A nyilvánosság elé lépett Lang Györgyi eltitkolt gyereke: „A születésemtől együtt éltünk”

Lang Györgyi egy évvel ezelőtt, 66 éves korában hunyt el, s a sírba egy hatalmas titkot vitt magával.

Lang Györgyi az élete során többször mesélt a barátnőjéről és annak lányáról, ám azt sosem árulta el, kik ők valójában, illetve mit is jelentenek neki. Most ez a bizonyos lány, a 18 éves Sári mindent elárult.

„Szivárványcsaládban nőttem fel. Apukámat is ismerem, ő is részt vett és vesz a nevelésemben, de én Anyával és Györgyivel alkottam egy szűk családot. Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve – sajnos – csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak” – árulta el a Story magazinnak Sári, akinek az édesanyja és Györgyi régóta éltek együtt, amikor úgy döntöttek, szeretnének közös gyereket, ám abban az időben ez nem volt olyan egyszerű.

Palugyai Sári megtörte a csendet / Fotó: Zsolnai Péter

 

– Kerestek egy apukát, és elkezdődött a mi szivárvány- és patchworkcsaládunk története. Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk… Befejezték a kört, majd Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ó vett a karjába. A születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő-koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot. Egyiptomra, Amerikára már én is emlékszem, akkor már nagyobb voltam, ott többször jártunk. Nem hármasban, hanem többnyire hatalmas társasággal: Mari (Falusi Mariann – A szerk.), táncosok, jött az egész zenekar, a barátok, a nagyobb családunk, óriási csapat volt együtt, amit én nagyon élveztem – mesélte az éppen érettségiző lány, akit eleinte elkényeztettek a szülei.

– Györgyi lakásában éltünk, amit egyébként a halála után is megtartottunk, havonta egyszer ott találkozik az egész nagy csapat. Most hoztuk éppen rendbe a teraszt és a kertet. Györgyi sokat mesélt nekem a gyerekkoromról, állítólag végtelenül kedves, kíváncsi kislány voltam, de olykor hisztis, amit nehezen viselt. Olyankor csak annyit mondott: „Sári, hagyd már abba!” Imádott engem, én őt, volt, hogy engedékeny volt, de volt, hogy szigorú. Nem szerette, amikor rendetlenséget hagytam magam után, túl sok játékom volt, és hajlamos voltam szanaszét hagyni azokat. Györgyi viszont rendmániás volt. Sokat foglalkozott velem: amikor iskolás lettem, együtt tanultunk, főleg irodalmat. Bár nem tartotta fontosnak, hogy jó jegyeket hozzak haza, a házi feladatom megírásánál mindig ott ült az asztal másik oldalán – emlékezett vissza Sári, aki még kicsi volt, amikor az énekesnő beteg lett, így szinte az egész életében kerekesszékesként ismerte őt.

– Ez számomra egyáltalán nem volt egy feldolgozandó dolog, nem volt nehéz, mert én így ismertem meg Györgyit, és az égvilágon semmiben nem gátolt minket. Györgyi soha nem panaszkodott, a betegségtudat hiányzott belőle, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá. Györgyivel mindig abban hittünk, hogy a szklera (sclerosis multiplex – A szerk.) elmúlik, és újra jár majd, de ezt megnehezítette, hogy 2021-ben kapott egy sztrókot, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Akkor éreztem először, hogy ez hatással lehet rám, ránk, az elkövetkezendő éveinkre. Nehéz volt Györgyinek, de még így is ő tartotta bennünk a lelket, ó tartotta össze a családot, a csapatot. Azt, hogy én nagyon családcentrikus lettem, és hogy vágyom rá, hogy nekem is legyen gyerekem, annak köszönhetem, ahogyan Anyával és Györgyivel éltünk. Amilyen a mi családunk volt – mondta az egyébként színésznek készülő lány, majd arról a napról is mesélt, amikor Györgyi elhunyt.

– Sokat voltam itthon Györgyivel, de aznap, amikor meghalt, sajnos, nem. Előadáson voltam, majd amikor kijöttem a színházból, hívott az anyukám, és zokogva mondta, hogy meghalt Györgyi. Rohantam vissza Budapestre. A szívemmel reménykedtem, hogy túlél mindent és mindenkit, de az eszemmel tudtam, egyszer vége lesz. Egy éve, hogy meghalt, de nekem most is a mindennapjaim része. Györgyi nagyon hiányzik, szeretem, sokat kaptam tőle, sokat tanultam tőle az életről, az elfogadásról, sok szempontból a példaképem. Most is itt vagyunk a lakásában, a lakásunkban, ott, ahol felnőttem, a Mariék kint épp füvet nyírnak, rendbe tették a kertet. A többiek bent beszélgetnek róla, rólunk, sok mindenről. Sokat nevetünk, mert az én Györgyikém a vidámságot, nem a szomorúságot szerette – mondta.