Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni: októberben megnyílhat a rendszerváltás egyik legfájóbb dossziéja
Október 22-re ígéri az ügynökakták megnyitását
Magyar Péter olyan bejelentést tett, amely több mint három évtizedes politikai adósságot érint. A Tisza Párt elnöke azt ígéri, hogy október 22-én, vagyis az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt egy nappal nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik a meglévő ügynökaktákat. A bejelentés szerint erről Cseh Gergő Bendegúzzal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával egyeztetett.
A dátumválasztás önmagában is erős politikai üzenet. Október 23-a a szabadság, az elnyomással szembeni kiállás és a kommunista diktatúra elleni lázadás emléknapja. Ha valóban egy nappal korábban nyitják meg az iratanyagot, az Magyar Péter részéről egyértelmű szimbolikus gesztus: azt állítja, hogy a rendszerváltás egyik legfontosabb, máig teljesítetlen ígéretét akarja lezárni.
A bejelentés nemcsak történészeket és levéltárosokat érint. Az ügynökakták ügye mindig is politikai, erkölcsi és személyes kérdés volt egyszerre. Kik jelentettek? Kikről jelentettek? Ki működött együtt kényszerből, ki karrierből, ki félelemből, és ki meggyőződésből? Ezekre a kérdésekre az ország 1990 óta keresi a választ, de a teljes nyilvánosság eddig minden politikai ciklusban elmaradt.
Nem csak nevekről van szó, hanem életekről
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala elsőre egyszerűnek tűnhet: legyen minden ismert, derüljön ki, kik működtek együtt a pártállami titkosszolgálatokkal. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb. A hálózati személyekről nemcsak nevek, fedőnevek és kartonok maradtak fenn, hanem jelentések is, amelyek gyakran a megfigyelt emberek legszemélyesebb életét tartalmazzák.
Hack Péter jogászprofesszor az Indexnek arról beszélt, hogy egyetért az ügynökök névsorának nyilvánosságra hozásával, de a jelentések teljes körű nyilvánosságával nem. Szerinte a teljes aktanyilvánosság nem elsősorban az egykori ügynököket, hanem a megfigyelt személyeket hozhatná lehetetlen helyzetbe. Az aktákban ugyanis olyan magánéleti részletek is szerepelhetnek, amelyek nyilvánosságra kerülése az áldozatokat sértené újra.
Ez is érdekelhet
Ez az ügy egyik legfontosabb dilemmája. A diktatúra titkait valóban nem egy demokratikus jogállamnak kellene őriznie, de az sem mindegy, hogyan nyílnak meg ezek az iratok. Egy névsor nyilvánossága más kérdés, mint több ezer oldalnyi jelentés kereshető közzététele, amelyben nemcsak a besúgók, hanem a megfigyeltek szerelmi élete, családi konfliktusai, félelmei, betegségei vagy magánbeszélgetései is szerepelhetnek.
Mit jelentett a hálózat?
A pártállami állambiztonság nem kizárólag hivatásos tisztekből állt. A rendszer egyik legsötétebb ereje éppen az volt, hogy civileket, kollégákat, barátokat, ismerősöket, művészeket, sportolókat, papokat, diákokat vagy értelmiségieket szerveztek be információszerzésre. Őket nevezték hálózati személyeknek.
A belügyi állambiztonság III-as Csoportfőnöksége több területre tagolódott. A III/I. a külső hírszerzéssel, a III/II. a kémelhárítással, a III/III. a belső elhárítással, a III/IV. a katonai elhárítással, a III/V. pedig a technikai szakszolgálati feladatokkal foglalkozott. A közbeszédben az ügynökkérdés leginkább a III/III-hoz kötődik, mert ez a részleg figyelte a rendszer belső ellenségeinek tekintett személyeket és csoportokat.
A beszervezett személyek fedőnevet kaptak, tartótiszttel álltak kapcsolatban, jelentéseket adhattak, és nyilvántartásba kerültek. Sokaknál B és M dosszié nyílt: előbbiben a személyi anyagok, utóbbiban a jelentések szerepeltek. A rendszer bürokratikusan, hidegen és aprólékosan működött. Éppen ezért fájdalmas ma is: mert a papírok mögött valódi emberi kapcsolatok szétverése, félelem, zsarolás és karriertaktika húzódott.
1990 óta nem sikerült lezárni
Az ügynökakták kérdése már a rendszerváltás után azonnal előkerült. A Dunagate-botrány megmutatta, hogy az állambiztonság még a demokratikus átmenet idején is megfigyelhetett ellenzéki személyeket, és iratmegsemmisítések is történtek. Az Antall-kormány hivatalba lépése után leltárt készítettek a hálózati kartonokról, de a teljes, rendezett nyilvánosság akkor sem valósult meg.
1990 szeptemberében Demszky Gábor és Hack Péter törvényjavaslatot nyújtott be az ügynökkérdés rendezésére. Hack most az Indexnek azt mondta: eredeti céljuk nem az volt, hogy a teljes titkosszolgálati állományt nyilvánosságra hozzák, hanem az, hogy az új rendszerben eskühöz kötött fontos tisztségeket betöltő személyek ne hallgathassák el, ha együttműködtek a politikai titkosszolgálatokkal.
A későbbi átvilágítás azonban sokak szerint gyenge és hiányos maradt. A törvényi feltételek szűkek voltak, az iratok hiányosak, sok anyag megsemmisült, más dokumentumok pedig máig korlátozottan kutathatók. A nyilvánosság így mindig részleges maradt: időről időre előkerültek ismert nevek, de az ország sosem kapott teljes, lezárt képet.
A nagy kérdés: ki kerül elő, és milyen bizonyíték alapján?
A nyilvánosságra hozatal legérzékenyebb része az lesz, hogyan állapítják meg valakiről, hogy ügynök volt. A történészek és jogászok régóta figyelmeztetnek: nem minden irat egyformán bizonyító erejű. Egy karton, egy fedőnév, egy jelentés, egy aláírt beszervezési nyilatkozat vagy egy tartótiszti feljegyzés nem ugyanazt jelenti.
Volt, aki zsarolás hatására írt alá. Volt, aki jelentett, de ártalmatlan dolgokat. Volt, aki súlyos károkat okozott másoknak. Volt, aki szt-tisztként a rendszer hivatásos, rejtett embere volt. És voltak olyan esetek is, ahol az iratok töredékesek, ellentmondásosak vagy hiányosak.
Ezért lehet veszélyes a puszta névsorlogika. Ha októberben valóban kereshetővé válik az iratanyag, akkor nemcsak az lesz fontos, hogy kik szerepelnek benne, hanem az is, milyen magyarázattal, milyen dokumentumokkal és milyen történeti kontextussal kerülnek nyilvánosság elé. Egy rosszul előkészített nyitás könnyen igazságtétel helyett újabb személyes tragédiákat és politikai leszámolásokat hozhat.
Mégis miért várta ezt az ország több mint harminc évig?
Azért, mert a titok önmagában is hatalom. Amíg nem lehet tudni, kik működtek együtt a pártállami állambiztonsággal, addig mindig megmarad a gyanú, a zsarolhatóság és a félmondatok politikája. Az elmúlt évtizedekben számos ismert ember múltjáról derültek ki részletek, de ezek többnyire egyedi botrányokként robbantak, nem pedig egy átlátható, egységes rendezés részeként.
Magyar Péter most azt ígéri, hogy ennek vége lesz. Az Index, a 24.hu, a Telex és a HVG is arról számolt be, hogy a Tisza vezetője nemcsak a meglévő ügynökakták nyilvánosságát ígérte, hanem egy vizsgálóbizottságot is, amely az 1988 és 2000 közötti privatizáció haszonélvezőinek feltárásával foglalkozna.
Ez már nem pusztán történeti kérdés. Magyar ezzel azt sugallja, hogy az állambiztonsági múlt és a rendszerváltás utáni vagyonosodás között lehetnek feltáratlan kapcsolatok. Ha ez valóban vizsgálati iránnyá válik, az sokkal nagyobb politikai robbanást okozhat, mint egy egyszerű ügynöklista.
Október 22. után másképp nézhetünk a múltra
Ha Magyar Péter ígérete teljesül, október 22. nem egyszerű levéltári dátum lesz, hanem politikai korszakhatár. Kiderülhetnek nevek, történetek, régi kapcsolatok, elhallgatott szerepek. De az is kiderülhet, mennyire hiányos, sérült és nehezen értelmezhető az az iratanyag, amelyből harminchat év után igazságot próbálna tenni az ország.
A legnagyobb kérdés nem az, hogy lesz-e botrány. Szinte biztosan lesz. A nagy kérdés az, hogy lesz-e hozzá elég felelősség, történeti pontosság és adatvédelmi óvatosság. Mert az ügynökakták megnyitása nemcsak arról szól, hogy végre kimondják a neveket. Arról is szól, hogy a diktatúra áldozatait ne büntesse meg még egyszer a nyilvánosság.
Magyar Péter bejelentése ezért valóban beleremeghet az országba. Nem azért, mert minden titok egyetlen nap alatt megoldódik, hanem mert október 22-én olyan ajtó nyílhat ki, amelyet a magyar politika több mint három évtizede csak kerülget. És ha egyszer kinyílik, onnan már nagyon nehéz lesz visszazárni.