Teljesen kiszáradt egy egész folyó Magyarországon, minden hal elpusztult
Gyakorlatilag eltűnt egy 105 kilométeres magyar folyó: kiszáradt a Tarna, vele együtt pusztul az egész élővilág
Van egy 105 kilométer hosszú folyónk, amelynek normális esetben a Mátra és a Bükk térségének életét kellene összekötnie a Zagyvával. Most viszont helyenként gyakorlatilag nincs benne mit folyónak nevezni. Kiszáradt a Tarna: nemcsak egyetlen problémás szakaszon, hanem Kápolnánál, Verpelétnél és Szajlánál is eltűnt belőle a víz. A mederben már csak néhány mélyedés és korábbi hódgát maradványa tart vissza némi vizet, ezeken az apró menedékeken osztozik az élet, amely korábban egy teljes folyóban fért el.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága nem is egyszerű hírt adott ki a történtekről. „Nekrológ” címet adott a beszámolójának, és a szöveg hangvétele sem hagy sok kétséget afelől, mennyire súlyosnak tartják a helyzetet. A Tarna ráadásul nem először tűnik el: öt éven belül már második alkalommal száradt ki.
105 kilométer folyóból maradt néhány pocsolya
A Tarna Cered térségében ered, majd Jászjákóhalmánál éri el a Zagyvát. Vízgyűjtő területe több mint 2100 négyzetkilométer, közepes torkolati vízhozama pedig normális körülmények között körülbelül 4 köbméter volt másodpercenként. A nemzeti park most már maga is múlt időben teszi hozzá ezt az utolsó szót: „volt”.
A kiszáradás nem csak a síkvidéki alsó szakaszt érinti. A BNPI szerint Verpelétnél és Szajlánál, vagyis dombvidéken is száraz a meder. A néhány megmaradt vízfolt jellemzően természetes mélyedésekben és az árvízvédelmi munkák során részben elbontott hódgátak maradványainál található.
Ez is érdekelhet
Magyarul: egy 105 kilométeres vízrendszer életének jelentős része most néhány pocsolyába szorult vissza.
41 halfaj otthonáról beszélünk
A Tarna nem egyszerűen egy kék vonal a térképen. A kutatások szerint 41 halfaj élőhelye, közülük 12 védett, egy pedig fokozottan védett. A folyóban többek között sujtásos küsz, kövicsík, halványfoltú küllő, selymes durbincs, magyar bucó, kurta baing és réticsík is előfordul.
Az, hogy a meder kiszárad, ezért nem azt jelenti, hogy a halak néhány hétre egyszerűen „elköltöznek”. Az egyes megmaradt vízfoltokban rekedt állatok számára drasztikusan csökken az élettér, romlik a víz oxigénháztartása, eltűnik a természetes kapcsolat a folyó különböző szakaszai között, végül pedig egész életközösségek omolhatnak össze.
A nemzeti park megfogalmazása talán még ennél is erősebb: a kiszáradással nemcsak a víz tűnik el, hanem az élet is. Ha ráadásul teljes vízrendszerek száradnak ki egyszerre, később akkor sem biztos, hogy a ritka fajok képesek visszatérni, amikor újra megjelenik a víz.
Ezért nem pontos az sem, hogy majd jön egy nagy eső, és minden rendben lesz
Egy kiadós zivatar látványosan képes megtölteni egy száraz medret. Ettől azonban az ökoszisztéma nem áll vissza úgy, mint amikor az ember újratölt egy üres kádat. Ha egy ritka halfaj helyi állománya eltűnik, miközben a szomszédos patakok is kiszáradtak, nincs feltétlenül olyan közeli populáció, ahonnan újra benépesülhetne a folyó.
A BNPI szerint ilyenkor az életközösség összetétele is átalakulhat: először a ritkább, érzékenyebb fajok vesznek el, később gyakoribb vagy akár idegenhonos fajok kerülhetnek a helyükre. Vagyis amikor egyszer visszatér a víz, attól még nem biztos, hogy ugyanaz a folyó tér vissza biológiai értelemben.
Öt év alatt már másodszor
Talán ez az egyik legriasztóbb adat az egész történetben. Nem egy évszázados szélsőségről beszélünk, amelyet majd a következő generáció emleget különlegességként. A Tarna öt éven belül másodszor jutott el a kiszáradásig.
A nemzeti park a 2022-es, 2024-es, 2025-ös és az idei, 2026-os évet is súlyosan aszályos időszakként említi. A Bükk és a Mátra pedig hiába számított hagyományosan Magyarország csapadékosabb vidékei közé, mára ott is olyan vízhiány alakult ki, amellyel a kisebb vízfolyások sorra nem tudnak megbirkózni.
És nem csak a Tarna tűnik el
A valóban gyomorszorító rész itt következik. A Tarna látványos példa, mert hosszú és közismert vízfolyás, de messze nem egyedi eset. A Bükki Nemzeti Park szerint a Kövicses-patak, a Laskó, az Eger-patak felső szakasza, a Csernely-patak, a Harica és a Kulcsárvölgyi-patak is súlyos csapadékhiánnyal küzd vagy kiszárad.
Országosan pedig egészen brutális az arány: Magyarország kis és közepes vízfolyásainak legalább egyharmada ma már időszakos jellegű. Vagyis az év egy rövidebb-hosszabb szakaszában egyszerűen kiszárad. Egyes években a kisvízfolyások akár kétharmadával is megtörténhet ugyanez.
Néhány éve az időszakos kiszáradás még csak a magyar patakok körülbelül tizedét érintette. Innen jutottunk el oda, hogy ma már legalább minden harmadik kis vagy közepes vízfolyás életének természetes részévé válik a víz eltűnése.
Nemcsak több folyó szárad ki, hanem egyre korábban
A változás ráadásul nem pusztán abban mérhető, hány meder marad szárazon. A BNPI szakirodalmi adatokra hivatkozva arra is figyelmeztet, hogy a kiszáradás kezdete hetekkel vagy akár hónapokkal korábbra tolódik. Olyan vízfolyások is már nyár elején kiszáradhatnak, amelyeknél korábban legfeljebb egy rövidebb nyár végi vízhiány jelentett gondot.
A száraz időszak hossza is drámaian nőhet. Ami korábban egy-két hét volt, az két-négy hónapig, szélsőséges esetben akár fél évig is eltarthat. Egy patak ökológiájának szempontjából ez már nem átmeneti kellemetlenség, hanem teljesen új életfeltétel.
A hódok közben egészen váratlan szereplőkké váltak
A történet egyik legérdekesebb és egyben legkeserűbb részlete, hogy a kevés megmaradt víz egy részét éppen hódgátak vagy azok maradványai tartják vissza. A BNPI természetvédelmi őrei már néhány nappal korábban arról számoltak be, hogy a kiszáradó meder még megmaradt pocsolyáiban rekedt halakat találtak, és a hódok által létrehozott vízvisszatartó helyek menedéket jelentenek az extrém aszály idején.
Ez különösen érdekes annak fényében, hogy a nemzeti park szerint a vízfolyások szabályozásával, töltések és depóniák közé szorításával éppen azt a természetes kapcsolatot gyengítettük meg, amely korábban lehetővé tette, hogy árvíz idején a víz szétterüljön, feltöltse a környezetet és később lassabban távozzon.
„A műtét sikerült, de a beteg meghalt”
A Bükki Nemzeti Park ebben a kérdésben szokatlanul kemény hangot ütött meg. Az igazgatóság szerint az árvízvédelem nevében évtizedeken át leválasztottuk a folyókat saját ártereikről, gyorsan levezettük a vizet, majd csodálkozunk, amikor hosszabb száraz időszakban már nincs mit megtartani.
„A műtét sikerült, de a beteg meghalt.”
A hasonlat brutális, de a Tarna mostani állapotát látva nehéz félreérteni. A nemzeti park szerint a társadalom inkább az esetleges árvíztől fél, miközben a biztos kiszáradás ökológiai, gazdasági és emberi kockázatait hajlamos kevésbé komolyan venni.
És itt már nem csak a halakról van szó
A száraz folyómeder első látásra természetvédelmi probléma. Az ember meglátja a halakat, a kiszáradt növényzetet, a repedezett talajt, és azt gondolja, hogy ez főleg a természetnek rossz hír. Csakhogy a felszíni és a felszín alatti vízrendszerek nem két külön világként működnek.
A Bükki Nemzeti Park külön figyelmeztet arra, hogy a felszíni vízfolyások kiszáradása a felszín alatti vízkészletek csökkenésére is utalhat. Ez pedig már közvetlenül mindenkit érint, aki reggel kinyitja otthon a csapot.
A magyar ivóvíz 95 százaléka innen jön
Magyarország ivóvízellátásának körülbelül 95 százaléka felszín alatti vízbázisokra támaszkodik. Ezért egy olyan országban, ahol egyre több patak és kisebb folyó válik időszakossá, a vízhiány már messze nem csak természetvédelmi kérdés.
Nem azt jelenti, hogy holnap reggel az ország 95 százalékában nem folyik majd víz a csapból. A felszín alatti vízbázisok óriási, összetett rendszerek, amelyek állapota területenként jelentősen eltér. A tendencia azonban azért aggasztó, mert a tartósan csökkenő vízutánpótlás hosszú távon ezeket a tartalékokat is terheli.
Egy kiszáradt patak ezért valójában olyan, mint egy műszerfalon felvillanó piros lámpa: önmagában még nem jelenti, hogy a motor azonnal leáll, de nagyon rossz ötlet lenne leragasztani szigetelőszalaggal.
A Tarna most valójában figyelmeztetés
A 105 kilométeres folyó kiszáradása látványos és megrázó, de a valódi hír nem egyetlen folyó tragédiája. Hanem az, hogy ugyanaz a folyamat egyszerre sok helyen zajlik. Az egykor állandó kisvízfolyások egy része időszakossá válik, a száraz időszakok hosszabbodnak, korábban kezdődnek, az élővilág pedig egyre kevesebb olyan menedéket talál, ahonnan később vissza tudná foglalni a medret.
A Tarna medrében most néhol alig maradt más, mint néhány liter víz. Ott zsúfolódnak össze azok az állatok, amelyeknek normális esetben kilométerek állnának rendelkezésükre, miközben a környék vadállománya is ugyanazokat az utolsó vízfoltokat próbálja használni.
Ez egy folyó nekrológja – de még nem kellene annak lennie
A Bükki Nemzeti Park szándékosan nevezte nekrológnak a Tarnáról szóló írását. A cím egyszerre túlzó és hátborzongatóan pontos: egy olyan vízfolyásról beszélünk, amely még ott van a térképen, megvan a medre, megvannak a hidak fölötte, csak éppen az a dolog hiányzik belőle, amitől folyó lenne.
A Tarna esetében az elmúlt öt évben már másodszor jutottunk idáig. Közben a magyar kis és közepes vízfolyások legalább harmada vált időszakossá, egyes években pedig már kétharmaduk kiszáradhat.
Ennél erősebb figyelmeztetést nehéz elképzelni. Nem egy számítógépes modell mutatja, mi történhet Magyarországon évtizedek múlva. Nem egy távoli ország kiszáradt folyójáról nézünk műholdfelvételeket.
Ez itt van Heves vármegyében.
És 105 kilométer hosszú.
Csak éppen víz alig van benne.