Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

ValóVilág: Elfelejtette Amanda, hogy veszi a kamera – Olyat tett ami miatt nagy bajba kerülhet!

Szabályt szegett, aminek következménye lesz.

A ValóVilág kedd esti adásában Amanda elmondta Ginának, hogy az a terve, hogy szerdán kihívja, majd szombaton kint hagyja a párbajon Vivit, aztán pedig az a célja, hogy Mercit magára haragítsa annyira, hogy az megüsse őt és így a lány kiessen a játékból. Elmondani bárkinek, hogy kit tervezünk kihívni, szembemegy a ValóVilág szabályaival, de a szerkesztők a nézőkre bízták a döntést, hogy valóban szabályt szegett-e Amanda – 80 százalékuk igennel szavazott.

KAPCSOLÓDÓ
VÉGE A TALÁLGATÁSOKNAK! Kiderült a teljes igazság az AstraZeneca vakcináról! ERRŐL TUDNOD KELL:

Emiatt Amanda büntetést kap: ha tényleg Vivit hívja ki szerdán, akkor azt jelenti, elmondta valakinek a valós tervét, így új embert kell választania.

Ezzel szinte biztossá vált, hogy Amanda–Merci párbaj lesz szombaton, ugyanis vagy

  • Vivit választja Amanda és akkor új embert kell választani, az pedig nagy valószínűséggel Merci lesz, vagy
  • meggondolja magát és tényleg Mercit hívja ki alapból.
KAPCSOLÓDÓ
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sári anyukája, Zsédely Mária koronavírus miatt ma elhunyt..Sárika nagymamájáért az intenzíven küzdenek..

Amanda jelenleg az érezhetően leggyengébb játékos, talán Fru gyengébb nála – érdekes és vicces nézni egyébként, hogy mióta ezt a villalakók közölték Fruval, azóta a semmiből generál konfliktusokat, hogy az abszolút szürke személyisége egy halvány árnyalatot kapjon.

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!