Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Döbbenet: A közmunkások megöltek és megettek egy pávát Kiskörén

Elloptak és megfőztek egy pávát a gazdája szerint Kiskörén a helyi közmunkások, legalábbis erről ír egy Facebook-bejegyzésben. A poszt szerint az állatot

„A ház előtt dolgozó közmunkás emberek amíg nem figyeltünk ellopták, elvitték és mint nem olyan régen kiderült megölték. (…) Ezek után, mint akik jól végezték dolgukat, el is mesélték ismerőseiknek, így jutott el hozzánk is az információ.”

A család pávája, Borisz hétvégén tűnt el, ezután az interneten, illetve a szomszédokat megkérdezve is keresték őt. Később derült ki, hogy a kb. 80 dkg-os állatot állítólag a ház előtt dolgozó közmunkások lopták el és főzték meg. Gazdája szerint egy páva akár 50 évet is élhet, Borisz öt éves volt. A páva négy évét Jászberényben, 2020-as évét pedig Kiskörén, ahol

„A csodájára jártak, akárhol volt, egyfajta turista látványosság volt. Az utcabelieknek, környéken élőknek bejáratott dolog volt, hogy elhozták a gyerekeket és megcsodálták, megsimogatták, fényképeket lőttek vele.”

Ritkán nyilvánítok véleményt facebookon. Igazság szerint, ez az első alkalom, de emelett egyszerűen nem tudok elmenni…

Közzétette: Lehel Hoffer – 2020. december 12., szombat

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az önkormányzatot is, az alpolgármester, Holló Gyula azt mondta, ők ma hallottak az esetről és „a rendőrségi nyomozást követően kivizsgálják majd az ügyet, ugyanis ha a hír igaz, akkor tűrhetetlennek tartják ezt a viselkedést”. Azzal kapcsolatban, hogy történt-e rendőrségi feljelentés, megkerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, illetve a tulajdonost is: ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.

KAPCSOLÓDÓ
"Én és a feleségem sem oltatjuk be magunkat, kerüljön ez bármibe"

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!