Kövér László ott folytatta, ahol a választás előtt abbahagyta, bicskanyitogató amit tett;
A Fidesz tisztújító kongresszusán volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, a párt talán végre szembenéz saját bukásának okaival. Elhangzott belső kritika korrupcióról, parancsuralmi működésről, fiatalok elvesztéséről, a valóságtól való elszakadásról.
Aztán jött Kövér László, és visszarántotta az egészet oda, ahonnan a Fidesz láthatóan képtelen elmozdulni: történelmi sértettség, ellenségképzés, gúny, fenyegető utalások.
A volt házelnök beszédében „Ungarische Péternek” nevezte Magyar Pétert, a Tisza-kormány működését proletárdiktatúrához hasonlította, a Tisza Párt nevét pedig orwellinek minősítette. Majd jött az igazán súlyos mondat: szerinte „minden 133 nap után eljön a 134-ik is”, és egyszer „minden árulást számon kérnek majd”.
Ha a Fidesz újrakezdést akart mutatni, ez nem az volt.
Ez inkább annak bizonyítéka, hogy a régi világ nem érti, miért vesztett.
Ez is érdekelhet
A Fidesz bukása után is ugyanaz a harci nyelv
Egy választási vereség után egy pártnak két lehetősége van. Vagy megpróbálja megérteni, mi történt vele, vagy még hangosabban ismételgeti ugyanazokat a mondatokat, amelyek a vereséghez vezettek.
Kövér László beszéde az utóbbi kategóriába tartozott.
Nem azt magyarázta, miért fordultak el a fiatalok a Fidesztől. Nem arról beszélt, miért lett hiteltelen a párt korrupciós ügyekben. Nem azt elemezte, hogyan szakadt el a pártvezetés a mindennapi valóságtól.
Inkább újra ellenséget gyártott.
Magyar Péterből idegennek hangzó figurát próbált faragni az „Ungarische Péter” kifejezéssel, a Tisza-kormányból pedig történelmi rémképet. Ez a módszer ismerős: ha nem tudsz válaszolni a tartalomra, próbáld meg démonizálni az ellenfelet.
Csakhogy a választók egyszer már jelezték, hogy ebből elegük lett.
A 133 napos utalás nem véletlenül volt nyugtalanító
Kövér mondata, miszerint „minden 133 nap után eljön a 134-ik is”, aligha volt ártatlan történelmi kikacsintás. A 133 nap a Tanácsköztársaságra utal, vagyis a volt házelnök ezzel a Tisza-kormányt próbálta egy diktatórikus, forradalmi, átmeneti hatalom képébe belerajzolni.
Ez politikai szempontból nagyon tudatos mondat.
A baj csak az, hogy Magyarországon jelenleg választáson létrejött kormány működik. Lehet vele vitatkozni, lehet bírálni a döntéseit, lehet számon kérni a programját, de proletárdiktatúraként keretezni nem elemzés, hanem hergelés.
A „számon kérés” kifejezés ebben a környezetben különösen rossz ízű. Egy volt házelnök, a parlamenti méltóság korábbi őre részéről minimum furcsa, amikor a demokratikus vereség után ilyen félfenyegető történelmi párhuzamokkal üzen a saját táborának.
Ez nem erőt mutat.
Inkább azt, hogy a vereséget még mindig nem sikerült feldolgozni.
A kockás inges beszólás mindent elmondott a régi reflexekről
Kövér a Tisza képviselőinek történelemtanáraira is tett egy megjegyzést: szerinte azok „kockás inget viseltek”.
Ez elsőre csak egy odaszúrásnak tűnhet, de valójában sokkal többet árul el.
A kockás ing a pedagógustiltakozások egyik legismertebb jelképe lett. Vagyis Kövér nemcsak a Tisza politikusait próbálta gúnyolni, hanem közben odacsapott azoknak a tanároknak is, akik éveken át az oktatás állapota miatt tiltakoztak.
Ez pontosan az a politikai reflex, amely miatt a Fidesz elveszítette az értelmiség, a pedagógusok, a diákok és a fiatalabb szavazók jelentős részét.
Nem meghallgatni.
Nem megérteni.
Nem válaszolni.
Hanem gúnyolni.
És közben csodálkozni, hogy a középiskolákban, egyetemeken, fiatal közösségekben már alig találni lelkes fideszeseket.
Belül már látják a bajt, a régi vezetők még nem
A kongresszus egyik legérdekesebb ellentmondása éppen ez volt: miközben egy felszólaló belülről mondta ki, hogy a Fideszt korrupciós vádak, katonás pártműködés, valóságvesztés és leegyszerűsített kommunikáció gyengítette meg, Kövér László beszéde mintha mindezt élőben igazolta volna.
Pontosan azt csinálta, amit a kritikus hangok szerint már nem kellene.
Felülről beszélt.
Ellenséget nevezett meg.
Történelmi rémképeket rángatott elő.
Lenézően szólt azokról, akik máshogy gondolkodnak.
Ez a Fidesz belső válságának lényege: lehet, hogy már vannak, akik látják a problémát, de a régi vezérkar még mindig ugyanazokkal az eszközökkel akar túlélni, amelyek a bukáshoz vezettek.
A Fidesznek nem új ellenség kellene, hanem új önismeret
A választási vereség után nem az lenne a Fidesz legfontosabb feladata, hogy újra megmagyarázza, miért veszélyes Magyar Péter. Ezt már próbálták.
Nem az lenne a feladat, hogy újabb történelmi párhuzamokkal riogassák a saját táborukat. Ezt is próbálták.
Nem az lenne a feladat, hogy a pedagógusokat, értelmiségieket, fiatalokat vagy a Tisza szavazóit gúnyolják. Ezt is próbálták, és láthatóan nem működött.
A Fidesznek most azt kellene megértenie, miért lett belőle sokak szemében elhasználódott, korruptnak tartott, parancsuralmi logikával működő párt, amely már nem tud beszélni a 40 év alattiakkal.
Kövér beszéde viszont nem erre tett kísérletet.
Hanem arra, hogy a régi tábor még egyszer összezárjon.
Ez a beszéd inkább a múltból jött, mint a jövőnek szólt
Kövér László fellépése valószínűleg tetszett a Fidesz kemény magjának. Ők ismerik ezt a hangot, ebben szocializálódtak politikailag, ezt várják a régi vezetőktől.
Csakhogy a Fidesz problémája ma nem az, hogy a kemény mag elég hangosan tapsol-e.
Hanem az, hogy mi lesz azokkal, akik elmentek.
A fiatalokkal.
A kiábrándult jobboldaliakkal.
Az értelmiséggel.
A pedagógusokkal.
A városi szavazókkal.
Azokkal, akik már nem kérnek a fenyegető, sértett, mindenkit árulónak látó politikából.
Kövér László beszéde nem nekik szólt. Sőt, nekik valószínűleg újabb bizonyíték volt arra, hogy a Fidesz nem változott.
A vereség után a legrosszabb üzenet: minden marad a régiben
Egy párt kongresszusa válság után lehetne fordulópont. Lehetne az a pillanat, amikor kimondják: hibáztunk, változtatunk, új nyelvet keresünk, új embereket engedünk előre, másként beszélünk az országgal.
A Fidesz kongresszusán azonban Kövér László azt üzente: a régi hang még mindig itt van.
A régi sértettség.
A régi gúny.
A régi fenyegető utalások.
A régi reflex, hogy aki velünk szemben áll, az nem ellenfél, hanem áruló.
Ezért volt bicskanyitogató a beszéd. Nem azért, mert Kövér keményen bírálta a Tiszát. Egy ellenzéki párt politikusa ezt megteheti.
Hanem azért, mert közben semmi jelét nem mutatta annak, hogy a Fidesz megértette volna saját vereségének okait.
Pedig a legkellemetlenebb igazság most ez: a Fideszt nem a Tisza neve, nem a kockás inges tanárok, nem a „proletárdiktatúra” rémképe győzte le.
Hanem az, hogy túl sokan érezték úgy: ebből a politikából elég volt.
És ha Kövér László beszéde mutatja a jövőt, akkor a Fidesz nem kifelé tart a válságból.
Hanem éppen mélyebbre sétál benne.