Connect with us

Egyéb

Tragikusan fiatalon meghalt az Edda gitárosa…csak 25 éves volt Kun Peti. Pataky Attila sírva mondta el..

Tragikusan fiatalon meghalt az Edda gitárosa…csak 25 éves volt Kun Peti. Pataky Attila sírva mondta el..

Akkor ma is élne Kun Péter, az Edda mindig vidám, mosolygós gitárosa, akit az együttes testőre gázolt halálra a Velencei-tónál. A 70-es út 47-es kilométerköve azóta is az Edda-rajongók legszomorúbb zarándokhelye. Pedig minden olyan szépen indult. Tehetséges volt, jóképű, igazi rocker, akinek megadatott, hogy a kor egyik legnépszerűbb bandájában, az Eddában gitározhat. A föld felett járt. A hagyományos, velencei tavi Edda-táborra is úgy készült, mint egy kisgyerek. A föld felett járt, mert a fiatal kora ellenére az ő szólóitól alélt el a közönség.

Csak 25 éves volt… Olyan fiú, akiért rajongtak a lányok. Mellette pedig piszkosul tudott gitározni. És még ma is megtehetné, ha 1993. július 10-én hajnalban valaki megfogta, megfoghatta volna a kezét, hogy ne!

Akkor ma is élne Kun Péter, az Edda mindig vidám, mosolygós gitárosa, akit az együttes testőre gázolt halálra a Velencei-tónál. A 70-es út 47-es kilométerköve azóta is az Edda-rajongók legszomorúbb zarándokhelye. Pedig minden olyan szépen indult. Tehetséges volt, jóképű, igazi rocker, akinek megadatott, hogy a kor egyik legnépszerűbb bandájában, az Eddában gitározhat. A föld felett járt. A hagyományos, velencei tavi Edda-táborra is úgy készült, mint egy kisgyerek. A föld felett járt, mert a fiatal kora ellenére az ő szólóitól alélt el a közönség.

[

]

Igazi sztáralkat volt, rajongtak érte a lányok.

Egy átlagos pénteki nap volt. Lukrécia napja. Sok napsütés, meleg idő. Még Antall József volt a miniszterelnök, a MOL-nál aznap 56 forint volt a gázolja ára, volt, aki használt Lada Samarát vagy kocka Ladát keresett hirdetésben, az isztambuli hat napot pedig 7990 forintért kínálta egy utazási iroda. A Velencei-tónál pedig ezen az estén ünnepeltek.

Gömöri Zsoltot a banda tagját, mert gyereke született és születésnapja is volt. Ittak. Leginkább bort. Kun Péter is ivott. De nem lett volna ezzel semmi baj. A baj azzal volt, hogy a fiatal gitáros az imádott motorját is magával vitte a Velencei-tóhoz. Egy szponzor nem sokkal korábban két choppert ajánlott fel az Eddának használatra. Kun Péter viszont egy gyorsabb motorra vágyott és kijárta a frontember Pataky Attilánál, hogy az egyik motor sportos legyen. Egy bivalyerős FZR 600-as Yamahát kapott. Imádta, szerelmemnek hívta. Azon a hajnalon pedig ahelyett, hogy lefeküdt volna aludni, kitalálta, hogy még motorozik egyet.

„Teszek még egy kört a szerelmemmel” – mondta és már ment is. Nem kellett volna. De a legszörnyűbb az egészben, hogy nem azért halt meg, mert ittasan ült motorra. Mikor elviharzott a szálloda elől, szóltak az együttes egyik testőrének, hogy menjen utána. A testőr is ivott, de segíteni akart. Bepattant a Chevroletbe és gázt adott. Annak ellenére is, hogy az autó egyik kereke korábban defektet kapott, így csak egy ideiglenes pótkerék volt rajta. Olyan, amellyel az ember elgurul a következő benzinkútig és segítséget kér. Kun Péter közben meggondolhatta magát, mert a 70-es út 47-es kilométerkövénél leállt a motorjával és épp arra készült, hogy megfordul. Az út közepén állt keresztbe a Yamahával, amikor a kanyarból kivágódott nagy sebességgel a Chevrolet. Pillanatok alatt történt mindent…

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/tragikusan-fiatalon-meghalt-az-edda

Tragikusan fiatalon meghalt az Edda gitárosa…csak 25 éves volt Kun Peti. Pataky Attila sírva mondta el..

A mindene volt a motorozás…

A gitárosnak esélye sem volt, az orvosok szerint az ütközés pillanatában meghalt. Pataky Attila már aludt, úgy ébresztették fel, hogy nagyon nagy baj van. Ő találta ki azt is, hogy a sátrakban alvó több száz Edda-rajongónak nem fogják egyből elmondani, hogy mi történt. Ismerte őket, félt, hogy néhányan kárt tesznek magukban. Előbb csak azt mondták délelőtt, hogy Kunost kisebb baleset érte, vége a tábornak, nem lesz este koncert, mindenki menjen haza. De maradtak. Mintha megéreztek volna valamit. Estére így Pataky Attila kiállt a színpadra és elmondta, Kun Peti nincs többé. És sajnos igaza lett. A beszámolók szerint egy lány késsel összeszurkálta magát, másik kettő pedig a kézfején próbálta felvágni az ereit. Megmentették őket.

[

]

Kun Péter meghalt. Aztán öt hónappal később megszületett a kislánya, aki sosem láthatta az apját. A tehetséges gitáros halála után az Edda folytatta, a következő albumot az emlékének ajánlotta, az együttes rajongói viszont azóta sem feledik a hosszú hajú, mosolygós srácot, aki úgy festett a színpadon, mint valami világsztár. Egyszer megkérdezték tőle, hogy melyik a kedvenc Edda-száma. Az éjjel érkezem – válaszolta mosolyogva. Sajnos 28 éve hiába várjuk …

Nyugodj békében, Kun Péter!  

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/tragikusan-fiatalon-meghalt-az-edda/2

Continue Reading

Ajanlo

To Top