Mészáros Lőrinc: A Tisza Párt politikusainak egyetlen szavát sem hiszem el
Mészáros Lőrinc még tavaly decemberben mondta ki azt a mondatot, amely azóta egészen más fénytörésbe került: a Tisza Párt politikusainak egyetlen szavát sem hiszi el. Akkor még elsősorban kampányhangulatban, a Puskás Akadémia sikerei közé csomagolva beszélt arról, hogy szerinte a Tisza adózási és sportpolitikai elképzelései veszélybe sodorhatják a magyar sportot.
Azóta viszont nagyot fordult a világ. A Tisza nemcsak választást nyert, hanem kormányt alakított, benyújtotta első nagy törvénycsomagját, megkezdte az uniós források, a közpénzek és a régi rendszer gazdasági szerkezeteinek átvilágítását. Vagyis Mészáros Lőrinc mondata már nem egy ellenzéki pártnak odaszúrt kampányüzenetként hangzik, hanem egy régi világ egyik legismertebb nyertesének aggodalmaként.
És ez a különbség nagyon fontos.
Ami akkor riogatásnak tűnt, abból most politikai valóság lett
Mészáros a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról beszélt, hogy ha a Tisza bevezeti a tervezett adózási szabályokat, akkor „a magyar sportnak annyi”. Szerinte a vagyonadó és a vállalkozások tervezett nagyobb terhelése megölné a szponzorációt, az állami támogatások visszavágása pedig az utánpótlás- és amatőrsportot sodorná veszélybe.
Ez akkor is erős állítás volt, most pedig különösen az. A Tisza kormányra kerülése után ugyanis már nem elméleti vita folyik arról, hogy mi lenne, ha egyszer hozzányúlnának a NER sportfinanszírozási rendszeréhez. A kérdés most az: hogyan lehet úgy újraszabni ezt a rendszert, hogy közben ne a gyerekek, az edzők, a kis klubok és az amatőr sportolók fizessék meg a régi kivételezések árát.
Ez is érdekelhet
Mészáros félelme tehát nem teljesen légből kapott. A sport valóban pénzigényes terület. Az utánpótlás nem működik magától, a pályák fenntartása, az edzők fizetése, az utaztatás, a felszerelés és a versenyeztetés mind komoly költség. Egy kormány nem teheti meg, hogy politikai bosszúból egyik napról a másikra kirántja a pénzt a sport alól.
De ugyanilyen igaz az is, hogy a régi rendszer nem volt egészséges. A sportpénzek jelentős része sokak szemében túlzottan koncentráltan, politikailag kiválasztott helyekre került. A felcsúti futball pedig ennek a korszaknak nem mellékszereplője, hanem egyik leglátványosabb szimbóluma lett.
A Puskás Akadémia támogatása már csökkent – mégsem omlott össze a világ
Azóta az is kiderült, hogy a Puskás Akadémiának juttatott állami pénz jelentősen visszaesett. Mészáros maga beszélt arról, hogy a támogatás nagyjából a felére csökkent, ami milliárdos nagyságrendű kiesést jelentett. Ez már önmagában is érdekes teszt: mi történik akkor, ha egy korábban kiemelt sportintézmény kevesebb állami pénzből kénytelen működni?
A válasz eddig nem az, hogy azonnal összeomlik minden.
A Puskás Akadémia közben történelmi szezont futott, európai ellenféllel szemben is helytállt, az NB I-ben az utolsó fordulóig versenyben volt a bajnoki címért, saját nevelésű játékosokat adott a válogatottaknak, és Pécsi Ármin Liverpoolhoz igazolását Mészáros az akadémiai munka nemzetközi elismeréseként mutatta be.
Ez nem azt jelenti, hogy a pénz nem számít. Nagyon is számít. De azt igen, hogy a sportfinanszírozásról szóló vita nem intézhető el azzal a mondattal, hogy ha kevesebb állami pénz jön, akkor vége a magyar sportnak.
Lehet, hogy inkább az derül ki: egyes intézményeknek meg kell tanulniuk piaciabban, hatékonyabban, átláthatóbban működni.
Ez pedig nem tragédia, hanem felnőtté válás.
A Tisza legnagyobb feladata: ne a sportot büntesse, hanem a kivételezést szedje szét
A Tisza most kényes helyzetben van. Ha durván, kapkodva nyúl a sportpénzekhez, Mészáros érvelése azonnal erőre kap. Elég néhány rosszul kommunikált döntés, néhány bajba kerülő utánpótlásklub, néhány leálló vidéki sportprogram, és máris kész a Fidesz új narratívája: Magyar Péterék elvették a gyerekektől a sportot.
Ezt nem szabad megengedni.
A Tiszának világosan kell különbséget tennie a sport támogatása és a politikailag kiválasztott sportbirodalmak fenntartása között. Az utánpótlás, az amatőr klubok, az iskolai sport, a vidéki egyesületek és a valódi közösségi sport nem lehetnek vesztesei az elszámoltatásnak. De a kiemelt, közpénzzel kitömött, politikai kapcsolatokkal védett rendszereket igenis át kell világítani.
Ez lenne az új korszak lényege: nem kevesebb sport, hanem tisztább sportpénz.
Nem kevesebb gyerek a pályán, hanem kevesebb politikai kivételezett a kasszánál.
Nem stadionrombolás, hanem pénzügyi józanodás.
Mészáros mondata most már önvédelemnek hangzik
Amikor Mészáros Lőrinc arról beszél, hogy nem hisz a Tiszának, azt természetesen megteheti. Ez politikai vélemény. De közben nehéz elfelejteni, hogy ő nem egy átlagos sportvezető, nem egy kisvárosi klubelnök, és nem egy önkéntes edző, aki attól fél, lesz-e pénz labdára és mezre.
Ő az ország leggazdagabb üzletembere, a NER gazdasági korszakának legismertebb szereplője, Orbán Viktor gyerekkori barátja, a felcsúti futballvilág egyik központi alakja. Amikor ő a sportpénzek jövőjét félti, abban nemcsak sportpolitika van, hanem a régi rendszer önvédelme is.
Ezért hangzik másként a mondata ma, mint fél évvel ezelőtt.
A Tisza hatalomra kerülése után már nem arról beszélünk, hogy egy ellenzéki párt mit ígér. Hanem arról, hogy egy új kormány hogyan nyúl hozzá azokhoz a pénzcsatornákhoz, amelyekből a NER sport-, média- és gazdasági világa hosszú éveken át táplálkozott.
Mészáros pontosan érzi, hogy ez már nem elmélet.
A vagyonadó és a sportfinanszírozás ütközése
A vagyonadó különösen érzékeny pont. Mészáros szerint a nagyvállalkozók nagyobb terhelése megölheti a sport szponzorációját. Ez elsőre logikusnak tűnik, hiszen ha egy cégnek kevesebb szabad pénze marad, kevesebbet költhet támogatásra.
Csakhogy Magyarországon a sporttámogatás sokszor nem tiszta piaci szponzorációként működött. Nem mindig volt világos, hogy egy cég azért támogat egy klubot, mert üzleti értéket lát benne, vagy azért, mert a politikai kapcsolatrendszerben ez volt a helyes mozdulat. A NER egyik nagy sajátossága éppen az volt, hogy az állam, a politika, a sport és a gazdasági elit túl közel került egymáshoz.
Ezt a rendszert nem lehet érintetlenül hagyni csak azért, mert sportnak hívják.
A Tiszának azonban azt is bizonyítania kell, hogy a vagyonadó nem vak sarc lesz, hanem célzott, kiszámítható és jogilag védhető intézkedés. Ha rosszul írják meg, elriaszthat befektetőket, bizonytalanságot okozhat, és valóban visszafoghat támogatásokat. Ha jól írják meg, akkor az ország leggazdagabb rétegei nagyobb részt vállalhatnak a közteherviselésből anélkül, hogy a sport valódi alapjai sérülnének.
A különbség óriási.
A magyar sport nem lehet zsarolási alap
A legfontosabb elvi kérdés mégis az: lehet-e a magyar sportot pajzsként használni a régi finanszírozási rendszer védelmére?
Mert amikor valaki azt mondja, hogy ha hozzányúltok a pénzekhez, akkor összeomlik az utánpótlás, mindig meg kell kérdezni: pontosan melyik pénzekhez? A gyerekek edzéspénzéhez? A kis klubok működési támogatásához? Vagy azokhoz a nagy, nehezen átlátható csatornákhoz, amelyekből kiemelt akadémiák, politikailag fontos klubok és befolyásos szereplők építették a saját világukat?
A magyar sportnak szüksége van állami támogatásra. De nem mindegy, hogy az támogatás vagy függőségi rendszer. Nem mindegy, hogy teljesítmény, társadalmi haszon és utánpótlás-nevelés alapján osztják, vagy politikai közelség szerint. Nem mindegy, hogy nyilvános, ellenőrizhető és igazságos, vagy csak megszokott.
A Tisza legnagyobb sportpolitikai vizsgája éppen ez lesz: képes-e úgy lebontani a kivételezést, hogy közben nem rombolja le a sport valódi értékeit.
Közben elindult a nagyobb elszámoltatási hullám is
Az azóta történt fejlemények miatt Mészáros megszólalása már nem választható el a szélesebb politikai környezettől. A Tisza-kormány első lépései között ott van a közpénzek útjának átvilágítása, a magántőkealapok átláthatóságának ügye, a nagy állami beruházások felülvizsgálata, az uniós pénzek újratervezése és a vagyonadó előkészítése.
Ez mind érinti azt a világot, amelyben Mészáros Lőrinc birodalma felépült.
Nem feltétlenül azért, mert minden szerződés jogellenes volt. Ezt egyenként kell bizonyítani. De azért mindenképpen, mert a NER gazdasági rendszerének egyik alapkérdése éppen az: mennyi volt benne a piaci teljesítmény, és mennyi a politikai hátszél?
Erre a kérdésre a sport sem adhat felmentést.
A Puskás Akadémia sikerei lehetnek valósak. Pécsi Ármin átigazolása lehet valódi szakmai eredmény. Nagy Zsolt pályafutása lehet követendő történet. Hornyák Zsolt munkája lehet stabil és elismerésre méltó.
De ettől még a közpénzek, a támogatások és a kedvezmények rendszere vizsgálható.
Sőt: éppen azért kell vizsgálni, hogy a valódi teljesítmény elváljon a politikai kivételezéstől.
Mészáros most először nem diktálja, hanem elszenvedi a változást
A NER éveiben Mészáros Lőrinc neve sokak számára egyet jelentett a rendszer nyerteseivel. Most viszont mintha először olyan helyzetbe került volna, ahol nem ő és köre diktálja a feltételeket, hanem alkalmazkodnia kell egy új politikai környezethez.
Ez magyarázhatja a keményebb hangot is.
A „nem hiszek a Tiszának” mondat valójában nemcsak bizalmatlanság, hanem pozícióvédelem. Egy olyan ember mondata, aki pontosan tudja, hogy ha az új kormány valóban átláthatóbbá teszi a közpénzek útját, ha felülvizsgálja a sportfinanszírozást, ha hozzányúl a vagyonadóhoz és a közbeszerzési rendszerhez, akkor az ő világában is kevesebb lesz a kényelmes bizonyosság.
Ez önmagában nem baj.
Egy demokráciában a leggazdagabbaknak is alkalmazkodniuk kell a választók által létrehozott politikai változáshoz.
A Tisza akkor nyer, ha nem bosszút, hanem rendszert épít
Mészáros kritikája akkor lehet igazán veszélyes a Tiszára, ha a kormány nem tud világos, szakmai választ adni. Ha csak politikai üzenetek vannak, de nincs kidolgozott sportfinanszírozási modell, akkor a régi rendszer szereplői könnyen azt mondhatják: látják, ezek csak rombolni tudnak.
Ezért a Tiszának nem elég azt mondania, hogy vége a NER sportpénzeinek. Meg kell mutatnia, mi jön helyette.
Nyilvános támogatási rendszer.
Teljesítményalapú értékelés.
Külön védelem az utánpótlásnak és az amatőr sportnak.
Szigorú ellenőrzés a kiemelt akadémiáknál.
Átlátható szponzoráció.
És egy olyan szabályozás, amelyben a sportvezetők nem politikai kapcsolatokkal, hanem szakmai eredményekkel tudnak pénzhez jutni.
Ha ez sikerül, akkor Mészáros riogatása elveszíti az erejét. Ha nem, akkor a Fidesz és a NER-gazdasági elit minden hibát a Tisza nyakába fog varrni.
A magyar sport jövője nem Mészáros hitétől függ
Mészáros Lőrinc nem hisz a Tiszának. Ez az ő dolga.
A választók viszont nem hitvitát várnak, hanem elszámolást, tisztább szabályokat és működő sportot. Nem az érdekli őket, hogy az ország leggazdagabb embere kinek hisz, hanem az, hogy a gyerekük tud-e sportolni, a helyi klub kap-e korrekt támogatást, az edző meg tud-e élni, és a közpénz nem tűnik-e el politikailag kiválasztott rendszerekben.
Az azóta történt fejlemények alapján már látszik: a Tisza-kormány valóban hozzányúl azokhoz a területekhez, amelyektől a NER gazdasági világa tartott. A kérdés már nem az, lesz-e változás, hanem az, milyen minőségű lesz.
Ha a változás átlátható, jogállami és szakmailag védhető, akkor a magyar sport nem vesztese, hanem nyertese lehet az új korszaknak.
Ha viszont kapkodás, bosszú és kommunikációs háború lesz belőle, akkor Mészáros Lőrinc mondata még visszatérhet, mint önbeteljesítő jóslat.
Most a Tiszán a sor, hogy bebizonyítsa: nem a sportot akarja megadóztatni és meggyengíteni, hanem azt a rendszert, amelyben a sport túl sokszor volt politikai pénzcsap.
Ha ez sikerül, akkor nem a magyar sportnak lesz annyi.
Hanem annak a korszaknak, amelyben a sportpénzek körül túl sokáig túl keveset lehetett kérdezni.