Unger Anna máris szembement a saját helyettesével: Kemény döntést hozott!
Unger Anna ismét mondott valamit, ami után nehéz lesz azt állítani, hogy az új vagyonvisszaszerzési hivatal kizárólag a kényelmes ügyeket akarja elővenni. Az NVVH elnöke ugyanis világossá tette: attól, hogy egy közvagyonvesztéshez kapcsolódó történet büntetőjogilag már elévült, szerinte még nem kell eltűnnie a feledésben.
Ráadásul Unger nyíltan beszélt arról is, hogy ebben más szemléletet képvisel, mint a hivatal vádképviseleti ágának vezetése. Ezt azonban érdemes pontosan érteni: nem arról van szó, hogy egyikük szerint be kell tartani a törvényt, a másik szerint pedig nem, hanem arról, hogy Unger az elévülés után is lát feladatot az NVVH számára.
„Az én fejemben nincs elévülés”
Unger a Kontrollnak adott interjúban fogalmazta meg az eddigi talán legerősebb mondatát a régi korrupciógyanús történetekről. Azt mondta, hogy a vádképviseleti elnökhelyettes fejében van elévülés, az övében viszont nincs.
Első hallásra ez úgy hangzik, mintha az NVVH elnöke egyszerűen félretenné a büntetőjog szabályait. A következő mondata azonban pontosan megmutatta, mire gondolt: „Lehet, hogy vádat nem tudunk emelni, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogjuk közzétenni azokat az eseményeket, történeteket, cselekményeket, amik vagyonvesztéshez vezettek.”
Ez nagyon fontos különbség
Az elévülést egy hivatal vezetője nem kapcsolhatja ki politikai akarattal. Ha egy adott bűncselekmény büntethetősége a törvény szerint elévült, abból nem lehet egyszerűen azért büntetőeljárást és elmarasztaló ítéletet csinálni, mert társadalmilag felháborító az ügy.
Ez is érdekelhet
Unger sem ezt állította. Azt mondta, hogy ahol a büntetőjog már nem ad lehetőséget vádemelésre, ott a hivatal ettől még feltárhatja és – a jogi korlátokat, különösen az ártatlanság vélelmét betartva – nyilvánosságra hozhatja, milyen események vezettek közvagyon elvesztéséhez.
Vagyis az elévülés nem feltétlenül jelent felejtést
Ez az egész gondolat lényege. Valaki megúszhatja azt, hogy egy húszéves történetből ma büntetőper legyen, de ebből Unger szerint nem következik, hogy az államnak és a társadalomnak soha nem szabad megtudnia, hogyan tűnt el a vagyon.
Ez különösen olyan ügyeknél lehet fontos, ahol a büntetőjogi felelősség már nem érvényesíthető, de történetileg és közpénzügyileg pontosan rekonstruálható, milyen döntéssorozat vezetett egy jelentős állami veszteséghez. Az NVVH ebben az értelmezésben nemcsak nyomozó szervezet, hanem intézményi emlékezet is lehet.
És itt valóban eltér Unger és a vádképviseleti szemlélet
A vádképviseleti terület logikája szükségszerűen szigorú büntetőeljárási keretek között mozog. Ott az egyik első kérdés az, hogy van-e egyáltalán jogi lehetőség vádat emelni, és ha az elévülés ezt kizárja, annak nagyon konkrét következménye van.
Unger elnökként viszont szélesebben nézi a hivatal szerepét. Az ő gondolatmenete szerint attól, hogy az ügyész már nem tud valakit bíróság elé állítani, a közvagyon sorsa még ugyanúgy feltárandó kérdés maradhat.
Ez nem feltétlenül belső háború
A „szembement a saját helyettesével” jól érzékelteti a két megközelítés különbségét, de túlzás lenne ebből már most vezetői konfliktust gyártani. Unger maga beszélt arról, hogy a vádképviseleti vezetőnek természetesen a büntetőjog alapján kell gondolkodnia.
Éppen az lehet az NVVH egyik sajátossága, hogy különböző funkciók különböző kérdéseket tesznek fel. A nyomozónak azt kell keresnie, mi bizonyítható, a vádképviseletnek azt, mi áll meg bíróságon, az elnöknek pedig azt is, hogyan lehet feltárni a közvagyon elvesztésének teljes képét.
Unger szerint 1990 óta kialakult egy „üvegplafon”
Az NVVH elnöke ennél általánosabb problémáról is beszélt. Szerinte a rendszerváltás óta Magyarországon kialakult az a társadalmi tapasztalat, hogy amikor egy korrupciós ügy elér egy bizonyos politikai szintet, egyszer csak megáll.
„Az én küldetésem az, hogy ez a hivatal megszüntesse ezt az üvegplafont” – fogalmazott. Ez nagyon komoly vállalás, mert lényegében azt ígéri, hogy az NVVH-nál nem lehet majd az ügy végét egy személy rangja vagy politikai kapcsolata alapján meghatározni.
A nyilvánosság ezért önálló következmény lehet
Egy elévült ügyben természetesen nem lehet úgy beszélni valakiről, mintha jogerősen elítélt bűnöző lenne. Unger külön hangsúlyozta is az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását.
De ettől még dokumentálható lehet például, milyen állami szerződések születtek, milyen pénzmozgások történtek, mely döntéshozók milyen szerepben jártak el, és milyen vagyoni veszteség következett be. A nyilvánosság ezekből maga is megismerheti egy korábbi ügy történetét anélkül, hogy a hivatal jogerős ítéletet játszana.
Ez egyben elrettentő eszköz is lehet
Ha valaki abból indul ki, hogy elég hosszú ideig kell kihúzni, aztán az elévülés után örökre eltűnik az ügy, egy ilyen rendszer komoly változást jelenthet. A büntetőjogi következmény ugyan bizonyos esetekben megszűnhet, a történet közéleti következménye azonban nem feltétlenül.
Unger logikája szerint annak is jelentősége van, ha évtizedekkel később pontosan dokumentálható, miként veszett el állami vagyon. Ettől persze a pénz még nem feltétlenül kerül vissza, de megszűnhet az a gyakorlat, amelyben az elévülés egyben teljes történelmi amnéziát is jelent.
Az ártatlanság vélelme lesz az egyik legkeményebb korlát
Ez a terv csak nagyon precíz jogi munkával működhet. Ha az NVVH olyan ügyeket publikál, amelyekben már nincs lehetőség büntetőeljárásra, különösen ügyelnie kell arra, hogy ne mondjon ki bűnösséget olyan emberről, akinek ügyében ezt bíróság nem állapította meg.
Más szóval különbséget kell tenni a dokumentált esemény és a büntetőjogi minősítés között. Az állam elmondhatja, hogy egy szerződésből mekkora veszteség keletkezett és ki írta alá, de egészen más állítás azt mondani, hogy az illető bűncselekményt követett el.
Ha ezt jól csinálják, nagyon erős eszköz lehet
A magyar közélet tele van olyan régi történetekkel, amelyekről mindenki hallott valamit, de húsz év elteltével már szinte lehetetlen megmondani, mi lett belőlük. Volt-e nyomozás, lezárták-e, elévült-e, eltűntek-e az iratok, vagy egyszerűen soha senki nem rakta össze az egészet.
Az NVVH mostani elképzelése szerint ezek egy része újra rekonstruálható lehet. Nem azért, hogy visszamenőlegesen büntetőjogot írjanak, hanem azért, hogy legalább az állam saját vagyonvesztésének történetét képes legyen pontosan elmondani.
És Unger szerint minden bejelentést megnéznek
Az elnök azt is közölte, hogy a hivatalhoz beérkező jelzéseket meg fogják vizsgálni. Példaként az augusztus 20-i tűzijáték szervezése körül érkezett bejelentéseket is megemlítette.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az NVVH bűncselekményt állapított volna meg bármely ilyen ügyben. A bejelentés és a megalapozott nyomozás között komoly különbség van, és éppen a hivatal feladata lesz eldönteni, mely jelzések mögött található ténylegesen vizsgálható közvagyonvédelmi probléma.
Az első nyomozási ügyek közben már kiválasztás alatt vannak
Unger korábbi nyilatkozatai alapján Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettes már tudja, melyik ügyben indulhat meg elsőként a nyomozati munka. A konkrét dossziét egyelőre nem nevezik meg, mert nem akarják előre veszélyeztetni a vizsgálatot.
A cél továbbra is az, hogy szeptember végére megkezdődhessen az első érdemi nyomozati munka. Így az NVVH egyszerre építi a szervezetét, készíti elő az első büntetőeljárási ügyeket, és alakítja ki azt a módszert, amely alapján a régebbi vagyonvesztéseket is feldolgozza.
Ez azért nagyobb döntés, mint amilyennek elsőre látszik
Ha az NVVH tényleg nyilvánosságra hozza a büntetőjogilag már nem üldözhető, de dokumentálható közvagyonvesztések történetét, azzal egészen új funkciót kap a hivatal. Nem egyszerűen az lesz a kérdés, hány vádiratot sikerül eljuttatni a bíróságra.
Az is mérhető eredmény lehet, hány korábbi ügy történetét sikerült rekonstruálni, mekkora vagyon tűnt el, milyen mechanizmusokon keresztül történt mindez, és milyen szabályozási változtatás akadályozhatja meg ugyanezt a jövőben.
Unger ezzel saját magának is kockázatos pályát választott
Egy elévült ügy nyilvánosságra hozása politikailag sokkal kényesebb lehet, mint egy friss büntetőeljárás bejelentése. A hivatalnak úgy kell majd megneveznie tényeket, szereplőket és döntéseket, hogy közben egy centiméterrel se lépje át a törvényes határokat.
Ha túl óvatos lesz, a közvélemény könnyen azt mondhatja, hogy semmitmondó jelentéseket gyárt. Ha viszont túllépi a bizonyítható tények határát, abból jogi és hitelességi probléma lehet.
De Unger üzenete ettől még nagyon világos
Nem akar olyan NVVH-t, amely egy régi ügy aktájára egyszerűen ráírja, hogy elévült, majd visszateszi a szekrénybe. Ha bűnvádi eljárásra nincs lehetőség, akkor is fel akarja tárni, mi történt a közvagyonnal, és ezt meg akarja mutatni a nyilvánosságnak.
Ez nem írja felül az elévülést, és nem teremthet utólag büntetőjogi felelősséget. Viszont megteremtheti annak lehetőségét, hogy a jogi büntethetőség megszűnése többé ne jelentsen automatikusan társadalmi felejtést.
Most már tényleg kezd látszani, milyen hivatalt akar építeni
Az elmúlt napokban Unger Anna személyéről több szó esett, mint magáról az NVVH-ról. Most azonban egymás után jelennek meg azok a konkrét vezetői elvek, amelyek alapján működtetni akarja az intézményt: politikai telefonok kizárása, minden szint vizsgálhatósága, az első nyomozások gyors előkészítése és most az elévült vagyonvesztések nyilvános dokumentálása.
Hogy ebből mennyi valósul meg, azt természetesen még senki nem tudja. De Unger most olyan vállalást tett, amelyet nagyon könnyű lesz számon kérni: ha a hivatal valóban megtalál egy súlyos, de elévült közvagyonvesztési ügyet, akkor nem az lesz a vége, hogy „már késő”, hanem az, hogy a magyar nyilvánosság legalább megtudja, pontosan mi történt.