Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Orbán Viktornak előkóstolója van

Budapest — A Gundel elegáns szakácskabátos séfjei után katonák fognak főzni Orbán Viktornak és stábjának. Persze ez nem azt jelenti, hogy az ország miniszterelnökének csajkából kéne kanalaznia a napi betevőt, sőt!

A régi katonai kantinok ideje lejárt, ahol nehezen felismerhető koszttal etették egykor a sorkatonákat. Orbán és stábjának ellátásáról mesterszakácsokból álló alakulat gondoskodik mostantól.

A miniszterelnök biztonságára a hivatalos programoknál előkóstoló figyel.

Januártól a Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár főz a budai várban található Karmelita kolostorban. Erre azután kerülhetett sor, miután a nagy múltú vendéglő szerződését közös megegyezéssel megszüntette a Gundel és a Miniszterelnökség.

Az egység szakácsai világverőknek számítanak, nemzetközi díjak sorát zsebelték be. Ők adják a katonaválogatott gerincét, amely a tavalyi stuttgarti szakácsolimpiáról egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza.

Szerencséjükre némi elképzelésük lehet a miniszterelnök ízléséről, hisz köztudott, hogy Orbán a magyaros ízekre esküszik. Egyébként otthonosan mozog a konyhában is. Kolbászt tölt, bárányt süt és felesége szerint csatateret hagy maga után egy-egy konyhában eltöltött óra után.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Ezekben a magyar városokban a legnagyobb az esély a megfertőződésre! RÉSZLETEK:

Ami különösen fontos lehet Orbánéknak, hogy a magyar szakácsválogatott a közétkeztetés kategóriájában is dobogóra került, ahol 120 főre kellett ínycsiklandó ételt készíteniük és tálalniuk. Vagyis az egyenruhás séfek akár nagyüzemben is képesek a legkényesebb igényeknek eleget tenni, ami egy menzánál kulcsfontosságú.

A csapat talán legnagyobb sztárja Balázs Gergő, aki pár éve megnyerte a hazai Bocuse D’or catering kategóriáját és ő képviselhette hazánkat a lyoni döntőben. Nem fognak elkényelmesedni, mert hamarosan elkezdik a felkészülést a jövő évi szakács-világbajnokságra, ahol ismét dobogós helyezéseket szeretnének elérni.A csapat tagja Balázs Gergő (középen) is, aki pár éve megnyerte a Bocus D’or catering kategóriáját / Fotó: honvédelem.hu, Beatrix Miklós

A csapat tagja Balázs Gergő (középen) is, aki pár éve megnyerte a Bocus D’or catering kategóriáját / Fotó: honvédelem.hu, Beatrix Miklós

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Gyászol a világ! Meghalt Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje

(Ez is érdekelheti: Breaking – Itt van Orbán Viktor bejelentése: indul a konzultáció az ország újraindításáról, a lazítások lépéseiről)

Persze nem elég kiválóan főzni, és válogatott falatokkal kényeztetni az ország vezetőit, nem árt, ha az ételt biztonsággal is fogyaszthatják. Bár a katonák nem hibáznak, azért nem titok, hogy Orbán Viktornak előkóstolója is van, bár leginkább csak hivatalos programok helyszínein lép akcióba.Már a látványa is pompás a libamáj-pástétomnak

Már a látványa is pompás a libamáj-pástétomnak

Ilyen esetekben a Terrorelhárítási Központ csapatának élelmiszer-biztonsági szakemberei az ételek beszerzését és elkészítését is ellenőrzik. Már a látványa is pompás a libamáj-pástétomnak

Már a látványa is pompás a libamáj-pástétomnak

Orbán új séfjei kapcsán kerestük egyébként a Szurmay Sándor Dandárt, ahogy a miniszterelnök sajtófőnökét is, kérdéseinkre azonban nem kaptunk válaszokat.

Annyit azért kiderítettünk, a Miniszterelnökségen elégedettek a katonás menüvel.﷯A kókuszmousse﷯mellett számos ínycsiklandó desszertet is készítettek

﷯A kókuszmousse﷯mellett számos ínycsiklandó desszertet is készítettek

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!