A kormány nyilvánosságra hozta az Orbánék által kötött kínai gigahitel részleteit, ülj le mielőtt elolvasod
Az Orbán-kormány 2024-ben egymilliárd eurót vett fel három kínai banktól. A jelenlegi, évi 3,916 százalékos kamatszinttel számolva a három év alatt nagyjából 117,5 millió euró kamat rakódna a tőkére, ehhez pedig további 8 millió euró egyszeri díj társul. Ez 400 forintos euróárfolyamon körülbelül 450 milliárd forintos teljes számlát jelentene – miközben továbbra sem tudjuk pontosan, milyen projektekre költötték el a pénz nagy részét.
Üljünk le egy pillanatra, mert most már legalább részben látható, milyen kötelezettséget hagyott maga után az Orbán-kormány.
A magyar állam 2024. április 19-én egymilliárd eurós hitelt hívott le a China Development Banktól, a kínai Export-Import Banktól és a Bank of China magyarországi fióktelepétől. A kölcsön tőkéjét 2027. április 19-én egy összegben kell visszafizetni. A kamata változó: a hathavi EURIBOR-ra 1,5 százalékpontos felár rakódik, így a jelenlegi kamatperiódusban az éves kamat 3,916 százalék.
Ez a mostani kamatszint mellett évente 39,16 millió euró, vagyis 400 forintos euróval számolva csaknem 15,7 milliárd forint kamatot jelent.
Ha a teljes hároméves futamidő átlagos kamatszintje a mostanihoz közeli lenne, akkor:
Ez is érdekelhet
- a kamat nagyjából 117,5 millió euró;
- a két egyszeri, egyenként 0,4 százalékos díj további 8 millió euró;
- a tőkével együtt visszafizetendő összeg körülbelül 1,125 milliárd euró lenne.
Ez 400 forintos árfolyamon valamivel több mint 450 milliárd forint, amelyből körülbelül 50 milliárd forint maga a finanszírozási költség.
Ez nem végleges elszámolás, hanem a jelenlegi kamatszinttel készült szemléltetés. A hitel változó kamatozású, így a végső összeg az EURIBOR alakulásától függ. A forintban kifejezett teher pedig attól is, milyen árfolyamon kell 2027-ben előteremteni az egymilliárd eurót. Minden egyes százalékpontnyi kamatváltozás évi tízmillió euróval módosítja az állam terhét.
A pénzt elköltötték, a tőke egyben érkezik vissza a számlára
A hitelkonstrukció egyik legkockázatosabb része, hogy az egymilliárd eurós tőkét nem fokozatosan törleszti az állam. Az egész összeget 2027 áprilisában kell visszafizetni.
Ez nem példa nélküli a nemzetközi finanszírozásban, de komoly újrafinanszírozási kockázatot jelent. Ha az államnak nincs szabadon mozgósítható egymilliárd eurója, akkor újabb kötvényt vagy hitelt kell kibocsátania a régi tartozás rendezéséhez.
Vagyis könnyen előfordulhat, hogy a kínai hitelt végül egy másik adóssággal fizetjük vissza. Hogy az új finanszírozás mennyibe kerül majd, azt a 2027-es kamatok, a magyar állam hitelminősítése és a befektetői bizalom határozza meg.
Az Orbán-kormány tehát nemcsak pénzt vett fel. Egy több száz milliárdos, egyetlen napra összpontosuló fizetési kötelezettséget is áttolt a következő kabinetre.
Mire ment el az egymilliárd euró? Erre még mindig nincs rendes válasz
Az Államadósság Kezelő Központ szerint a hitelből a költségvetés „csúcstechnológiai”, infrastrukturális, közlekedési és energetikai kiadásait finanszírozták. Konkrét projektet, kedvezményezettet vagy tételes elszámolást azonban az új tájékoztatás sem nevez meg.
Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a pénz valamire elment az állami költségvetésben.
A nyilvánosság számára beazonosítható felhasználás csak a hitel kisebb részét érinti. A Portfolio 2024-ben arról írt, hogy a kormány a kínai forrásból tervezte megelőlegezni a vidéki elektromosautó-töltők telepítésére szánt, 28 milliárd forintos programot. A lap információi szerint a pénzből a már meghirdetett, 30 milliárdos elektromosjármű-vásárlási támogatást is finanszírozhatták.
Még ha mindkét értesülés pontos is, ez összesen 58 milliárd forint. A hitel lehíváskori forintértéke az ÁKK adatai szerint 393,8 milliárd forint volt. Vagyis a felhasználás döntő részének pontos céljáról továbbra sincs nyilvános, tételes elszámolás.
Ez a történet egyik legsúlyosabb része. Nem egy kétmilliós tanácsadói szerződésről beszélünk, hanem az állam egyik legnagyobb egyedi devizahiteléről.
Előbb titokban felvették, aztán évekig titkolták az árát
A magyar nyilvánosság nem kormányzati bejelentésből értesült a hitelről. A Portfolio 2024 júliusában az ÁKK statisztikáiban vette észre, hogy az állam hónapokkal korábban már lehívta az egymilliárd eurót.
Az Orbán-kormány ezután nemcsak a teljes szerződést, hanem olyan alapvető információkat is visszatartott, mint a kamat, a díjak és a törlesztés ütemezése. Közérdekű adatigénylések és perek követték egymást, egy jogerős bírósági döntés pedig azt is kimondta, hogy az ÁKK-nak ki kell adnia a szerződéseket. A lényeges pénzügyi adatok végül csak a 2026-os kormányváltás után kerültek nyilvánosságra.
Az ÁKK most közzétett néhány fontos számot, de a teljes szerződés továbbra sem hozzáférhető. Így nem ismerjük valamennyi jogi feltételt, a vitás ügyek rendezésének részletes szabályait, az esetleges előtörlesztési rendelkezéseket, illetve azt sem, kapcsolódnak-e a hitelhez más, nem pénzügyi vállalások.
Nem állítható, hogy a szerződésben biztosan vannak rendkívüli vagy Magyarország számára hátrányos kikötések. De azt sem tudjuk ellenőrizni, hogy nincsenek.
Ez nem egyszerűen három külföldi kereskedelmi bank
A kínai befolyás kérdését nem lehet azzal elintézni, hogy minden állam vesz fel külföldi hitelt.
A China Development Bank saját meghatározása szerint állami tulajdonú és állami finanszírozású fejlesztési pénzintézet. A kínai Eximbank szintén állami tulajdonú szakpolitikai bank, amely közvetlenül a kínai Államtanács irányítása alatt működik, és feladatai közé tartozik Kína külkereskedelmi, befektetési és nemzetközi gazdaságpolitikai céljainak támogatása. A Bank of China többségi tulajdonosa szintén a kínai államhoz tartozó Central Huijin.
Ez nem jelenti azt, hogy minden kínai hitel mögött közvetlen politikai utasítás vagy zsarolás áll. Azt viszont igen, hogy a hitelezők és a kínai állam érdekei között jóval szorosabb a kapcsolat, mint egy átlagos, magántulajdonú nyugati kereskedelmi bank esetében.
Egy ilyen finanszírozási kapcsolat akkor válhat politikai eszközzé, amikor az adós országnak újabb hitelre, átütemezésre vagy diplomáciai támogatásra van szüksége. Ez most még csak kockázat, nem bizonyítottan bekövetkezett befolyásgyakorlás. A kockázat súlyát azonban éppen a titkolózás növeli.
A 444 számítása szerint ezzel az ügylettel a magyar állam kínai pénzügyi intézmények felé fennálló tartozása már ezermilliárd forint fölé emelkedett, az egymilliárd eurós hitel pedig önmagában több mint tíz százalékkal növelte az akkori devizahitel-állományt.
Az uniós hitelhez feltételek, a kínaihoz titoktartás társult
Az Orbán-kormány azzal érvelhetett, hogy gyorsan volt szüksége pénzre, miközben az uniós helyreállítási forrásokhoz nem jutott hozzá.
Magyarország módosított helyreállítási terve alapján azonban 3,9 milliárd eurónyi uniós hitelkeret állt rendelkezésre. Ennek lehívása reformokhoz, beruházási mérföldkövekhez és jogállamisági feltételek teljesítéséhez kapcsolódott. Vagyis az uniós pénz nem feltételek nélküli ajándék volt.
A különbség éppen ezekben a feltételekben van.
Az uniós finanszírozásnál nyilvános program, ellenőrizhető célok, intézményi felügyelet és elszámolási kötelezettség társult volna a pénzhez. A kínai hitelnél viszont a magyar társadalom két évig még azt sem tudhatta meg, mennyi kamatot fizet.
A Fidesz ezt szuverenitásnak nevezte. A gyakorlatban azonban a magyar állam lemondott a nyilvánosság ellenőrzéséről azért, hogy olyan hitelezőktől kapjon pénzt, amelyek a kínai állam gazdaságpolitikai rendszerének részei.
Nem az a probléma, hogy Kínából jött a pénz
Egy ország felelősen vehet fel hitelt kínai, amerikai, japán vagy európai pénzintézettől. A kérdés az, hogy milyen feltételekkel, milyen célra és milyen ellenőrzés mellett teszi.
Ebben az ügyletben mindhárom ponttal probléma van.
A kamat változó, a tőke egy összegben esedékes, a teljes szerződés nem nyilvános, a pénz felhasználásáról pedig csak homályos kategóriákat közöltek. Mindezt egy olyan kormány vállalta, amely közben folyamatosan a magyar gazdasági szuverenitás védelméről beszélt.
A kínai hitel végső ára még nem ismert. Az már most látható, hogy nem volt olcsó zsebpénz: a jelenlegi kamatszint közelében csak a kamatok és díjak ötvenmilliárd forint körüli terhet jelenthetnek.
A legnagyobb számla azonban nem feltétlenül a kamat lesz. Hanem az, hogy az Orbán-kormány több száz milliárd forintnyi közös adósságot vállalt úgy, hogy annak feltételeit és felhasználását még azok elől is elrejtette, akiknek végül vissza kell fizetniük.
Vagyis előlünk.