Koronavírus: Ezekkel a szabályokkal kezdődik jövő héten az iskola

Rengeteg szülőnek okoz komoly fejfájást, hogy vajon miképpen indul majd el idén a tanév, mire számítsanak az iskolákban. A legtöbb intézmény még nem adott tájékoztatást arról, pontosan mit is kell tenni, néhány iskola azonban már kiadta az első, elég részletes elképzelést az EMMI által kialakított eljárásrend alapján.

Az, hogy sok iskola még kivár, érthető: napról napra emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon: csütörtökre például hónapok óta nem látott számmal, 91-gyel. A kormány pedig még nem hozta meg az új rendelkezéseket: pénteken lesz kormányülés, utána pedig Kormányinfó, amelyen – elvileg – a sajtót és azon keresztül a nyilvánosságot tájékoztatják majd arról, mi várható. És tényleg elvileg, merthogy hatósági házi karanténba került Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a Kormányinfót szokta tartani, továbbá a helyettese is.

Tehát sok mindent nem tudni, az iskolák egy része még kivár. A szülők aggódnak, mi lesz, ha online oktatásra kerül sor, noha egyelőre normál rendben tervezik az iskolaév indítását. De még, ha a gyerekek be is mennek a suliba, mi lesz ott, mi várható, milyen intézkedésekre számítsanak?

Nos, vélhetően szigorú szabályok lesznek. Egyik olvasónk juttatta el hozzánk egy nagy budapesti általános iskola tájékoztatását, amit csütörtökön reggel adtak ki, és ami a járványhelyzet miatti működési rend változásairól szól.

Vélhetően nem minden iskola pont ugyanilyet ad majd ki, és persze, várni kell a kormány döntéseire is, de azért sorvezetőnek jó lehet a szülők számára, hiszen – ahogy azt az iskola a tájékoztatójában írja – a szabályrendszer az EMMI által kidolgozott biztonsági előírások és szabályrendszer alapján készült.

betöltés...

Mi áll benne?

  • Az érintett budapesti suliban eszerint az általános elvárás, hogy kizárólag egészségesen, tünetmentesen küldheti be a szülő a gyermekét az intézménybe.
  • A maszk a gyermekek számára nem kötelező, ám 12 éves kor felett ajánlott a viselése
  • Az iskola azt kéri, a gyerekek a reggeli és esti ügyeleten csak a legszükségesebb időt töltsék.
  • Az iskola a szülőkkel való kapcsolattartásban az elektronikus megoldásokat részesíti előnyben.
  • Ebben az iskolában a reggeli beléptetésnél két különböző portán léphetnek be az alsós és felsős évfolyamok tanulói. A tanítás végén viszont közös kapun át távozhatnak.
  • Az elsősök szüleire az első héten ez a suli külön szabályokat alakít ki, az osztályfőnökökkel egyeztetve. A napköziseket, vagy a mégis az esti ügyeletben maradókat például a tanítók az udvarra kísérik, ott adják át a szülőknek. A felsős napközisek viszont önállóan hagyhatják el az épületet. Ha valaki a szkottól eltérő időben vinné el adott napon a gyermekét, azt előre jeleznie kell a tanítónak.
  • Ebbe az intézménybe külsős látogató csak maszkban mehet be, mégpedig szabályosan használt maszkban, vagyis nem az állon, az orr alatt – meg egyéb helyeken – viselt maszkban.
  • Az intézménybe lépő tanulók és felnőttek hőmérsékletét alkalomszerűen ellenőrizni fogják
  • Aki az iskolában lázas lesz, vagy egyéb tüneteket mutat, azt elkülönítik, a szülőt értesítik, addig a gyermeket felügyelik.
  • Lesz lehetőség kézfertőtlenítésre, a takarítás folyamatos lesz.
  • A tanulóknak azt javasolják, hogy a szünetekben is maradjanak a szellőztetett tantermekben – kivéve nyilván, ha mosdóra kell menniük. Az udvarra is ki lehet menni szünetben, a tanárok emelt létszámmal felügyelik az udvart.
  • A testnevelés órák levegőzéssel, sétával, udvaron és a műfüves pályán is lebonyolíthatók, heti minimum egy óra a tornateremben lesz.
  • Ebben az iskolában az úszásórák egyelőre elmaradnak.
  • A büfé működik majd, a sorbanállás szabályait felügyelik.
  • Az ebédeltetést az étkedében elnyújtott időintervallumban bonyolítják le, hogy ne legyenek egyszerre sokan ott.
  • Ha az idő megengedi, az intézmény ablakait nyitva tartják a szellőztetés miatt. Ez azért fontos, mert a szülőknek olyan ruhát kell adniuk a gyerekekre, hogy ezt elviseljék.
  • Az iskola a szabályok betartásához a szülők együttműködését kéri.

 

forrás: Blikk

betöltés...