13 éve nincs köztünk, de a sírjánál járva ma is összeszorul az ember szíve
Komár László neve még ma is különös melegséggel cseng azoknak, akik vele együtt élték meg a magyar rock and roll fénykorát. A „magyar Elvisként” emlegetett énekes már több mint egy évtizede nincs közöttünk, de a dalai, a hangja, a színpadi kisugárzása és az a semmihez sem hasonlítható mosoly ma is sokak emlékezetében él.
Ha ma lenne köztünk, a nyolcvanadik születésnapját ünnepelné. A rajongók közül sokan ilyenkor újra előveszik a régi dalokat, megnézik a felvételeket, vagy egyszerűen csak csendben emlékeznek arra az emberre, aki egy egész korszak hangulatát hozta el Magyarországra.
Komár László sírjánál járva pedig nehéz nem meghatódni. A friss virágok, mécsesek és apró emlékek arról árulkodnak: nem felejtették el.
Egy kis faluból indult, mégis egy ország kedvence lett
Komár László 1944-ben született Adásztevelen. Nem nagyvárosi csillogásból érkezett, mégis olyan energiát, lendületet és színpadi erőt hozott magával, amely hamar kiemelte őt a többiek közül.
Ez is érdekelhet
Már fiatalon egyértelmű volt, hogy a zene nem egyszerű hobbi számára, hanem életforma. A Tacskó, majd a Scampolo együttessel robbant be a könnyűzenei életbe, és rövid idő alatt a magyar rock and roll egyik legfontosabb alakjává vált.
A közönség azonnal megérezte benne azt, amit nem lehet tanulni: a természetes színpadi jelenlétet. Komár László nemcsak elénekelte a dalokat, hanem megélte őket. Mozgása, hangja, öltözködése és egész lénye azt sugározta: a rock and roll nem póz, hanem vérmérséklet.
A magyar Elvis, akit imádott a közönség
Nem véletlenül ragadt rá a „magyar Elvis” elnevezés. Komár László rajongott Elvis Presley világáért, de nem egyszerű utánzóként lett népszerű. A saját karakterét, saját magyar ízét, saját szenvedélyét tette hozzá ehhez az életérzéshez.
A lányok rajongtak érte, a fiúk felnéztek rá, a közönség pedig minden fellépésén érezhette: itt valaki tényleg a színpadra született.
Abban az időben, amikor Magyarországon még egészen más szabályok szerint működött a könnyűzene, Komár László valami szabadabbat, vadabbat, lendületesebbet képviselt. A rock and roll nála nemcsak zenei stílus volt, hanem menekülés a hétköznapok szürkeségéből.
Dalok, amelyeket ma is kívülről fúj az ország
Komár László legismertebb dalai máig sokak fülében ott csengenek. A „Mondd kis kócos”, a „Táncoló fekete lakkcipők” vagy a „Húsz év múlva” nem egyszerű slágerek, hanem generációs emlékek.
Ezek a dalok házibulikon, rádiókban, televíziós műsorokban és családi összejöveteleken éltek tovább. Sokan ma is pontosan emlékeznek arra, hol hallották először valamelyiket, kivel táncoltak rá, vagy milyen időszakot idéz fel bennük egy-egy refrén.
Ez az igazi sláger ismérve: nemcsak a dallam marad meg, hanem az érzés is, amelyet hozzákapcsol az ember.
Komár László dalai ilyenek voltak. Mosolyt, nosztalgiát, néha egy kis szomorúságot is hoznak, de mindenekelőtt azt az életérzést, amelyet ő annyira hitelesen képviselt.
Szenvedélyes élet, viharos szerelmek
Komár László magánélete sem volt csendes. Ahogy a színpadon, úgy az életben is szenvedélyesen élt. Ötször házasodott, és két gyermek édesapja lett: Balázsé és Karolináé.
A róla szóló történetekben gyakran keveredik a csillogás, a szerelem, a fájdalom és a nosztalgia. Nem volt hibátlan ember, de éppen ettől volt emberi. Olyan előadó volt, aki nem steril legendaként, hanem hús-vér figuraként maradt meg a közönség emlékezetében.
Különösen megható történet, hogy lányának, Karolinának három kazettát hagyott hátra személyes üzenetekkel. Ezeket csak felnőttként kaphatta meg. A tartalmuk máig nem ismert a nyilvánosság előtt, és talán így is van rendjén. Vannak üzenetek, amelyek nem a világnak, hanem egyetlen ember szívének szólnak.
A sírhely, ahol ma is él az emléke
Komár László nyughelye az Új köztemetőben található. Aki ellátogat oda, nem harsány emlékezéssel találkozik, hanem csenddel, virágokkal, mécsesekkel és azzal a különös érzéssel, hogy egy korszak darabja nyugszik ott.
A rajongók ma is visznek virágot, gyertyát, apró személyes emlékeket. Ezek nem látványos gesztusok, mégis sokat mondanak. Azt üzenik, hogy Komár László nem tűnt el a halálával.
Egy előadó akkor marad igazán élő, ha a dalait tovább dúdolják, ha a nevét szeretettel ejtik ki, ha egy-egy évfordulón még mindig eszébe jut az embereknek.
Komár László ilyen előadó volt.
13 éve nincs köztünk, de nem lett múlt idő
Komár László 2012-ben hunyt el. Halála sokakat megrendített, mert vele nemcsak egy énekes távozott, hanem egy hangulat, egy korszak, egy jellegzetes magyar rock and roll-világ is lezárult.
Mégsem lehet róla múlt időben beszélni.
A dalai ma is megszólalnak, a régi felvételeken ma is ugyanazzal az energiával lép a mikrofonhoz, és a rajongók emlékezetében ma is az a mosolygós, lendületes, fekete lakkcipős figura maradt, aki képes volt megtölteni élettel a színpadot.
Ezért szorul össze az ember szíve a sírjánál. Mert érzi, mennyi minden maradt utána: dalok, történetek, szerelmek, emlékek, koncertek és egy hang, amelyet nem lehet összetéveszteni senki máséval.
A magyar rock and roll egyik utolsó nagy legendája
Komár László pályája ma már zenetörténet. De azoknak, akik látták őt élőben, több ennél. Személyes emlék. Fiatalság. Tánc. Nyári esték. Rádióból szóló dallamok. Egy korszak, amikor a rock and roll még lázadásnak, szabadságnak és ünnepnek számított.
Ő volt az, aki ezt az érzést magyarul, magyar közönségnek, mégis nemzetközi lendülettel tudta átadni.
Ezért szerették annyian.
És ezért szeretik ma is.
Komár László emléke ma is él
A nyolcvanadik születésnap fájdalmas évforduló, mert eszünkbe juttatja, mennyi mindent adhatott volna még. De közben hálás évforduló is, mert lehetőséget ad arra, hogy újra kimondjuk: Komár László fontos része a magyar könnyűzene történetének.
Aki vele nőtt fel, annak a dalai nemcsak zenék, hanem életdarabok.
Aki később fedezte fel, annak egy olyan világot mutat meg, amelyben a színpadon még nemcsak előadás volt, hanem valódi jelenlét.
Komár László 80 éves lenne.
13 éve nincs köztünk.
De amíg valaki meghallja a „Mondd kis kócos” első sorait, amíg valaki mosolyogva dúdolja a „Táncoló fekete lakkcipők” dallamát, amíg mécses ég a sírjánál, addig a magyar Elvis velünk marad.
Nyugodjon békében.