Connect with us

Mindennapok

Tényleg minden bezár? Újabb bolt jelentette be, hogy nem lesz nyitva!

Tényleg minden bezár? Újabb bolt jelentette be, hogy nem lesz nyitva

A Jysk 94 áruháza országszerte zárva tart december 24-én, ezzel segítve, hogy a munkatársak pihenni tudjanak a megfeszített ünnepi időszakban – közölte az üzletlánc.

A dán kiskereskedelmi lánc közleményben tudatta, hogy december 24-i záratartással és előrehozott béremeléssel készül az év végére. Felidézték azt is, hogy 2018 óta minden évben zárva tartanak karácsonykor, és idén sem lesz ez másképp – írja az Origo.

Mint azt az atv.hu is megírta, elsőként a Lidl jelentette be, hogy idén változást vezetnek be, és december 24-én nem lesznek nyitva. Később aztán a Rossmann is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, legutóbb pedig arról írtunk, hogy a Penny is zárva lesz szenteste napján.

A Jysk közleménye szerint az áruházak december 22-én és 23-án lesznek csak nyitva, az ünnep után pedig először december 27-én nyitnak majd ki.

“Azon dolgozunk, hogy a munkavállalók hosszú távon tervezzenek velünk, ebben pedig a skandináv vállalati kultúránk is sokat segít. Igyekszünk tudatosan reagálni a munkavállalói igényekre, és fenntartani azt a munkahelyi légkört, amiben a kollégák jól érzik magukat. Ezért idén hatodik éve december 24-én bezárnak az áruházaink, hogy az üzletekben dolgozó kollégák is otthon készülhessenek a karácsonyra és pihenhessenek egy rendkívül megfeszített időszak végén” – mondta Nyeste Ági, a vállalat Magyarországért, Görögországért és Ausztriáért felelős Head of HR managere.

Közölték azt is, hogy 2023 december elsejétől átlagosan 20 százalékkal emelkedik majd a dolgozók fizetése, és 2022 januárja óta összességében 40 százalékkal emelkedtek a bérek.

Continue Reading

Ajanlo

To Top