Ábrahám Róbert a Tisza-kormány vak miniszterét becsmérelte, Magyar Péter kőkemény választ adott
Ábrahám Róbert újabb szintre vitte a politikai alpáriságot: a Nemzeti Hét rendezvényen nem szakpolitikai vitát folytatott, nem döntéseket bírált, nem kormányzati teljesítményt elemzett, hanem egy vak miniszter fogyatékosságából csinált gúnyt. Kátai-Németh Vilmosról azt mondta: „vicsorgó vak ember”, majd Ruff Bálintról, Vitézy Dávidról és Magyar Péterről is durván személyeskedő megjegyzéseket tett. Magyar Péter röviden, de annál keményebben reagált: „Milyen ember, aki ilyet tesz?”
Ez nem politikai kritika, hanem emberi mélypont
A politikában sok mindent el lehet viselni. Egy minisztert lehet bírálni. Lehet vitatni a döntéseit, a teljesítményét, a tárcája működését, a költségvetését, a nyilatkozatait. Lehet keményen, akár gúnyosan is fogalmazni, mert a közéleti vita nem porcelánbolt.
De Ábrahám Róbert mondatai nem ebbe a kategóriába tartoznak.
Amikor valaki egy vak ember vakságát teszi a gúny tárgyává, az nem ellenzéki vélemény. Nem bátor kritika. Nem politikai humor. Hanem az emberi méltóság legalja.
Kátai-Németh Vilmos nem azért lett miniszter, mert vak, hanem annak ellenére, hogy egy olyan országban kellett végigküzdenie az életét, ahol a fogyatékossággal élő embereknek sokszor még az alapvető hozzáférésért is harcolniuk kell. Gyerekkorától látásproblémákkal küzdött, 16 éves korára elveszítette látása 97 százalékát, később jogászként végzett, ügyvédként dolgozott, és látássérülteknek fejlesztett önvédelmi rendszert. A Telex portréja szerint ő az ország egyik vak fekete öves aikidómestere, és esélyegyenlőségi joggal is foglalkozott.
Ez is érdekelhet
Erre jön egy fideszes influenszer, és a nyilvános politikai térben nem a munkájáról beszél, hanem arról, hogy vak.
Ez pontosan az a fajta beszéd, amely ellen egy normális közéletnek reflexből kellene fellépnie.
Magyar Péter válasza rövid volt, de pontos
Magyar Péter nem írta túl a reakciót. Azt kérdezte: „Milyen ember, aki ilyet tesz?” Ez a mondat azért működik, mert nem akarja túlmagyarázni azt, ami magától is ordít.
Milyen ember az, aki egy fogyatékossággal élő minisztert a fogyatékossága miatt aláz?
Milyen politikai közeg az, ahol ezen a közönség nevet?
És milyen ellenzék az, amelyik saját kudarcát már csak úgy tudja feldolgozni, hogy a kormány tagjainak személyes adottságait, magánéletét vagy emberi méltóságát veszi célba?
Ábrahám nemcsak Kátai-Németh Vilmosról beszélt becsmérlően. Ruff Bálintot, megalázó módon próbálta nevetségessé tenni, Vitézy Dávid kapcsán az irányultságát politikai sértésként használta, Magyar Péterről pedig olyan alpári megfogalmazásokkal beszélt, amelyek inkább kocsmai dühkitörésre emlékeztetnek, mint közéleti felszólalásra. Az Index beszámolója szerint a beszédben több, konkrét bizonyítékokkal alá nem támasztott vád is elhangzott.
Jogi szempontból mi állhat meg?
A legerősebb jogi irány ebben az ügyben a személyiségi jogi per és a becsületsértés lehet.
A Polgári Törvénykönyv alapján a közéleti szereplőknek többet kell tűrniük a közügyek vitájában, de ez a tűrési kötelezettség nem korlátlan. A Ptk. 2:44. §-ának lényege, hogy a közéleti szereplő személyiségi jogai csak szükséges és arányos mértékben korlátozhatók, az emberi méltóság sérelme nélkül. Az Alkotmánybíróság gyakorlata is ezt a logikát erősíti: a véleményszabadság nem használható más emberi méltóságának megsértésére.
Ezért Kátai-Németh Vilmos esetében komolyan felmerülhet a személyiségi jogsértés. Nem azért, mert közéleti szereplőként ne lehetne bírálni, hanem mert a támadás nem a miniszteri munkáját, hanem a fogyatékosságát célozta. Ez olyan személyes tulajdonság, amelynek gúnyolása jó eséllyel túlmegy a közügyek szabad vitáján.
Büntetőjogi oldalon a becsületsértés jöhet szóba. A Btk. 227. § szerint becsületsértést követhet el az, aki valakivel szemben a sértett közmegbízatásának teljesítésével összefüggésben vagy nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ. Egy nyilvános rendezvényen, miniszterre tett, fogyatékosságot gúnyoló megjegyzésnél ez a tényállás nem légből kapott felvetés.
A Fidesznek is döntenie kell, ezt vállalja-e
A legnagyobb kérdés most nem is csak Ábrahám Róbert jogi felelőssége. Hanem az, hogy a Fidesz mit kezd ezzel.
Mert egy dolog, ha egy politikai influenszer elveszíti a kontrollt, és olyan mondatokat mond, amelyek normális közéletben vállalhatatlanok. De egészen más, ha egy politikai oldal ezt hallgatással, félrenézéssel vagy kacsintós támogatással elengedi.
A Fidesz az elmúlt napokban előszeretettel beszélt jogállamról, méltóságról, közjogi normákról és alkotmányos rendről. Ehhez képest most itt van egy nyilvános rendezvényen elhangzott beszéd, amelyben egy vak miniszterből a vaksága miatt csinálnak gúnyt, egy másik kormánytagot a szexuális irányultságával próbálnak megbélyegezni, másokat pedig személyeskedő mocskolódással támadnak.
Ez nem ellenzéki keménység.
Ez erkölcsi lecsúszás.
Kátai-Németh Vilmos története pont az ellenkezőjéről szól
Kátai-Németh Vilmos minisztersége önmagában is fontos jelzés: egy fogyatékossággal élő ember nem díszlet, nem sajnálatra méltó szereplő, nem kampányfotó, hanem lehet döntéshozó, vezető, jogász, harcművész, családapa, miniszter.
Pontosan ez az, amit Ábrahám mondatai megtámadtak.
Nem egyszerűen egy embert akartak megalázni. Azt az üzenetet akarták nevetségessé tenni, hogy egy vak ember teljes értékű politikai vezető lehet. És ez az, ami miatt az ügy sokkal súlyosabb egy szokásos politikai beszólásnál.
Mert aki ma egy vak miniszteren nevet, az holnap egy kerekesszékes képviselőn, egy autista szakemberen, egy hallássérült államtitkáron vagy bármelyik fogyatékossággal élő emberen fogja folytatni.
Ezért kell kimondani: ennek nincs helye a közéletben
A politikai vita legyen kemény. Legyen éles. Legyen számonkérő. A minisztereket kérdezzék, bírálják, szembesítsék, ellenőrizzék. Ez a demokrácia része.
De a fogyatékosságon gúnyolódni nem demokrácia.
A személyes megalázást közéleti véleménynek álcázni nem szabadság.
Ábrahám Róbert mondatai jogilag is kockázatosak lehetnek, de még ha a bíróságok végül nem is minden elemben látnának bűncselekményt, a politikai és erkölcsi ítélet így is világos.
Egy vak minisztert a vaksága miatt alázni nem „beszólás”.
Hanem szégyen.
És Magyar Péter kérdése után most a Fidesznek kellene válaszolnia: