél. És ez az a kérdés, amelyet a 126 milliárdos visszaváltás sem tesz semmissé.
A legfontosabb változás: a kockázat lekerül az adófizetők válláról
Az állami kezességvállalás addig igazán veszélyes, amíg minden rendben megy, mert ilyenkor szinte láthatatlan. Csakhogy a kezesség lényege éppen az, hogy ha az elsődleges kötelezett valamilyen okból nem tud megfelelően teljesíteni, végül az államnak kellhet helytállnia.
Magyarul: a nyereség és az üzleti lehetőség a projekthez kapcsolódik, a végső pénzügyi biztonsági háló mögött viszont ott állhat az adófizető. Most ebből a szempontból történik alapvető változás, mert a kötvények visszaváltásával a 101 milliárdos készfizető kezességnek is megszűnik a szerepe.
Ezért erős Kapitány István üzenete
A miniszter nem azt mondta, hogy rendben, visszajön a pénz, akkor mindenki menjen haza. Éppen ellenkezőleg: külön hangsúlyozta, hogy a pénzügyi kockázat megszűnése fontos eredmény, de az ügy ettől még nincs lezárva.
Ez talán a mostani történet legfontosabb politikai része. Egy államnak ugyanis két külön feladata van: először meg kell védenie a közpénzt a további kockázattól, aztán meg kell vizsgálnia azt is, hogyan kerülhetett egyáltalán ilyen helyzetbe.
126 milliárd visszafizetése nem aprópénz
A magyar közéletben annyira megszoktuk a százmilliárdos számokat, hogy néha már elvesztik a súlyukat. Pedig 126 milliárd forint elképesztően nagy összeg, és ehhez még hozzájönnek a kötvények után járó kamatok is.
Ez nem kommunikációs megtakarítás és nem egy jövőre megígért elméleti összeg. A Duna Aszfalt írásban kezdeményezte a kötvények lejárat előtti rendezését az érintett állami pénzintézeteknél, vagyis egy konkrét pénzügyi folyamat indult el.
Az igazán nagy fordulat azonban a hozzáállás
A magyar állam hosszú éveken keresztül sokszor úgy viselkedett, mintha egy már megkötött nagy szerződés vagy pénzügyi konstrukció természetes módon érinthetetlen lenne. Ha egyszer aláírták, bekerült a rendszerbe, akkor évtizedekig együtt kellett vele élni, legfeljebb a sajtó írhatott róla.
Most kezd egészen más kép kirajzolódni. Megnézik a szerződéseket, átvilágítják az állami bankokat, szükség esetén feljelentést tesznek, újratárgyalnak pénzügyi konstrukciókat, és amikor van rá lehetőség, az állami kockázatot is leépítik.
Nem ez az egyetlen olyan ügy, ahol pénz mozdult meg
Az elmúlt hetekben több korábbi állami konstrukciónál láthattunk hasonló irányú lépéseket. Korábban milliárdos osztalékelőleg került vissza egy állami társasághoz, nagy közlekedési szerződéseket kezdtek újravizsgálni, és olyan beszerzéseknél jelentek meg látványosan alacsonyabb árak, ahol valódi versenyt teremtettek.
Ezek természetesen különböző jogi és gazdasági ügyek, ezért nem szabad őket egyetlen büntetőjogi történetté összemosni. Az irányuk azonban hasonló: az állam új vezetése láthatóan nem tekinti szentírásnak azt, amit az előző időszakban aláírtak.
És ez lehet az, amitől igazán megváltozik a közpénzek világa
Nem attól, hogy egy miniszter hangosan bejelenti, hogy innentől minden más lesz. Attól változik meg, ha a nagy állami partnerek pontosan tudják: egy szerződést később is elővehetnek, egy kockázatos finanszírozást megvizsgálhatnak, és a döntéshozóknak is meg kell tudniuk magyarázni, miért éppen olyan feltételekkel mozgattak meg százmilliárdokat.
Ez teljesen más ösztönzőrendszert teremt. Ha minden döntéshozó tudja, hogy néhány év múlva valaki akár egyesével végignézheti a dokumentumokat és a felelősségi láncot, sokkal nehezebb félvállról venni az állam pénzügyi érdekeit.
Kapitányék ráadásul nem akarják itt abbahagyni
A Duna Aszfalt ügye csak egyike annak a négy Eximbank-konstrukciónak, amelyek miatt a kormány feljelentést tett. Vagyis ha valaki azt gondolja, hogy a 126 milliárdos történettel kipipálták az állami bank átvilágítását, Kapitány üzenete ennek éppen az ellenkezőjét mondja.
A vizsgálatoknak folytatódniuk kell, és az államnak azoknál az ügyeknél is meg kell próbálnia csökkenteni a saját kockázatát, ahol ezt jogilag és gazdaságilag meg lehet tenni. A cél nem egyszerűen az, hogy valakit politikailag megszégyenítsenek, hanem hogy az adófizetők ne maradjanak bent olyan pénzügyi konstrukciókban, amelyeket a jelenlegi vezetés indokolatlanul veszélyesnek tart.
Persze a felelősséget még ki kell vizsgálni
Itt van az a határ, amelyet egy véleménycikknek is tiszteletben kell tartania. A négy Eximbank-ügyben tett feljelentés nem ítélet, és a Duna Aszfalt kötvényeinek visszaváltása sem beismerés, hanem a vállalat önkéntes pénzügyi döntése.
Hogy a korábbi finanszírozás során történt-e bűncselekmény, és ha igen, ki felelős érte, azt a nyomozásnak és végső soron a bíróságnak kell eldöntenie. De az államnak ehhez nem kell ölbe tett kézzel várnia: a saját pénzügyi kockázatait közben is csökkentheti.
És talán éppen ez benne az igazán új
Az emberek évtizedeken keresztül hallgatták, hogy egy-egy állami üzletnél „már nincs mit tenni”, „szerződés van”, vagy „jogilag minden rendben”. Most viszont azt látják, hogy egy átvilágítás után feljelentések születnek, egy 400 millió dolláros kötvényállomány visszaváltása elindul, és eltűnhet mögüle egy 101 milliárdos állami garancia.
Lehet ezen politikailag vitatkozni, de a számok makacs dolgok. Ha a folyamat végigmegy, a magyar állam pénzügyi kitettsége ténylegesen kisebb lesz, miközben a kérdés nyitva marad: hogyan jöhetett létre az eredeti konstrukció?
Ezért nem az a legnagyobb hír, hogy a Duna Aszfalt fizet
A legnagyobb hír az, hogy egy ilyen lépés után sem akarják becsukni az aktát. Kapitány István üzenete lényegében az: először vegyük le a veszélyt az adófizetőkről, utána pedig nézzük meg, ki, mikor és milyen indok alapján tette rájuk.
Ha ez tényleg következetes kormányzati gyakorlattá válik, akkor a 126 milliárdos Duna Aszfalt-ügy valóban csak a kezdet lehet. Mert a közpénzek védelmében az igazi fordulat nem az, amikor valaki megígéri, hogy elszámoltat, hanem amikor a százmilliárdos számok végre elkezdenek visszafelé is mozogni.