Magyar Péternek elege lett: Keményen helyretette Toroczkai Lászlót
Magyar Péter láthatóan nem akarja annyival elintézni a Mi Hazánk hétfői parlamenti akcióját, hogy történt egy kis házszabályvita, aztán mindenki menjen tovább.
A miniszterelnök kedden Toroczkai Lászlóhoz fordulva roma holokauszt-túlélők visszaemlékezéseit olvasta fel az Országgyűlésben. A végén pedig egy meglehetősen világos feltételt szabott: amíg a Mi Hazánk képviselői nem kérnek nyilvánosan bocsánatot, addig a Tiszának nincs miről beszélnie velük.
„Amíg önök nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig önökkel nekünk nincs miről beszélnünk.”
És ezen a ponton azért egyre nehezebb úgy tenni, mintha az egész történet pusztán arról szólna, megfelelő pillanatban emelte-e fel valaki a házbizottsági jegyzőkönyvet.
Hétfőn hat mi hazánkos képviselő maradt ülve
Az előzmény ismert. Gyöngyösi István tiszás képviselő hétfőn a roma holokauszt áldozatairól beszélt a parlamentben, felszólalása után pedig a jelen lévő tiszás, fideszes és KDNP-s képviselők felállva emlékeztek az áldozatokra.
Ez is érdekelhet
A Mi Hazánk hat képviselője ülve maradt. A 444 beszámolója szerint Dúró Dóra közben a telefonját használta, az egyperces megemlékezés vége felé pedig Toroczkai László is elővette a mobilját.
Toroczkai ezt azzal magyarázta, hogy a Mi Hazánk nem a roma holokauszt áldozataitól tagadta meg a tiszteletet. Azt mondta, minden származási alapú népirtást elítélnek, de szerintük a Tisza megsértette a parlamenti szabályokat, mert a közös megemlékezést nem egyeztették előre a frakciókkal. Rendkívüli házbizottsági ülést is kezdeményezett.
Ez legalább egy koherens magyarázat.
Csak erkölcsileg ettől még ugyanolyan rosszul néz ki a történet.
Magyar most nem kiabált: felolvasta, mire mondtak nemet
Magyar Péter keddi válaszában nem egyszerűen újra elmondta, hogy felháborítónak tartja a történteket. Először Toroczkai szemére vetette, hogy szerinte a hétfői gesztussal megalázták a roma holokauszt meggyilkolt áldozatainak emlékét, a túlélőket és azok leszármazottait, majd túlélők visszaemlékezéseit kezdte felolvasni.
Ez politikailag meglehetősen erős válasz volt, mert visszarántotta a vitát oda, ahonnan Toroczkai megpróbálta áttolni a házszabályra: emberek üldözéséhez, deportálásához és meggyilkolásához.
Lehet ugyanis órákon át vitatkozni azon, hogy egy napirend előtti felszólalás után milyen eljárási rendben szabad egyperces néma főhajtást kérni. Csakhogy amikor már mindenki felállt egy népirtás áldozatainak emlékére, akkor az embernek két lehetősége van: feláll, vagy ülve marad.
A Mi Hazánk hétfőn az utóbbit választotta.
A keddi jelenet pont Toroczkai védekezésének leggyengébb pontját mutatta meg
Van azonban egy fontos fejlemény, amit nem érdemes elhallgatni. Kedden, miután a házbizottság előző nap rendezte az eljárási kérdést, újabb egyperces néma főhajtást tartottak a roma holokauszt áldozataiért, és a jelen lévő mi hazánkos képviselők ezúttal felálltak.
Ez részben igazolja Toroczkai állítását: valóban különbséget tettek a szerintük szabálytalan és a szabályosan előkészített megemlékezés között.
Csakhogy ettől adódik a kínos kérdés.
Ha kedden fel lehetett állni, hétfőn miért nem lehetett?
Felállhattak volna egy percre. Utána Toroczkai kérhetett volna szót, összehívathatta volna a házbizottságot, elmondhatta volna tízszer, hogy a Tisza megsértette a megállapodást, és még politikailag is nála lett volna az előny: megadta a tiszteletet az áldozatoknak, közben pedig számon kérte a kormányoldalon az eljárási szabályokat.
Ehelyett sikerült olyan képet előállítani, amelyen az egész parlament feláll, a Mi Hazánk pedig ülve marad.
Ehhez már tényleg nem Magyar Péter kellett.
A házszabály nem tiltotta meg nekik, hogy emberek legyenek
Ez az egész ügy azért válik egy ponton abszurddá, mert Toroczkai érvelése úgy kezeli a két dolgot, mintha választani kellett volna közöttük: vagy tiszteletben tartják az áldozatokat, vagy tiltakoznak egy szerintük szabálytalan parlamenti eljárás ellen.
Nem kellett választani.
A kettőt egymás után is meg lehetett volna tenni. Hatvan másodperc főhajtás nem jelentette volna azt, hogy a Mi Hazánk elfogadja a Tisza összes parlamenti eljárását, feladja a politikai programját vagy ünnepélyesen belép a kormánykoalícióba.
Mindössze azt jelentette volna, hogy vannak pillanatok, amikor egy politikus képes különbséget tenni a politikai csörte és az emberi minimum között.
Toroczkaiék ezt hétfőn nem tették meg.
És sajnos nem ez az első olyan jelenet, amit utólag kell megmagyarázni
A történet azért is ennyire kellemetlen a Mi Hazánknak, mert alig három hónapja már volt egy kísértetiesen hasonló kommunikációs katasztrófájuk.
Az Országgyűlés májusi alakuló ülésén a Mi Hazánk frakciója akkor kezdett kivonulni, amikor a sükösdi tamburazenekar nagyrészt roma gyerekei léptek fel. A párt utólag azt magyarázta, hogy valójában az Örömóda miatt tervezték a kivonulást, a műsorrend megváltoztatása miatt azonban az akciójuk egybeesett a gyerekek fellépésével.
Ezt lehet elfogadni.
Csakhogy politikai pártként valamikor talán fel kellene ismerni, hogy ha három hónapon belül másodszor kell országos nyilvánosság előtt hosszasan elmagyarázni, hogy nem azért nézett ki borzalmasan, amit csináltunk, amiért mindenki azt gondolja, akkor nem biztos, hogy mindig mindenki másban van a hiba.
Egyszer lehet rossz időzítés.
Másodszor már politikai mintázatnak látszik, még akkor is, ha a mögöttes szándékot nem lehet bizonyítani.
Magyar Péter most pont ezt a kibúvót vette el Toroczkaitól
Toroczkai politikailag sokkal kényelmesebb terepen mozog, amikor házszabályról, parlamenti visszaélésekről vagy a Tisza kétharmados hatalmáról vitatkozhat. Ezekben az ügyekben lehet legitim kritikája az új kormánnyal szemben, és nem kell minden ellenzéki kifogást automatikusan lesöpörni csak azért, mert a Mi Hazánktól érkezik.
Magyar azonban most nem ezen a pályán játszott vele. Nem kezdett paragrafusversenybe. Fogta a roma holokauszt túlélőinek történeteit, felolvasta őket, majd közölte: előbb kérjenek bocsánatot.
És hirtelen elég nehéz lett egy több ezer meggyilkolt magyar ember emléke mellé odaállítani azt az érvet, hogy igen, de nem megfelelően történt az előzetes frakcióegyeztetés.
A Mi Hazánk kedden megmutatta, mi lett volna a normális megoldás
A történet iróniája, hogy a Mi Hazánk másnap maga demonstrálta, hogyan lehetett volna ezt az egészet botrány nélkül megoldani.
A szabályosan előkészített megemlékezésen a jelen lévő képviselőik felálltak. Egy percig csendben maradtak. Utána Toroczkai ugyanúgy folytatta a Tisza politikájának támadását, ugyanúgy nekiment Baka András megválasztásának, és ugyanúgy elmondta minden kifogását.
Nem omlott össze a párt.
Nem veszett el az ellenzéki identitásuk.
Nem váltak tiszássá.
Csak megemlékeztek halott emberekről.
Ennyire egyszerű lett volna hétfőn is.
A bocsánatkérés ezért egyáltalán nem abszurd követelés
Magyar Péter természetesen politikai ellenfél, így a bocsánatkérés követelése is politikai üzenet. Nem ő dönti el, mit kell Toroczkainak mondania, és az sem bizonyítható, hogy a Mi Hazánk azért maradt ülve, mert magával a roma holokauszt megemlékezésével volt problémája. Toroczkai ezt kifejezetten tagadja.
De a bocsánatkéréshez nem is kell ezt beismerni.
Lehetne azt mondani: rossz döntést hoztunk, a tiltakozásunk másként hatott, mint szerettük volna, megbántottunk embereket, ezért elnézést kérünk az áldozatok családtagjaitól és a magyar roma közösségtől. A házszabályról pedig továbbra is ugyanazt gondoljuk.
Ez nem politikai megsemmisülés.
Felnőtt viselkedés.
Nem a Tiszától kellene bocsánatot kérni
És talán ez a legfontosabb az egészben. A Mi Hazánknak nem Magyar Pétertől kellene bocsánatot kérnie. Nem Gyöngyösi Istvántól, nem a Tisza-frakciótól, és nem azért, mert a miniszterelnök ezt követeli.
Azoktól kellene bocsánatot kérni, akiknek a családjában a roma holokauszt nem parlamenti kommunikációs téma, hanem generációkon át cipelt emlék.
Mert a házszabály fontos. A parlamenti eljárások fontosak. A kormány ellenőrzése fontos.
De van egy pont, ahol egy percnyi csend fontosabb.
Magyar Péter most túlélők szavaival emlékeztette erre Toroczkai Lászlót.
A következő lépés már a Mi Hazánkon múlik.