Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet
Bemutatták a külügyminisztériumban azt a négy űrhajósjelöltet, akik közül kikerül az az ember, aki 2024–25 fordulóján harmincnapos űrutazásra indul a Nemzetközi Űrállomásra. A négy jelölt: Kapu Tibor fejlesztőmérnök, Cserényi Gyula villamosmérnök, Szakály András tervezőmérnök és dr. Schlégl Ádám ortopéd sebész, írta az ATV tudósítója a helyszínről.
![A négy űrhajósjelölt – Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium](https://videk.info/wp-content/uploads/2023/03/bemutattak-a-negy-magyar-urhajosjeloltet.jpg)
Ahogy arról a Telexen is írtunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája, őket 240 ember közül választották ki, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökségnél, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben.
A válogatási procedúra után nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület leszűkítette a listát négy főre.
A magyar űrhajósprogramról a kormány hivatalos oldalán írnak részleteket, a küldetéshez elhivatott, öntudatos és kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkező jelölteket kerestek, akik stresszhelyzetben is jó ítélő- és döntési képességgel rendelkeznek, találékonyak, és képesek csapatban dolgozni, készek hosszabb vagy rövidebb időt távol tölteni családjuktól, szeretteiktől akár nagyon rövid értesítés mellett.
![](https://videk.info/wp-content/uploads/2023/09/logo-nav-2-1-1.png)