Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Egy hajléktalan alkoholista erőszakolt meg egy várandós nőt Kistarcsán | Ezzel védekezett a 23 éves férfi:

Megerőszakoltak egy várandós nőt kedden Kistarcsán. A nő félelmében még védekezni sem mert. A Gödöllői Rendőrkapitányság erőszak miatt indított nyomozást az ügyben.

A nő gyalogosan közlekedett, amikor a férfi hátulról mögé lépett, átfogta a nyakát, majd elvonszolta egy mezőgazdasági területre. Ott letépte róla a ruháit, majd rámászott a nőre, aki annyira félt tőle, hogy eleinte még védekezni sem mert. Később, amikor megpróbált ellenállni a férfi meglökte, ezért az asszony a földre zuhant. Ekkor a férfi fojtogatni kezdte a nőt, majd ismét megerőszakolta.

KAPCSOLÓDÓ
VÉGE A TALÁLGATÁSOKNAK! Kiderült a teljes igazság az AstraZeneca vakcináról! ERRŐL TUDNOD KELL:

Ekkor a nő jelezte, hogy gyermeket vár és születendő kislánya miatt megpróbálta rábírni arra a férfit, hogy hagyjon fel a cselekedetével. Amikor a nőnek sikerült letolnia magáról a támadóját, akkor a férfi többször is megütötte, majd elhagyta a helyszínt. A nyomozók őrizetbe vették a férfit és kezdeményezték a letartóztatását. A bíróság.hu tegnapi híre szerint az áldozat gyermeket vár, amit jelzett is támadójának abban a reményben, hogy így talán megkegyelmez neki.  A gyanúsított elmondta, a támadás előtt kábítószert fogyasztott.

KAPCSOLÓDÓ
ORBÁN VIKTOR BEJELENTÉSE: Nyitnak az éttermek, kocsmák és az iskolák! ITT VANNAK A RÉSZLETEK:

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt már le is tartóztatta a férfit. Az ügyész tudomásul vette a döntést, a erőszakkal gyanúsított férfi azonban fellebbezett ellene, ezért a végzés nem végleges, de végrehajtható.

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!

x