Ennyi a magyar focinak? A Fidesz bukása óta rebesgetik, de most megtörténik!
Évekig szinte külön gazdasági világként működött a magyar élvonalbeli futball: stadionok épültek, állami és államközeli pénzek áramlottak a rendszerbe, miközben sok klubnak nem kellett különösebben azon törnie a fejét, hogyan termeljen komoly saját bevételt. A 2026-os kormányváltás utáni első nyár azonban nagyon látványosan megmutatta, hogy valami megváltozhatott: az NB I-es klubok egyetlen átigazolási időszak alatt 16 játékost adtak el külföldre, rekordot jelentő 34,5 millió euróért.
Ez mai árfolyamon több mint 13 milliárd forint, vagyis olyan összeg, amilyet korábban elképzelni is nehéz lett volna magyar játékosexportból. A nagy kérdés azonban az, hogy most hirtelen minden magyar klub zseniális játékosnevelő műhellyé vált-e, vagy egyszerűen elkezdődött az a korszak, amelyről a Fidesz választási veresége óta egyre többen beszéltek: kevesebb külső pénzből kell életben maradni.
16 játékos ment külföldre egyetlen nyár alatt
A számok önmagukban is látványosak. Az NB I-es klubok 16 futballistát értékesítettek külföldre, az összesített bevétel pedig elérte a 34,5 millió eurót, ami messze meghaladja a korábbi magyar szinteket.
Összehasonlításképpen a 2013–2014-es szezonban a teljes magyar élvonal mindössze 350 ezer eurót keresett játékoseladásokból. Most tehát nagyjából százszoros nagyságrendű összeg mozdult meg egyetlen nyáron.
A Győr majdnem 10 millió eurót kasszírozott
A legnagyobb üzletet összességében a bajnok Győr csinálta, amely 9,8 millió eurónyi bevételt szerzett játékoseladásokból. Három válogatott futballistát is külföldre adott: Csinger Márk a Groningenhez, Tóth Rajmund a Konyasporhoz, Vitális Milán pedig az AEK Athénhoz került.
Ez is érdekelhet
Ez már önmagában egy olyan üzleti modell körvonalait mutatja, amely Nyugat-Európában teljesen hétköznapi. Felépíteni egy játékost, játszatni, értéket teremteni benne, majd magasabb szintű bajnokságba eladni – vagyis nem kizárólag támogatásokból fenntartani egy klubot.
Az MTK öt játékosból 5,5 millió eurót csinált
Az MTK szintén komoly összeget termelt: öt labdarúgó értékesítéséből 5,5 millió euró folyt be. Köztük volt Vitályos Viktor is, aki a Sparta Prahához igazolt.
A Ferencváros Gruber Zsombort adta el 1,7 millió euróért a belga La Louvière-nek, a ZTE pedig a nigériai Akpe Victoryért 3 millió eurót kapott a Baseltől. A Kisvárda Ridwan Popoolát értékesítette egy szaúdi klubnak közel 2 millió euróért.
Az Újpest egyetlen meccs alatt csinált félmillió eurót
A nyári piac egyik legbeszédesebb története Markgráf Ákosé. A Puskás Akadémiától egymillió euróért vásárolta meg az Újpest, majd mindössze egy mérkőzés után másfél millió euróért továbbadta a dán FC København csapatának.
Vagyis papíron nagyon rövid idő alatt félmillió eurónyi különbség keletkezett az üzleten. Ennél látványosabban nehéz lenne megmutatni, hogy a magyar klubok hirtelen elkezdtek egészen más szemmel nézni a játékosállományukra: nemcsak futballistaként, hanem értékesíthető vagyonelemként is.
És itt érkezünk el a Fidesz bukásához
A történetet természetesen túlzás lenne úgy leegyszerűsíteni, hogy a kormányváltás másnapján elzárták a pénzcsapot, ezért minden klub pánikszerűen elkezdte eladni a játékosait. A rendelkezésre álló információk ennél óvatosabb megfogalmazást indokolnak: a sportfinanszírozásban várt forrásszűkülés már a nyári átigazolási stratégiákra is hatással lehetett.
Az irányt ráadásul nem csak kívülről találgatják. Vági Márton, az MLSZ főtitkára egy júniusi háttérbeszélgetésen egészen világosan fogalmazott: „az NB I. lehetőségei szűkülhetnek, a profiknál biztosan kevesebb lesz a pénz.”
Na, ez az a mondat, amit érdemes komolyan venni
A magyar futball az elmúlt másfél évtizedben hozzászokott ahhoz, hogy a klasszikus piaci logika nem feltétlenül ugyanúgy érvényes rá, mint egy átlagos vállalkozásra. Ha a profi klubok körül valóban kevesebb lesz az állami és államközeli forrás, akkor hirtelen sokkal fontosabbá válik a jegybevétel, a szponzoráció, a nemzetközi kupaszereplés és mindenekelőtt a játékoseladás.
Egy klubnak ugyanis valamiből ki kell fizetnie a béreket, az akadémiát, a szakmai stábot és az utazást. Ha egy korábban stabilnak hitt bevételi láb gyengül, akkor az első logikus reakció az, hogy a keretben lévő értékes játékosokból próbálnak pénzt csinálni.
De tényleg baj az, hogy eladják a magyar játékosokat?
Itt válik igazán érdekessé a történet, mert a válasz egyáltalán nem az, hogy igen. Sőt, hosszú távon akár az egyik legjobb dolog is lehet, ami a magyar futballal történhet.
Egy kis vagy közepes futballország természetes működési modellje éppen az, hogy tehetségeket képez, játékperceket ad nekik, majd erősebb bajnokságokba exportálja őket. Hollandia, Belgium, Horvátország, Szerbia vagy Dánia klubjai évtizedek óta hatalmas üzletet építenek ugyanerre.
A probléma inkább az lenne, ha a pénzbőség miatt nem kellett volna ezt eddig megtenni
Ha egy klub akkor is kényelmesen működik, amikor alig termel saját játékosértékesítési bevételt, könnyen csökken a motiváció arra, hogy fiatal játékost építsen fel. Sokkal egyszerűbb kész futballistákat vásárolni, magasabb fizetéssel megtartani őket, majd néhány évvel később ingyen vagy minimális összegért elengedni.
A mostani rekord ebből a szempontból akár egészséges fordulat is lehet. A kluboknak hirtelen érdekük lett, hogy legyen olyan 19, 20 vagy 22 éves játékosuk, akit egy holland, belga, görög vagy dán csapat valódi pénzért akar megvenni.
A „magyarajánlás” most kezdhet igazán kamatozni
Ehhez fontos előzmény volt a fiatal magyar játékosok szerepeltetését ösztönző rendszer. A klubok pénzügyi ösztönzést kaptak azért, hogy több játékpercet adjanak fiatal hazai futballistáknak, ami fokozatosan több eladható játékost termelhetett ki.
A változásra szükség is volt. A mélypontot jelentő 2021–2022-es szezonban a 21 éven aluli magyar labdarúgók az élvonalbeli játékpercek mindössze 8,7 százalékát kapták meg, ami egy utánpótlásra rengeteget költő futballrendszertől különösen gyenge adat volt.
Most hirtelen kiderült, hogy a magyar fiatal tényleg érhet pénzt
Ez talán a nyár legfontosabb tanulsága. Ha a klubok valódi játékidőt adnak a fiataloknak, azok fejlődnek, láthatóvá válnak a nemzetközi piacon, és egyszer csak nem költséget, hanem többmillió eurós bevételt jelentenek.
A 34,5 millió euró ezért nemcsak egy pénzügyi rekord. Az egy nagyon hangos üzenet a teljes NB I-nek: lehet pénzt keresni futballból is, nem kizárólag a futball köré épített finanszírozási rendszerből.
Persze van egy sokkal sötétebb forgatókönyv is
Az export akkor egészséges, ha a klubok folyamatosan új játékosokat tudnak felépíteni az eladottak helyére. Ha viszont azért értékesítik a keret legjobbjait, mert sürgősen pénzre van szükségük, miközben nincs megfelelő utánpótlás, akkor néhány év alatt az NB I szakmai színvonala is visszaeshet.
Ezért önmagában a rekordbevételből még nem lehet eldönteni, hogy egy egészségesebb magyar futballgazdaság születését látjuk vagy egy pénzügyi leépülés első fázisát. A következő két-három átigazolási időszak fogja megmutatni, melyik forgatókönyv valósul meg.
A kulcskérdés az lesz, mire költik a 13 milliárdot
Ha ezt a pénzt újabb túlfizetett játékosokra és rövid távú tűzoltásra fordítják, akkor semmi lényeges nem változik. Ha viszont utánpótlásba, játékosmegfigyelésbe, jobb edzőkbe és újabb piacképes futballisták felépítésébe forgatják vissza, akkor kialakulhat egy önfenntartó körforgás.
Eladnak valakit hárommillió euróért, a helyére felépítenek egy fiatalt, majd néhány év múlva őt is értékesítik. Pontosan így él meg rengeteg sikeres európai klub, amelyek mögött nincs korlátlan tulajdonosi vagy állami pénz.
Lehet, hogy valójában most kezdődik el a magyar profi futball?
Ez persze szándékosan provokatív kérdés, de érdemes feltenni. Egy profi klub egyik legalapvetőbb feladata mégiscsak az lenne, hogy saját gazdasági teljesítményt termeljen, ne pedig attól függjön, milyen politikai korszak van éppen Budapesten.
Ha a kormányváltás valóban arra kényszeríti az NB I-et, hogy több játékost neveljen, okosabban igazoljon és értékesítsen, akkor hosszabb távon ebből akár erősebb rendszer is születhet. A fájdalmas rész persze az, hogy az átmenet alatt lesznek klubok, amelyek ezt sokkal nehezebben bírják majd.
Ennyi tehát a magyar focinak?
Nem feltétlenül. De a korábbi magyar futballfinanszírozási modell egyik korszaka valóban lezárulhat. A 16 külföldre eladott játékos és a 34,5 millió eurós rekordbevétel legalábbis azt mutatja, hogy a klubok már most sokkal intenzívebben keresik a saját bevételi lehetőségeiket.
És talán ez az egész történet legnagyobb iróniája: amit első pillantásra a magyar futball nagy kiárusításának lehet nevezni, abból hosszabb távon akár annak normalizálódása is kisülhet. Ha kevesebb lesz a biztos pénz, hirtelen újra számítani kezdhet, ki tud játékost nevelni, ki tud okosan gazdálkodni – és ki tud valóban futballból pénzt keresni.