Rendkívüli hír jött Orbán Viktorról: most estünk hanyatt
Orbán Viktor választási veresége óta meglehetősen mozgalmas nyarat rakott össze magának: júliusban az Egyesült Államokban nézte a futball-világbajnokság hajráját, augusztus elején a szerbiai Guča trombitafesztiválján sörözött, most pedig Horvátországban, Opatijában fotózták le Rogán Antal és Schmidt Mária társaságában. Közben pedig idehaza már ott tartunk, hogy dokumentumfilm készül a politikai „átalakulásáról és bukásáról”.
Van valami szinte filmszerű az egészben. Az ember tizenhat évig vezeti az országot, elveszít egy választást, majd mire rendesen kipakolná a bőröndből az amerikai útról hazahozott pólót, már Szerbiában szól a rezesbanda, utána pedig jön az Adria. Eközben egy másik stáb azon dolgozik, hogy mindebből – illetve az azt megelőző három és fél évtizedből – 90 perces dokumentumfilm legyen.
A címe ráadásul nem különösebben rejtélyes: Orbán and Me, vagyis Orbán és én. A rendező Pigniczky Réka magyar–amerikai dokumentumfilmes és újságíró, aki korábban már készített interjút Orbán Viktorral, most pedig azt próbálja megérteni, hogyan lett a rendszerváltás fiatal demokratikus reformeréből az alkotók megfogalmazása szerint egyre megközelíthetetlenebb politikai vezető.
Orbán közben mintha megkezdte volna a világ körüli szabadságát
Ha valaki kizárólag Orbán Viktor elmúlt hetekről készült fotóit nézné, könnyen azt hihetné, hogy nem egy választást elveszítő pártelnök politikai újratervezését, hanem a Nyugdíjas lettem, végre látom a világot című turisztikai sorozat első évadát követi.
Ez is érdekelhet
Júliusban az Egyesült Államokba utazott. A fő program a futball-világbajnokság elődöntője és döntője volt, bár az amerikai út során politikai találkozókra is sor került. Orbán maga beszélt hivatalos és nem hivatalos egyeztetésekről, és sajtóhírek szerint a Fehér Házban, valamint az amerikai külügyminisztériumban is megfordult.
Aztán augusztus elején új helyszín következett. A volt miniszterelnök a szerbiai Guča híres trombitafesztiválján bukkant fel. Beült egy szálloda kerthelyiségébe, hideg sört rendelt, és a helyi sajtó beszámolója szerint a balkáni konyhával is közelebbi kapcsolatba került.
Alig telt el néhány nap, és Orbán már Horvátországban volt. Vasárnap este Opatijában fotózták le Rogán Antal és Schmidt Mária társaságában, méghozzá annál az adriai villánál, amely Schmidt Mária lányának, Ungár Annának a tulajdona, és ahol Orbán korábban is vendégeskedett.
A Fidesz kommunikációs igazgatója mindössze annyit közölt az útról, hogy Orbán Viktor magánprogramjairól nem adnak tájékoztatást.
Ez természetesen teljesen legitim. Orbán Viktor már nem Magyarország miniszterelnöke, joga van nyaralni, sörözni, focimeccset nézni és tengert nézni. Csak az időzítésnek van egy sajátos íze: miközben a Fidesz éppen azt próbálja megfejteni, hogyan veszített el tizenhat év kormányzás után egy választást, korábbi miniszterelnökét feltűnően sokszor találja meg a fényképezőgép valamilyen külföldi pihenőhelyen.
Ha ez a nagy ellenzéki újratervezés, akkor az idegenforgalmi fejezet kétségtelenül erősre sikerült.
Közben már készül a film „Orbán bukásáról”
Pigniczky Réka filmje ennél jóval komolyabb vállalkozásnak ígérkezik. A hivatalos projektleírás szerint a dokumentumfilm hátterét a 2026-os választás adja, amely lezárta Orbán Viktor több mint tizenhat éves folyamatos kormányzását.
A rendező nem klasszikus politikusi életrajzot ígér. Saját történetét, korábbi Orbán-interjúját, az újabb interjú elkészítésére tett kísérleteit és még a saját családján belüli politikai vitákat is beemeli a filmbe. A dokumentumfilm a demokrácia törékenységéről, a politikai polarizációról és egy lehetséges magyar demokratikus megújulásról akar beszélni.
Ez pedig fontos részlet: az Orbán and Me eleve vállaltan személyes nézőpontú politikai dokumentumfilm. Nem híradó, nem akadémiai monográfia és nem egy steril laboratóriumban előállított, ideológiailag vegyjel nélküli folyadék.
Ez önmagában semmi probléma. Csak érdemes észben tartani, amikor majd jönnek a nagy mondatok arról, hogy a film „megmutatja, mi történt Magyarországgal”. Pontosabb lesz úgy fogalmazni: megmutatja, hogyan látja mindezt Pigniczky Réka.
Még el sem készült, de már nemzetközi filmes körökben fut
A projektet beválogatták a Ji.hlava Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Docu Talents from the East programjába, amelynek résztvevői a Szarajevói Filmfesztivál CineLink Industry Days szakmai fórumán mutatkoznak be.
És itt egy kis féket érdemes behúzni, mert a sajtócímekből könnyen az jöhet le, mintha egy elkészült Orbán-film máris besétált volna a Szarajevói Filmfesztivál nagytermébe, levetítették volna, a közönség húsz percig állva tapsolt volna, aztán odaadták volna neki az Arany Akármit.
Nem erről van szó.
A Docu Talents egy szakmai projektbemutató és filmes piac. Forgatás vagy utómunka alatt álló dokumentumfilmek alkotói mutatják be a terveiket producereknek, forgalmazóknak, fesztiválszervezőknek és más iparági döntéshozóknak. Az idei programba hét dokumentumfilmes projekt került be, köztük az Orbán and Me.
Ez ettől még komoly szakmai lehetőség, csak nem ugyanaz, mint egy elkészült film főversenyes fesztiváldíja. A magyar bulvár természetesen nem lenne magyar bulvár, ha egy szakmai pitchfórumból ne tudna három perc alatt Cannes-i vörös szőnyeget hajtogatni.
És itt jön az igazán érdekes politikai kapcsolat
Az Orbán and Me producere Ugrin Julianna. Ha ez a név ismerősnek tűnik, annak van oka: Ugrin 2026 júliusában a Nemzeti Filmintézet ideiglenes igazgatóságának elnöke lett, miután a kormányváltás után leváltották Káel Csabáék korábbi vezetését.
Vagyis jelenleg az a producer is részt vesz az Orbán Viktor politikai átalakulását és bukását feldolgozó dokumentumfilm elkészítésében, aki közben a magyar állami filmintézet ideiglenes vezetője.
Na, ezen a ponton azért egy pillanatra fel lehet tenni a pattogatott kukoricát az asztalra.
Mert képzeljük el ugyanezt fordított szereposztásban. Egy Orbán-kormány által frissen kinevezett NFI-vezető producerként dolgozik egy Magyar Péter politikai bukásáról szóló filmen, amelyet nemzetközi szakmai fórumokon kezdenek futtatni. Vajon hány perc telne el az első „állami propagandafilm”, „politikai összefonódás” és „a filmszakma megszállása” című publicisztikáig?
Valószínűleg nem kellene hozzá stopperórán a percmutatót nézni.
Csakhogy van egy lényeges jogi részlet
A politikai optika és a bizonyítható összeférhetetlenség azért két külön dolog. A Filmhu külön jelezte, hogy az Orbán and Me állami támogatás nélkül készül, ezért Ugrin NFI-s tisztsége és produceri munkája között jelenleg nem állapítható meg az a klasszikus helyzet, hogy valaki állami pénzt oszt egy saját filmjének.
Ez fontos. Nem korrekt azt állítani, hogy a Tisza-kormány vagy az NFI finanszírozza az Orbánról készülő filmet, mert erre nincs adat.
De ettől a helyzet még politikailag érdekes marad. Egy közintézmény vezetőjének nemcsak a formális összeférhetetlenségre kell figyelnie, hanem arra is, hogyan néz ki kívülről egy helyzet. Ha az állami filmfinanszírozás egyik csúcsán ülő ember közben a leváltott kormányfő bukását feldolgozó politikai dokumentumfilm producere, az minimum olyan információ, amelyet nem illik elrejteni a stáblista tizenkilencedik sorába.
A „független nemzetközi filmes világ” mögött is vannak intézmények
És van még egy érdekes részlet. A Docu Talents from the East program a Visegrad Accelerator része, amelyet az International Visegrad Fund támogat.
Ez sem egy titkos összeesküvő klub. Éppen ellenkezőleg: a Nemzetközi Visegrádi Alapot 2000-ben a cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák kormány hozta létre. Legfelső döntéshozó testületében a négy ország külügyminiszterei ülnek, a projektekről pedig a V4-országok nagyköveteiből álló testület is dönt.
Ettől természetesen még senki nem telefonál a zsűrinek Budapestről, Pozsonyból vagy Varsóból, hogy melyik dokumentumfilmet kell szeretni. Erre semmilyen bizonyíték nincs.
Csak azért érdekes, mert a filmes világban gyakran úgy beszélünk a „független nemzetközi szakmáról”, mintha az egy erdei tisztáson spontán létrejövő természeti jelenség lenne. Valójában itt is intézmények, állami és uniós pénzek, alapok, fesztiválok, szakmai hálózatok és egymást évtizedek óta ismerő filmes szereplők működnek.
Ez nem botrány. Ez az európai filmipar működése. De éppen ezért kissé nevetséges, amikor valaki úgy tesz, mintha a politikai és intézményi kapcsolatok csak akkor léteznének, amikor a másik oldal filmjéről van szó.
Az Orbán-filmnek ráadásul már a szinopszisa sem akar semleges lenni
A hivatalos ismertető azt írja: Pigniczky azt kutatja, hogyan alakult át Orbán Viktor „demokratikus reformerből egyre inkább megközelíthetetlen vezetővé”. A film hátterét pedig az Orbán-korszak végét hozó választásként írja le 2026-ot.
Ez egy teljesen vállalható filmes álláspont. Csak ne nevezzük úgy, mintha a rendező egy üres papírlappal indult volna el, és majd valamikor a 89. percben döbbenten rájönne, hogy véleménye is van Orbán Viktorról.
A keret már létezik. A kérdés inkább az lesz, hogy a film képes-e ezen belül valóban meglepetéseket találni, vagy egyszerűen mozgóképes illusztrációt készít egy előre megfogalmazott politikai tézishez.
Ezt viszont csak akkor lehet tisztességesen megítélni, amikor a film elkészül.
Orbán addig is folytatja a saját külön dokumentumfilmjét
A volt miniszterelnök nyara eközben szinte kínálja a vágóképeket.
Amerikai futball-világbajnokság. Washington. Guča. Sör. Trombiták. Horvátország. Rogán Antal. Schmidt Mária. Adria.
A politikai vereség után sok vezető eltűnik néhány hónapra, könyvet ír, előadásokat tart vagy elvonul gondolkodni. Orbán Viktor láthatóan a mozgóképesebb változatot választotta.
Ha Pigniczky stábja mindenhová követné, lehet, hogy a 90 perces játékidővel már most problémák lennének.
És közben van az egészben valami furcsán korszakzáró. Tizenhat éven keresztül Magyarország szinte minden nagy politikai története valamilyen módon Orbán Viktor körül forgott. Most már nem ő a miniszterelnök, de még mindig ő az egyik legnagyobb politikai történet – csak lassan múlt időben.
Előbb elveszítette a választást. Aztán külföldre utazott. Most már filmet készítenek arról, hogyan jutott el idáig.
A legjobb poén pedig az, hogy még a film előtt megkezdődött a film körüli politika
Az Orbán and Me premierjét 2027 első felére tervezik. Vagyis a közönség még egyetlen kész percet sem látott belőle, de már lehet beszélni a rendező politikai nézőpontjáról, a producer NFI-s pozíciójáról, a nemzetközi szakmai hálózatról, az intézményi támogatásokról és arról, hogyan fogja feldolgozni a magyar rendszerváltást.
Igazi magyar film: még nincs kész, de a politikai vita már premierképes.
Persze lehet, hogy Pigniczky Réka végül kiváló, árnyalt és kellemetlenül pontos dokumentumfilmet készít. Az is lehet, hogy olyan kérdéseket tesz fel Orbánnak és saját magának, amelyekre egyik politikai tábor sem kap kényelmes választ. Ha így lesz, annál jobb.
De az sem lenne baj, ha a film körüli lelkesedés közben ugyanazokat a mércéket alkalmaznánk, amelyeket az elmúlt tizenhat évben jogosan követeltünk a másik oldaltól: ki készíti, milyen intézményi pozícióban van, honnan jön a pénz, milyen szakmai hálózat segíti, és mennyire eldöntött a történet már a forgatás előtt.
Mert ha a NER egyik filmes vezetője készített volna hasonló politikai dokumentumfilmet az ellenzék vezetőjéről, ezeket a kérdéseket valószínűleg már tegnap feltették volna.
Orbán Viktor addig pedig Opatijában pihenhet. Ha szerencséje van, 2027-re nemcsak barnább lesz, hanem filmszereplő is.
Igaz, főszereplőnek már harminc éve castolták.