Most jött a hír az USA-ba utazó Orbán Viktorról: ezt senki nem látta jönni
Most jött a hír az USA-ba utazó Orbán Viktorról: miközben „ellenállást” hirdet, már arról pletykálnak, hogy haza sem tér
Orbán Viktor a Facebookon úgy beszél Magyarországról, mintha a demokrácia utolsó órái peregnének, miközben sajtóhírek szerint ő maga éppen az Egyesült Államokban tartózkodik, a foci-világbajnokság környékén. A volt miniszterelnök „ellenállást” emleget, törvénytelenségről ír, és azt állítja, hogy ha Sulyok Tamást megfosztják hivatalától, akkor Magyarországnak joga van fellépni. A kép azonban így már egészen más: Orbán a tragikusnak beállított történelmi pillanatban nem a Parlamentnél, nem a Sándor-palotánál, nem a saját táborának élén áll, hanem távolról üzenget a megmaradt híveinek.
A nagy ellenállás távolról mindig kényelmesebb
Orbán posztja elsőre harcias, második olvasásra inkább kínos. Azt írja, hogy nem fogják legitimnek és törvényesnek elismerni az „önkényuralom erőszakos módszereit”, majd arról beszél, hogy a „jogtalanul pozícióba ültetett” új elnök döntései sem lehetnek törvényesek. Ez már nem egyszerű politikai kritika, hanem tudatosan felépített delegitimáló retorika: azt akarja elhitetni, hogy nem egy választói felhatalmazással rendelkező parlamenti többség közjogi döntéséről van szó, hanem valamiféle puccsról.
Csakhogy aki valóban úgy gondolja, hogy az országban éppen a jogállam végét írják, az általában nem külföldről posztol történelmi ellenállást. Ha Orbán szerint Magyarországon most önkény zajlik, akkor nehéz megmagyarázni, miért nem itthon van, miért nem a saját frakciója mellett áll, és miért nem személyesen vezeti azt a politikai küzdelmet, amelyet a követőinek ilyen drámaian előad. A luxuspáholyból vagy külföldi kényelemből küldött ellenállási üzenet nem államférfiúi tartás, hanem politikai színház.
Már a pletykák is elindultak: hazajön egyáltalán?
A helyzetet csak tovább élezi, hogy a közéletben már több pletyka is elindult arról: Orbán Viktor talán nem is siet haza, sőt egyes találgatások szerint akár Trump politikai védelme alatt maradhatna az Egyesült Államokban, elkerülve az itthoni elszámoltatást. Fontos kimondani: ezek egyelőre nem bizonyított állítások, hanem politikai pletykák, amelyekre semmilyen hivatalos megerősítés nincs. De éppen az a beszédes, hogy egyáltalán hihető forgatókönyvként kezdtek terjedni.
Orbán maga adja alájuk a díszletet. Amikor egy bukott miniszterelnök, akinek korszaka után sorra kerülnek elő az elszámoltatási ügyek, éppen a legfontosabb közjogi ütközet napján nincs itthon, miközben Amerikából fenyegetőzik „ellenállással”, akkor a politikai fantázia azonnal menekülési forgatókönyveket gyárt. Lehet, hogy ezek csak alaptalan pletykák, de Orbán helyzete most már olyan, hogy minden távolmaradása, minden külföldi útja és minden homályos üzenete újabb kérdéseket szül.
Ez is érdekelhet
Orbán megint úgy beszél, mintha Magyarország ő lenne
A poszt valódi lényege nem Sulyok Tamás. Hanem az, hogy Orbán Viktor továbbra sem tudja elfogadni: Magyarország nem azonos vele, a Fidesz pedig nem azonos az országgal. Amikor nála volt a kétharmad, akkor minden átírás „nemzeti felhatalmazás” volt, minden intézményi bebetonozás „stabilitás”, minden ellenzéki tiltakozás „hiszti” vagy „cirkusz”. Most, hogy a választók másnak adtak történelmi többséget, hirtelen minden közjogi változtatás „önkény” lett.
Ez a sértett hatalomvesztés politikája. Orbán nem egyszerűen azt mondja, hogy vitatja a módosítás jogi logikáját, hanem azt sugallja, hogy aki a Fidesz által hátrahagyott rendszerhez hozzányúl, az Magyarország ellen támad. Ez a régi reflex: ha Orbán veszít, akkor az ország van veszélyben; ha a Fidesz pozíciót veszít, akkor a nemzetet éri támadás.
Csakhogy áprilisban nem félreérthető üzenetet küldtek a választók. A Tisza nem háttéralkuval, nem utcai puccsal, nem külföldi parancsra kapott felhatalmazást, hanem a szavazófülkékben. Lehet vitatni a 17. Alaptörvény-módosítás részleteit, lehet róla jogi és politikai vitát folytatni, de azt úgy beállítani, mintha a demokratikus többség döntése önmagában erőszak lenne, nem elemzés, hanem vesztes pozícióból előadott riogatás.
A Fidesz most fedezte fel a jogállamot, amikor már nem az övé a hatalom
Különösen nehéz komolyan venni a Fidesz hirtelen jogállami érzékenységét azok után, hogy 16 éven át ugyanaz a politikai oldal alakította át saját érdekei szerint az államot. A közmédia, az intézmények, a választási szabályok, a közpénzből fenntartott kommunikációs gépezet, a hatalmi lojalitásra épített állami világ mind annak a korszaknak a termékei voltak, amelyet Orbán vezetett. Most pedig, amikor az új többség ezekhez a pozíciókhoz is hozzányúl, a Fidesz úgy tesz, mintha mindig is az alkotmányos önmérséklet mintaképe lett volna.
Orbán azt írja, hogy az önkény nem tűri a kritikát és nem tűri a kontrollt maga felett. A mondat önmagában igaz lehetne, csak éppen tőle hallva súlyos iróniája van. Aki éveken át olyan politikai gépezetet működtetett, amely naponta gyártotta az ellenségképeket, a lejáratásokat és a karaktergyilkosságokat, az nehezen adhatja elő magát a kontroll és a kritika mártírjaként.
Ez már nem erő, hanem utóvédharc
Sulyok Tamás ügye azért lett ekkora szimbólum, mert a Fidesz számára a köztársasági elnök már nem pusztán közjogi szereplő, hanem a régi rendszer egyik utolsó látványos bástyája. Orbán ezért próbálja úgy beállítani a távozását, mintha az ország elleni támadás lenne, miközben valójában a Tisza-kétharmad egyik legfontosabb közjogi lépéséről van szó. Ezt lehet bírálni, lehet ellenezni, lehet jogilag vitatni, de ellenállási kiáltványt írni Amerikából már inkább a politikai abszurd kategóriája.
A Fidesz most nem azért beszél ilyen drámaian, mert van ereje megállítani a folyamatot, hanem éppen azért, mert nincs. A bojkott, a fenyegető posztok, a „Stop Önkény” típusú jelszavak és a távolról küldött nagy mondatok nem erőt, hanem tehetetlenséget mutatnak. Orbán még mindig úgy beszél, mintha ő lenne a központ, aki körül forog az ország, csakhogy a politikai valóság már elment mellette.
A legnagyobb gond számára nem is Sulyok Tamás távozása, hanem az, hogy a választók döntését nem tudja feldolgozni. Nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy Magyarország nem az ő magánbirtoka, a hatalom nem örökjog, és a kétharmad nem csak akkor demokratikus, amikor a Fidesz használja.
Orbán Viktor most ellenállást hirdet, miközben nincs ott, ahol szerinte a történelem zajlik. Közben pedig már arról pletykálnak, hogy talán nem is jön vissza olyan gyorsan abba az országba, amelyet 16 éven át a saját rendszerével azonosított. Lehet, hogy ezek a pletykák túlzóak, de a puszta létezésük is jelzi, mennyire megváltozott a politikai klíma: a régi vezér már nem megkérdőjelezhetetlen hatalomként, hanem elszámoltatástól tartó bukott politikusként jelenik meg a közbeszédben.
Magyarország áprilisban már válaszolt. Nem kommentben, nem posztban, nem luxuspáholyból, hanem a szavazófülkékben. Orbán Viktor pedig mintha még mindig nem értené: nem az országot veszítették el tőle, hanem a hatalmat vették vissza tőle.