Egyéb
Könnyeim csordultak, mikor ezt a verset olvastam. Idősek, nyugdíjasok át fogják érezni, ezt a megható verset
Könnyeim csordultak, mikor ezt a verset olvastam. Nyugdíjasok át fogják érezni, ezt a megható verset
KÖNNYEIM CSOROGTAK MIKKOR -E VERSET OLVASTAM !MOST ÉN VAGYOK AZ AKI MINDIG VÁR .
Megint haza indulok nemsokáraNagy, néma csend borul a kis szobára.Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt.Nincs már ott, aki eddig haza várt.
Békülten kimondom:Elköltözött.Nem lakik többé az élők között.
Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen!Szorongva leste, mikor érkezem.S egyszer csak elébe léptem,Hogy felragyogott az a kedves kék szem!Pedig szolgálatom hívó szaváraÉn olyan gyakran hagytam őt magára,
És neki úgy fájt minden búcsúvétel:Körül tipegett anyai féltéssel…Amíg csomagoltam és rendezgettemSzeme kísért…csendesen ült mellettems bele sűrítve szóba annyit mondott!Azután…egyszer ő is útra kelt.Végső tekintetével átölelt,És indult…hangtalanul, csendesen.Elment! Elment! Hiába keresem.
Ő utazott el!-ismételgetem:Tudta, hogy örök hajlék hívja fennÉs most, előre ment és haza vár,Csak egy kevés idő van hátra már,S ha véget érnek próbák,földi harcokMegint meglátom azt a kedves arcotOtt, ahol többé nem kell búcsút venni-
Kicsiny szobánk most csendesen fogad,De csendje is tud drága titkokat…Hogy várt mindeddig….hogyne várna rám:
