Indul a Vagyonvisszaszerzési Hivatal: a korrupt politikusoknak most kezdhet igazán szűk lenni a levegő
Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány jövő héten beterjeszti az Országgyűlésnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló jogszabályokat. Ez lehet a Tisza-kormány eddigi egyik legfontosabb politikai és jogi lépése, mert ezzel az elszámoltatás végre nem csak kampánymondat, hanem intézményesített állami feladat lehet.
A hivatal elsődleges dolga az elmúlt húsz év közvagyont érintő visszaéléseinek feltárása, a korrupciós és vagyonkimentési konstrukciók kivizsgálása, valamint a jogellenesen megszerzett közvagyon visszaszerzésének jogi támogatása lenne. Magyar Péter a bejegyzését azzal zárta: „a közpénz visszanyeri közpénz jellegét”.
Ez a mondat nem véletlenül üt nagyot. A NER egyik legismertebb cinikus fordulata éppen az volt, hogy a közpénz elveszítheti közpénz jellegét. Most a Tisza ennek az ellenkezőjét akarja törvénybe, hivatalba és eljárásokba fordítani.
Most dől el, mit ér az elszámoltatási ígéret
A választási kampányban a Tisza egyik legerősebb ígérete az volt, hogy vissza kell szerezni az elherdált nemzeti vagyont. Ez sokak számára nem elvont jogi kérdés volt, hanem nagyon is személyes ügy. Az emberek éveken át nézték, ahogy közbeszerzések, kastélyok, bankok, földek, alapítványok, kommunikációs milliárdok és állami megbízások vándorolnak olyan körökhöz, amelyek feltűnően közel álltak a hatalomhoz.
A nagy kérdés eddig az volt, hogy ebből mennyi lesz valódi eljárás, és mennyi marad politikai jelszó.
Ez is érdekelhet
A Vagyonvisszaszerzési Hivatal létrehozása azért lehet fordulópont, mert rendszerszintű választ adna egy rendszerszintű problémára. Nem egyetlen látványos ügyet kellene elővenni, nem egyetlen oligarchát kellene pellengérre állítani, hanem végig kellene nézni, hogyan épült fel húsz év alatt az a közpénzből táplált vagyonháló, amelynek következményeit ma is az egész ország viseli.
Nem bosszú, hanem jogi munka kell
A hivatal sikere azon múlik majd, hogy képes lesz-e különbséget tenni politikai indulat és bizonyítható jogsértés között. A választók érthetően gyors eredményt akarnak, de vagyonvisszaszerzést nem lehet bemondásra csinálni. Iratok, szerződések, tulajdonosi láncok, pénzmozgások, strómanhálózatok, közbeszerzési dokumentumok, ügyészségi és bírósági eljárások kellenek.
Pont ezért fontos, hogy a hivatal ne propagandafegyver legyen, hanem erős jogi és szakmai háttérrel működő intézmény. Ha rosszul csinálják, a Fidesz azonnal politikai bosszút kiált majd. Ha viszont jól csinálják, akkor minden ügyben az lesz a döntő kérdés: mi van a papírokban, hová ment a pénz, ki döntött, ki nyert, ki falazott, és vissza lehet-e szerezni, ami jogellenesen került ki a közvagyonból.
Ez a korrupt szereplőknek sokkal veszélyesebb, mint egy hangos parlamenti beszéd.
Mert egy beszéd elmúlik. Egy hivatal iratokat kér, nyomokat követ, és ügyeket készít elő.
A NER nagy erőssége most gyenge ponttá válhat
Az Orbán-rendszer egyik titka az volt, hogy a politikai lojalitást gazdasági előnyökkel kötötte össze. Aki közel volt a hatalomhoz, annak üzleti esélyei hirtelen javultak. Aki jó helyen ült, jó kapcsolatokkal, jó időben, az állami megrendelések, támogatott konstrukciók, kedvező döntések és közpénzes projektek világában elképesztő tempóban gazdagodhatott.
Ez sokáig erőnek tűnt.
Most viszont gyenge pont lehet.
Mert ha minden út ugyanazokhoz a körökhöz vezetett, akkor a visszafejtés is ugyanazokon az utakon indulhat el. A vagyonvisszaszerzés nem feltétlenül ott kezdődik, ahol a legnagyobb kastély áll, hanem ott, ahol az első állami döntés megszületett. Ki értékelte fel az üzletet? Ki írta alá a szerződést? Ki engedte át az állami vagyont? Ki hagyta jóvá a közpénz útját? Ki volt a végső kedvezményezett?
Ha erre a hivatal valódi válaszokat tud adni, akkor nagyon sok régi szereplőnek lehet oka az idegességre.
Az Országgyűlés alá tartozó hivatal nagyobb garanciát adhat
A tervek szerint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal az Országgyűlés alá tartozna, elnökét pedig kétharmados többséggel választanák meg. Ez elsőre technikai részletnek tűnik, valójában kulcskérdés.
Ha a hivatal közvetlenül a kormány politikai irányítása alatt működne, könnyebb lenne rásütni, hogy csak a Tisza bosszúintézménye. Ha viszont parlamenti alárendeltségben, világos mandátummal, erős szakmai garanciákkal és átlátható működéssel indul, akkor sokkal nehezebb lesz hitelteleníteni.
Ez persze csak akkor ér valamit, ha a vezetés valóban független, szakmailag erős, és nem válik új politikai zsákmánnyá. A vagyonvisszaszerzésnek éppen az lenne a lényege, hogy ne egy régi klientúrát cseréljenek le egy újra, hanem visszaállítsák azt az alapelvet, amelyet a magyar közélet túl sokáig félvállról vett: a közvagyon nem pártvagyon.
A Fidesznek ez lesz az egyik legkényelmetlenebb front
A Fidesz nyilván azt fogja mondani, hogy politikai leszámolás zajlik. Ez kiszámítható. Minden olyan ügyben, ahol a NER-vagyonokhoz hozzáérnek, jön majd a bosszúvád, a jogállami hisztéria, a kettős mérce, a „baloldali üldözés” és a „kommunista államosítás” emlegetése.
Csakhogy a társadalmi hangulat már nem ugyanaz, mint régen.
Az emberek nem azért várják az elszámoltatást, mert látványos politikai show-t akarnak, hanem mert elegük van abból, hogy mindig a kisemberen csattan az ostor, miközben a nagy pénzeknél valahogy mindenki megússza. Egy túlárazott közbeszerzés, egy furcsa banki konstrukció, egy alapítványba kiszervezett vagyon vagy egy haveri cégbirodalom nem elvont jogászkodás: ezekből lett gyengébb egészségügy, rosszabb oktatás, drágább állam és kevesebb bizalom.
A Vagyonvisszaszerzési Hivatal éppen ezért sokak szemében nem büntetőpolitikai eszköz lesz, hanem igazságérzeti minimum.
A türelem nem végtelen
László Róbert, a Political Capital elemzője nemrég arról beszélt, hogy a Tisza három legfontosabb vállalása közé tartozott az uniós pénzek megszerzése, az elherdált nemzeti vagyon visszaszerzése és a fideszes intézményvezetők eltávolítása. Az uniós pénzek ügyében a kormány láthatóan jól áll, a vagyonvisszaszerzésnél még van társadalmi türelem, az intézményvezetők leváltásánál viszont már érzékelhető a feszültség.
Ez pontos helyzetkép.
A választók adnak időt a Tiszának, de nem korlátlanul. Aki áprilisban változásra szavazott, az nem azt várja, hogy minden egy hét alatt megoldódjon, de azt igen, hogy a kormány elkezdje felépíteni azokat az intézményeket, amelyekből valódi következmények lehetnek.
A mostani bejelentés ezért fontos: jelzi, hogy a vagyonvisszaszerzés nem került le az asztalról.
Sőt, most kerül igazán oda.
A nagy ügyek most kezdődhetnek
A hivatal indulása után várhatóan nem az lesz az első kérdés, hogy ki kerül börtönbe. Ez bulvárosan jól hangzana, de jogállamban nem így működik. Az első kérdés az lesz, mely ügyeket veszik elő, milyen hatásköröket kap a hivatal, milyen együttműködése lesz az ügyészséggel, a NAV-val, a rendőrséggel, a pénzügyi felügyelettel és a nemzetközi hatóságokkal.
A második kérdés az lesz, mennyire tud gyors lenni anélkül, hogy hibázzon.
A harmadik pedig az, hogy hozzá mer-e nyúlni a legnagyobb ügyekhez is, nemcsak a könnyebb célpontokhoz.
Mert ha a hivatal csak kisebb szereplőknél áll meg, az csalódást okoz. Ha viszont bankok, alapítványok, nagyvállalati konstrukciók, ingatlanok, közbeszerzési hálók és offshore-szálak felé is elindul, akkor valóban megkezdődhet az a folyamat, amelytől sokan a NER felső köreiben tartottak.
Most dől el, lesz-e következmények nélküli ország
Magyar Péter mondata, hogy „a közpénz visszanyeri közpénz jellegét”, politikai szlogen is lehetne. De ha mögé kerül hivatal, törvény, hatáskör, pénzügyi szakértelem, nyomozati együttműködés és bíróság előtt is megálló ügyépítés, akkor ez már több lesz szlogennél.
A következő hetekben kiderül, milyen erős intézményt akar a Tisza létrehozni.
Díszhivatalt vagy valódi fegyvert.
Elszámoltatási kirakatot vagy olyan szervezetet, amely képes végigmenni a pénz útján.
A korrupt politikusoknak, strómanoknak és állami pénzeken meggazdagodott szereplőknek nem attól kell félniük, hogy Magyar Péter kemény mondatokat ír a Facebookra.
Hanem attól, hogy végre lesz egy hivatal, amely nem felejti el megkérdezni:
honnan van a vagyon, ki fizette ki, milyen döntéssel került oda, és visszajár-e az országnak.