Vettem ma kenyeret, 945 forintért kilóját… Hazaérve, szeleteléskor jött az igazi meglepetés – Ezt mondta a boltos:

Ma délelőtt vettem egy  kenyeret a sarki boltban – 945 forint volt kilója. Drága, de azt gondoltam: legalább legyen minőségi. Hát, nem lett.

Amikor otthon megvágtam, majdnem leestem a székről: a kenyér belseje szinte üres volt, tele hatalmas légbuborékokkal, a héja pedig olyan kemény, hogy csak fűrésszel lehetett szeletelni. Gyakorlatilag „levegőt vettem” 945 forintért.

Mérgemben visszamentem a boltba, és megmutattam a kenyeret a pultosnak. Ő ránézett, vállat vont, és ennyit mondott:
Rá van írva, hogy diétás kenyér, nem? Ez ilyen! – majd röhögve odébb állt.

Meg se próbálta visszavenni, vagy bocsánatot kérni. Azt mondta, ők „nem cserélnek kenyeret”, mert „kasszától való távozás után reklamációt nem fogadunk el”.

Hazafelé azon gondolkodtam, mikor lett Magyarországon luxus a normális kenyér. 945 forint egy kilónyi levegőért, és még az eladónak áll feljebb.

A diétás kenyér pedig tényleg „könnyű” volt – annyira, hogy szinte semmi sincs benne.