Érdekes fordulat: A Fidesz Brüsszeltől várja, hogy megvédje őket Magyar Pétertől
Van az a politikai pillanat, amikor a történelem nem egyszerűen ismétli önmagát, hanem leül a sarokba, és hangosan nevet. Most valami ilyesmit látunk: a Fidesz, amely éveken át Brüsszel ellen építette fel a saját politikai mitológiáját, hirtelen európai jogállami kapaszkodókat keres, amikor a Tisza-kormány elkezd hozzányúlni az Orbán-rendszer bebetonozott pozícióihoz.
Magyar Péter nem is hagyta szó nélkül a helyzet abszurditását. Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Azt is megéltük, hogy a Fidesz már a demokráciáért és a jogállamért tüntet, és Brüsszeltől várják, hogy megvédje a maffiájukat és a bábjaikat… Oltári, jobb mint a Netflix.”
Erős mondat. De a politikai helyzet valóban nehezen írható le finomabban.
Mert ha van párt, amelyik az elmúlt másfél évtizedben minden uniós kritikára azzal válaszolt, hogy Brüsszel támadja Magyarországot, Brüsszel beavatkozik, Brüsszel nem tiszteli a magyar emberek akaratát, akkor az éppen a Fidesz. Most viszont ugyanennek a politikai oldalnak hirtelen jól jönne, ha európai szereplők megvédenék őket Magyar Pétertől.
Ez nem fordulat. Ez politikai akrobatika.
Ez is érdekelhet
A Brüsszel-ellenesek most Brüsszelben reménykednek
A Fidesz hosszú éveken át abból élt, hogy Brüsszelt ellenségként mutatta be. Ha jogállamisági jelentés érkezett, az támadás volt. Ha uniós intézmények aggályokat fogalmaztak meg, az politikai bosszú volt. Ha civilek, újságírók vagy ellenzékiek európai fórumokhoz fordultak, akkor jött a megszokott vád: külföldre szaladgálnak, Magyarország ellen dolgoznak.
Most viszont, amikor nem ők vannak hatalmon, hirtelen egészen más fénytörésbe kerül az európai kontroll. Már nem ördögtől való, ha nemzetközi testület vizsgálódik. Már nem nemzetárulás, ha valaki európai jogi érvekre hivatkozik. Már nem Brüsszel a gonosz birodalom, hanem lehetséges menedék.
Ez önmagában is mindent elmond a Fidesz jogállami hitelességéről. Nem az elv számít, hanem az, hogy éppen ki ül a kormányrúdnál.
Ha Orbán Viktor írja át a szabályokat, az nemzeti szuverenitás. Ha Magyar Péter nyúl hozzá a régi rendszer embereihez, az önkényuralom. Ha Brüsszel Orbánt bírálja, az támadás. Ha Brüsszel esetleg a Tiszát kritizálja, akkor hirtelen alkotmányos reménysugár.
Ez nem jogállami gondolkodás. Ez túlélési ösztön.
A Fidesz most azt kéri számon, amit maga sem tisztelt
A helyzet azért ennyire groteszk, mert a Fidesz most olyan szavakat próbál visszaszerezni, amelyeket hatalmon töltött évei alatt maga koptatott el. Demokrácia. Jogállam. Alkotmányosság. Fékek és ellensúlyok. Intézményi tisztesség.
Ezek a szavak egy normális politikai vitában komoly fogalmak lennének. Csakhogy a Fidesz esetében nehéz nem emlékezni arra, hogyan működött a rendszerük: hosszú mandátumokra bebetonozott emberek, pártközeli médiabirodalom, közpénzzel felpumpált gazdasági körök, politikailag lojális intézményi vezetők, és minden kritika lesöprése azzal, hogy „kétharmadunk van”.
Most, hogy a kétharmad már nem az övék, hirtelen felfedezték a korlátok szépségét.
Csakhogy a választók nem április 12-én születtek. Emlékeznek arra, hogyan beszélt a Fidesz az európai kritikákról, amikor azokat ellene fogalmazták meg. Emlékeznek arra, hogyan reagáltak, amikor jogállamisági ügyek kerültek napirendre. Emlékeznek arra is, hogy Orbán Viktor nem véletlenül nevezte a saját rendszerét illiberális demokráciának.
Innen nézve a mostani jogállami aggodalom nem túl meggyőző.
Magyar Péter ráérzett a lényegre
Magyar Péter posztja azért talált be, mert nem bonyolult alkotmányjogi magyarázatot adott, hanem kimondta a politikai abszurditást. A Fidesz most egyszerre akar utcán tüntetni a demokráciáért, és közben külső európai szereplőktől várni igazolást arra, hogy a Tisza túl messzire ment.
Ez a kettős szerep nevetségesen hat attól a párttól, amely korábban éppen az ilyen nemzetközi kontrollt bélyegezte támadásnak.
Magyar nyelvre lefordítva: amíg Orbánnál volt a hatalom, addig Brüsszel hallgasson. Amikor Orbántól elvették a hatalmat a választók, akkor Brüsszel segítsen.
Ez a mondat mindent visz.
Ettől még a Tiszának hibátlanul kell eljárnia
A Fidesz képmutatása azonban nem jelenti azt, hogy a Tisza-kormánynak ne kellene minden jogi és intézményi lépését rendkívül fegyelmezetten végigvinnie. Sőt, éppen ellenkezőleg. Magyar Péterék akkor tudják végleg kiütni a fideszes „önkényuralom” narratívát, ha nem adnak hozzá valódi muníciót.
A Sulyok Tamás körüli alaptörvény-módosítás, az Orbán-korszak közjogi maradványainak lebontása és a régi hatalmi pozíciók felszámolása nem lehet kapkodó bosszúpolitika. Világos indoklás, tiszta eljárás, átlátható szabályok és nemzetközileg is védhető jogi megoldások kellenek.
A Tisza nem azért kapott felhatalmazást, hogy ugyanazt csinálja más előjellel. Hanem azért, hogy rendet tegyen ott, ahol a Fidesz évekig összekeverte az államot a saját politikai birtokával.
Éppen ezért a kormány akkor jár jól, ha nem menekül az európai kontroll elől. Jöjjön a Velencei Bizottság, jöjjenek a szakmai vélemények, legyen vita. A különbség éppen ez lehet: nem ellenségként kezelni minden kritikát, hanem minőségellenőrzésként.
A Fidesz legnagyobb baja, hogy már nem ő írja a szabályokat
A mostani felháborodás mélyén nem az alkotmányosság iránti hirtelen szerelem van. Hanem az a felismerés, hogy a Fidesz elveszítette azt a kiváltságot, amelyre az egész rendszere épült: már nem ő dönti el egyedül, mi számít jogállamnak, nem ő nevezi ki az őröket, nem ő osztja a pénzt, nem ő írja át a pályát.
Ez fáj nekik igazán.
A Tisza-kormány lépései azért váltanak ki ilyen ideges reakciót, mert elkezdték megkérdőjelezni azokat az embereket, intézményeket és szerződéseket, amelyekről a Fidesz azt hitte, túlélnek minden választást. A Sándor-palota, az állami cégek, a koncessziók, az alapítványok, a közpénzes háttérvilág: mindaz, amit korábban politikai örökkévalóságra terveztek.
Most pedig kiderült, hogy semmi sem örök.
Jobb mint a Netflix, de sokkal drágább volt
Magyar Péter poénja, hogy az egész jobb mint a Netflix, azért ül, mert tényleg olyan fordulatokat látunk, amelyeket egy politikai sorozat írói is túlzásnak éreznének. A Brüsszelt támadó Fidesz Brüsszelhez fordulna. Az illiberális demokrácia építői jogállamot féltenek. A kétharmados átírások mesterei most alkotmányos korlátokról beszélnek. Az egykori hatalom emberei pedig hirtelen úgy viselkednek, mintha ők lennének az üldözött ellenállók.
Csakhogy ez nem sorozat volt, hanem Magyarország története.
És nem előfizetési díjba került, hanem közpénzbe, intézményi károkba, elvesztegetett évekbe, megtépázott bizalomba és egy olyan államszerkezetbe, amelyet most lépésről lépésre kell szétszedni.
A Fidesz most hangosan panaszkodik, hogy Magyar Péter túl messzire megy. Lehet és kell is vitatni a kormány minden lépését. De a fideszes felháborodás akkor lenne hitelesebb, ha nem ugyanazok mondanák, akik éveken át természetesnek vették, hogy a hatalom az övék, az állam az övék, a szabályok pedig addig jók, amíg őket szolgálják.
Most más írja a fejezetet.
És a régi szerzők láthatóan nagyon nem szeretik a fordulatot.