Détár Enikő a TESCO-ban árufeltöltő munkát vállalt, hogy megéljen

Mivel a színházi szerepeinek lőttek, ezért máshonnan kellett megkeresnie a pénzt.

A színésznő március közepén már arról elmélkedett egy hosszú posztban, hogy miből fog megélni, ha elfogynak a tartalékai. A Reggeli műsorvezetői most erre kérdeztek rá a szerdai adásban.

Nem segélykiáltás volt, hanem azt fogalmaztam meg magamnak, hogy ahhoz az adott helyzethez szeretnék alkalmazkodni, amit dob az élet. Elkezdtem gondolkodni, hogyha ez 2-3 hónapnál tovább tart vagy esetleg jön egy újabb hullám, akkor nem eret akarok vágni, megpróbálok nem segélyért rohanni, hanem mi az, amit én ennyi idősen el tudok végezni

– mondta Détár Enikő, akinek néhány szinkronszerepe ugyan megmaradt, de emellett más kereseti forrás és feladat után is nézett.

Egyrészt vállaltam karitatív munkát, abból nem kapok pénzt. Egy családsegítőnél van négy kis nyugdíjasom, akikről gondoskodom, hogy valami értelmes is történjen, mert ez nagyon fontos. A másik ahová jelentkeztem, az öregek otthona és a harmadik, ahová el is mentem és dolgoztam néhány napot, az árufeltöltő voltam egy nagykerben.

Lakatos Márk azonnal videós bizonyítékot követelt, de Détár elmondta, hogy ugyanolyan volt, mint a többiek, végezte a dolgát.

betöltés...

Kiemelt kép: TV2

betöltés...
x