Itt a lehetőség: Férjet keres Cicciolina – Te is jelentkezhetsz!

Magyar férjet keres Cicciolina. Az egykori díva Olaszországban töltötte élete javát, de most úgy érzi: a legfőbb ideje, hogy visszatérjen szülőföldjére. Szeretné a hazájában befejezni az életét.
Bár kétség sem férhez hozzá, hogy Staller Ilona még 68 évesen is fiatalos, a volt volt felnőttfilmes bizony már olykor gondol az elmúlásra is. Szerette az életét, a szakmájában is sikert sikerre halmozott, és tekintélyes vagyonra tett szert. Összesen három lakás áll rendelkezésére Olaszországban. Most ezeket árulja, hogy hazaköltözhessen, de egyelőre nem talált vevőre.

– Úgy tűnik, most az olasz gazdagoknak sincs pénzük. Már nagyon sokan megnézték az ingatlanjaimat, de még senki nem tett rájuk komoly ajánlatot. Áron alul persze már megvették volna, de én nem adom ajándékba azt, amiben egy élet munkája benne van – mondta a Borsnak Staller Ilona és hozzátette: már alig várja, hogy Budapestre utazhasson.

– Már ugyan enyhült a koronavírus-helyzet, de még mindig nem állt helyre a rend. Ha túl leszünk ezen az egészen, meglátogatom a nővéremet, és legalább két hetet együtt töltünk. Közben persze elkezdünk lakásokat nézni Buda elegáns részein – ecsetelte Cicciolina, aki azt is bevallotta: már hosszú ideje nincs párkapcsolata.

Volt néhány rövidebb kalandom, de egy 2-3 hónapos románc az én koromban már nem ad biztonságot. Igazi társra vágyom, aki intelligens, kedves, és udvarias. Utoljára 17 évesen volt dolgom magyar férfival, de arra vágyom, hogy a hazámban találjam meg a boldogságot. Jó lenne még egyszer férjhez mennem – mosolygott Husika. Mint azt Ilona elárulta, azután adta ki fiatalkori kedvese útját, hogy a fiút rajtakapta a legendás Metró Klubban, amint egy idegen nővel táncolt.

– Kifaggattam, és kiderült, hogy le is feküdt vele. A megcsalást megbocsáthatatlannak tartom – magyarázta végül Ilona.

betöltés...
betöltés...