Connect with us

Egyéb

Kakaós csigát lopott a boltból, 7 hónapja előzetesben ül Béla.

Kakaós csigát lopott a boltból, 7 hónapja előzetesben ül Béla.

Kakaós csigát lopott a boltból, 7 hónapja előzetesben ül Béla.

Tavaly októberben Béla ellopott egy 130 forintos kakaós csigát és ellenszegült a boltosnak, aki meg akarta állítani. A fiút, aki decemberben lett nagykorú, már másnap elkapták, és mivel priusza is volt (16 éves korában ellopott egy memóriakártyát), azóta előzetes letartóztatásban ül.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség három hete jelentette be, hogy vádat emelnek Béla ellen. Az ügyet múlt héten tárgyalták a kecskeméti bíróságon, ahol Béla elismerte a tettét, de mivel a sértett nem jött el, a tárgyalást elnapolták. Három hét múlva tartják meg újra, ítéletet is akkor mondanak majd.A 18 éves fiú családja szétesőben van, kétségbeesett édesanyja nem tudja, mihez kezdjen.„Húsz kilót fogyott a kisfiam, mióta bent van. Ezt már nem bírom ki, a kislányom meghalt decemberben, az élettársam elkezdett inni”– mondta a Magyar Narancsnak.

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/kakaos-csigat-lopott-a-boltbol-7-honapja?fbclid=IwAR1scFEPYKX_V3Jp-CvTbThGn8f2bt-kbMAr96VTHXOovjYtrDy2pNLew8U

Continue Reading

Ajanlo

To Top