Videón az akció, ahogy elrabolták a debreceni anya mellől két gyermekét

Sokszereplős, előre kitervelt akcióval vittek el két kiskorú gyereket az anyjuk mellől Debrecenben – ez látszik azokból a biztonsági kamerák által rögzített felvételekből, amelyek július 26-án készültek az eset két helyszínén. A videókat a rendőrség lefoglalta, amikor elfogatóparancsot adott ki az apa ellen, nem sokkal később azonban a hatóságok arra jutottak, hogy Martin Ariel V. jogszerűen vitte magával az évek óta Magyarországon élő gyerekeket, ezért visszavonták a körözést.

A 24.hu által megszerzett első videó a Kerekerdő Élménypark bejáratánál készült. Az olasz-argentin kettős állampolgárságú férfi a parkban találkozott láthatásra a gyerekekkel, akiket az anya, V. Bernadett és egy tolmács is elkísért. A felvétel bizonyítja, hogy Martin Ariel V. és emberei kitervelt koreográfiát hajtottak végre, hogy elvigyék a hétéves fiút és az ötéves kislányt.

A képeken az látszik, hogy V. a gyerekekkel és korábbi feleségével együtt hagyja el az élményparkot. A kijáratnál ekkor már két férfi várakozik, ügyelve, hogy a nő ne vegye észre őket. A két férfi ezután követni kezdi a csoportot a parkoló felé. A fák takarása miatt a parkolóban zajló történésekből kevés látszik, az azonban kivehető, hogy a miután a két férfi odaér, az apa megragadja a gyerekeket, majd egy hirtelen feltűnő furgon kihúz a parkolóból. Az anya a kocsi után rohan, de egy férfi visszafogja.

Az anya rendőrségi vallomása szerint őt a két férfi fogta le, amíg Martin Ariel V. váratlanul egy kisbusz hátsó ülésére tette a két kisgyereket és beült melléjük. Az akcióhoz használt furgon kormányánál szintén V. embere ült, aki a nő szerint maszkot viselt.

betöltés...

A másik videó a debreceni Vámospércsi út egyik kitérőjénél készült. Egy telephely kamerája vette fel, ahogy az élményparknál használt furgon nagy sebességgel megérkezik. A két felnőtt néhány másodperc alatt hónuk alá nyúlva átpakolja a gyerekeket egy sötét színű személyautóba, majd a kocsi elindul, és mögé sorol egy másik furgon. Az autók néhány órán belül elhagyták az országot.

Ezután az első furgon hátrébb parkol, hogy ne legyen szem előtt, majd egy újabb kocsi érkezik a két végrehajtóval, akik szintén autót váltanak, mielőtt továbbmennének.

Ez a két felvétel még az elkövetés napján a rendőrökhöz került. Érthetetlen, miért nem érzékelte a rendőrség, hogy ez az akció és a gyerekek iratok nélküli külföldre csempészése önmagában is igen súlyos bűncselekmény

– mondta a 24.hu-nak Barcsi István, az anya ügyvédje. Barcsi szerint lehet, hogy a családjogi helyzet bonyolultnak látszik, de a rendőrök hamar megkapták azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a külföldi férfi jogszerűtlenül, sőt önbíráskodva akciózott. Az ügyvéd szerint elfogadhatatlan, hogy a két kisgyerek érdekében még azok az eljárási cselekmények sem történtek meg az elmúlt három hétben, amiket jóval csekélyebb súlyú ügyekben haladéktalanul megtesznek a hatóságok.

A 24.hu megkereste a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot is, hogy milyen eljárás folyik jelenleg az ügyben, de egyelőre nem kaptunk választ.

Frissítés:

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság cikkünk megjelenése után küldte az alábbi választ: A nyomozás érdekeire tekintettel – a police.hu-n megjelent közleményen kívül – az ügy jelenlegi szakaszában nem adunk bővebb tájékoztatást.

 

betöltés...