Magyar Péter kiosztotta a Master Good vezetőjét, aki panaszkodott, hogy külföldi munkaerő nélkül inkább nem épít gyárat
Magyar Péter kiosztotta a Master Good vezetőjét: „Ne fenyegesse a kormányt”
Magyar Péter kemény választ adott a Master Good vezetőjének, miután a cég részéről elhangzott: ha nem jöhetnek külföldi, jellemzően ázsiai munkavállalók, akkor nem építik meg a tervezett, 120 milliárd forintos gyárukat. A miniszterelnök a mai sajtótájékoztatón világossá tette: szerinte egy olyan vállalat, amely az elmúlt években brutális mennyiségű állami támogatást kapott, ne beszéljen ultimátumok nyelvén a magyar kormánnyal.
A vita lényege nem az, hogy van-e munkaerőhiány Magyarországon. Van. Nem is az, hogy bizonyos iparágakban nehéz-e embert találni három műszakos, fizikailag megterhelő munkára. Nehéz. A kérdés inkább az, hogy egy közpénzzel vastagon megtámogatott nagyvállalat meddig mondhatja azt: ha nem hozhatok be vendégmunkásokat, akkor inkább nem fejlesztek.
Magyar Péter erre reagált azzal a mondattal, amely valószínűleg sokáig visszhangzik majd: „Ne fenyegesse a kormányt.”
Milliárdok az államtól, most pedig feltételek?
A Master Good az elmúlt években nem kívülállóként nézte a magyar állami gazdaságpolitikát. A cégcsoport több nagy beruházáshoz is jelentős támogatást kapott vagy kapott volna. A legismertebb friss tétel a kisvárdai kapacitásbővítés: a bejelentések szerint a 72 milliárd forintos beruházáshoz 22 milliárd forintos állami támogatás társult, 600 új munkahely ígéretével.
Ez önmagában is óriási összeg. Nagyjából 36-37 millió forint támogatás jut egy tervezett új munkahelyre. Ez nem aprópénz, nem jelképes segítség, hanem olyan közpénz, amelynél a magyar adófizetők joggal várják el, hogy a támogatás valóban magyarországi munkahelyeket, tisztességes béreket és fenntartható fejlesztést szolgáljon.
Ez is érdekelhet
A Master Good környékén azonban nem ez az egyetlen támogatási adat, amelyről nyilvánosan tudni lehet. Korábban 8,9 milliárd forintos fejlesztéshez 3,56 milliárd forintos kormányzati támogatásról is beszámoltak, amely szintén kapacitásbővítést és munkahelyteremtést szolgált. A cégcsoporthoz tartozó Sága Foods esetében pedig a nyilvános pályázati adatok között 5 milliárd forintos szerződött támogatási összeg szerepel egy hús- és húskészítmény-feldolgozó üzem fejlesztésére.
Vagyis amikor Magyar Péter arról beszél, hogy a Master Good jelentős állami segítséget kapott, nem politikai levegőbe beszél. Ezek a számok önmagukban is megmagyarázzák, miért lett ilyen éles a kormányfő reakciója.
„Lehet, hogy nem 200 ezres fizetést kellene adni”
Magyar Péter a sajtótájékoztatón a bérek kérdését is elővette. A lényege az volt: ha egy vállalat nem talál magyar munkaerőt, akkor érdemes először megnézni, milyen fizetést, milyen munkakörülményeket és milyen életpályát kínál.
Ez kényelmetlen mondat a hazai nagyipar egy részének, mert évek óta visszatérő érv, hogy „nincs magyar munkaerő”. Csakhogy ezt a mondatot mindig érdemes kiegészíteni egy kérdéssel: milyen bérért nincs?
Ha egy munkakör fizikailag megterhelő, monoton, több műszakos, hidegben vagy zajos üzemi környezetben végzett munka, akkor nem meglepő, ha 200 ezer forint körüli nettóért nem állnak sorban a magyar dolgozók. A munkaerőhiány sokszor nem abszolút hiány, hanem bérhiány. Nem az van, hogy ember nincs az országban, hanem az, hogy a kínált feltételek mellett nincs elég jelentkező.
Magyar Péter üzenete ezért politikailag egyszerű, de erős: ha a magyar állam közpénzzel támogat egy céget, akkor a cég ne arra építse a modelljét, hogy alacsony bérszint mellett távol-keleti munkavállalókkal pótolja a magyar dolgozókat.
Az ázsiai munkások sem díszletnek jönnek ide
A vita másik fele legalább ilyen fontos. A kormányfő arról is beszélt, hogy az ázsiai vendégmunkások sok esetben embertelen körülmények között élnek munkásszállókon. Ez nem egyszerű migrációs vagy munkaerőpiaci kérdés, hanem emberi jogi és munkajogi probléma is.
A vendégmunkások nem statisztikai egységek, nem ipari alkatrészek, akiket be lehet hozni, elszállásolni, ledolgoztatni, majd lecserélni. Ha Magyarországon dolgoznak, akkor emberhez méltó lakhatás, tisztességes bánásmód, ellenőrizhető szerződés, korrekt bér és valódi jogvédelem illeti meg őket.
Ez azért is lényeges, mert a vendégmunkásrendszer könnyen lefelé nyomhatja a béreket és a munkakörülményeket, ha a cégek nem munkaerőhiány-kezelésre, hanem olcsóbb, kiszolgáltatottabb munkaerő behozatalára használják. A magyar dolgozó ilyenkor azt érzi: nem érte versenyeznek jobb fizetéssel, hanem megkerülik őt.
A külföldi munkás pedig azt éli meg: egy idegen országban, kiszolgáltatott helyzetben kell dolgoznia, gyakran szállásadóktól, közvetítőktől és munkáltatóktól függve.
Ez egyik oldalon sem egészséges.
A Master Good érve sem söpörhető le teljesen
A korrekt képhez hozzátartozik: a Master Good vezetője nem teljesen légből kapott problémáról beszél. A magyar munkaerőpiac valóban szűk, a demográfiai folyamatok kedvezőtlenek, sok fiatal külföldön dolgozik, és a baromfiipar nem az a szektor, ahová könnyű tömegesen jelentkezőket találni.
A cég szerint nem azért hoznának be külföldi munkavállalókat, mert olcsóbbak, hanem mert nincs elég magyar jelentkező. Ez egy iparági szempontból érthető állítás. De ettől még nem válik automatikusan elfogadhatóvá, hogy egy közpénzzel támogatott vállalat a beruházás megvalósítását külföldi munkaerő-behozatali feltételekhez kösse.
A kormánynak ugyanis nem az a dolga, hogy minden nagyvállalati igényt feltétel nélkül kiszolgáljon. Az államnak egyszerre kell védenie a magyar munkavállalókat, a tisztességes vállalkozásokat, a gazdasági növekedést és a külföldi dolgozók emberi méltóságát.
Ez bonyolultabb, mint egy egyszerű „jöhetnek” vagy „nem jöhetnek” döntés.
Mit kellett volna mondania egy felelős cégvezetőnek?
A Master Good vezetője sokkal jobban járt volna, ha nem ultimátumszerűen fogalmaz. Mondhatta volna azt: a cég szeretné megépíteni a 120 milliárdos gyárat, de ehhez a hazai munkaerőpiac jelenlegi állapota miatt részben külföldi dolgozókra is szükség lehet. Hozzátehette volna, hogy vállalják a bérek érdemi emelését, a magyar munkavállalók elsőbbségét, a munkásszállók független ellenőrzését, a vendégmunkások jogainak garantálását és az állami támogatásokhoz kötött teljes átláthatóságot.
Ez egészen másképp hangzott volna.
Ehelyett a közvéleményhez az jutott el: ha nem kapjuk meg az ázsiai munkaerőt, nem építünk gyárat.
Ez pedig egy olyan cégtől, amely az elmúlt években milliárdos állami támogatásokban részesült, politikailag nagyon rosszul mutat.
A támogatás nem ajándék, hanem társadalmi szerződés
A nagyvállalatok gyakran úgy beszélnek az állami támogatásokról, mintha azok természetes üzletfejlesztési eszközök lennének. Valójában ezek közpénzek. Minden forint mögött adófizetők vannak: ápolók, tanárok, bolti dolgozók, vállalkozók, nyugdíjasok, fiatal családok.
Ha az állam egy cégnek milliárdokat ad, akkor cserébe nemcsak beruházást várhat, hanem társadalmi hasznot is. Magyar munkahelyeket. Tisztességes béreket. Helyi adóbevételt. Korrekt munkakörülményeket. Átlátható működést. Nem pedig azt, hogy a cég később nyomásgyakorlásra használja a beruházást.
Magyar Péter reakciója ebben az értelemben nem egyszerű politikai odaszúrás volt, hanem új gazdaságpolitikai üzenet: a támogatott vállalat nem diktálhat az államnak.
Különösen nem akkor, ha a támogatás jelentős része éppen munkahelyteremtési célokra ment.
Mi lehet a valódi megoldás?
A vendégmunkásstop önmagában nem old meg mindent. Ha nincs elég magyar dolgozó, a gyár nem fog működni pusztán politikai akarattól. De az sem megoldás, hogy a cégek korlátlanul hozzanak be külföldi munkavállalókat, miközben a bérek és a munkakörülmények nem javulnak érdemben.
A valós alternatíva egy szigorúbb, feltételekhez kötött rendszer lehetne.
Először magyar munkavállalóknak kell versenyképes bért ajánlani. Ezt dokumentálni kell. Ha nincs jelentkező, csak akkor lehessen külföldi munkaerőben gondolkodni, de függetlenül ellenőrzött lakhatással, munkajogi garanciákkal, átlátható közvetítői díjakkal és időszakos felülvizsgálattal.
Az állami támogatásokat pedig össze kell kötni a bérszínvonallal. Aki közpénzt kap munkahelyteremtésre, annak ne legyen elég papíron munkahelyet létrehozni. Mutassa meg, milyen fizetésért, milyen körülmények között és kiknek ad munkát.
Ez lenne a normális kompromisszum.
Magyar Péter most egy szélesebb társadalmi indulatot fogott meg
A Master Good-ügy azért robbant ekkorát, mert nem csak egy baromfiipari beruházásról szól. Benne van az elmúlt évek egyik legnagyobb társadalmi feszültsége: miközben a magyar dolgozók sokszor alacsony bérekre panaszkodnak, a cégek egy része azt mondja, nincs ember, ezért külföldről kell hozni munkásokat.
A választók jelentős része ezt nem úgy hallja, hogy „munkaerőpiaci racionalitás”. Hanem úgy, hogy „nem akarnak többet fizetni”.
Lehet, hogy ez nem minden esetben igaz. De politikailag nagyon erős érzés.
Magyar Péter pontosan erre érzett rá, amikor a béreket, az állami támogatásokat és a munkásszállók körülményeit egy ügybe kapcsolta össze. Így a vita már nem arról szól, hogy jöhet-e néhány száz vagy néhány ezer vendégmunkás. Hanem arról, hogy kinek az érdekét védi a magyar állam: a támogatott nagyvállalatét, vagy a magyar és külföldi dolgozók tisztességes munkafeltételeit.
Új korszak jöhet a támogatásoknál
A Master Good esete előrevetítheti, milyen gazdaságpolitikát akar a Tisza-kormány. Kevesebb automatikus nagyvállalati kedvezmény, több feltétel. Kevesebb „beruházás mindenáron”, több társadalmi megtérülés. Kevesebb olcsó munkaerőre építő modell, több bérverseny.
Ez a magyar gazdaság szempontjából fájdalmas átmenet lehet, mert sok cég hozzászokott az olcsó munkaerőhöz, az állami támogatáshoz és a kedvező politikai környezethez. De hosszú távon nem lehet arra építeni az ország jövőjét, hogy a magyar dolgozó kevésért dolgozik, ha pedig nem vállalja, hozunk helyette kiszolgáltatottabb külföldit.
A fejlett gazdaságok nem így működnek.
Ott a termelékenység, a technológia, a béremelés, a képzés és a jobb munkaszervezés adja a versenyképességet. Nem az, hogy ki tud olcsóbban embert találni a világ másik feléről.
„Ne fenyegesse a kormányt” – ez most több volt egy mondatnál
Magyar Péter mondata azért ütött nagyot, mert egyszerre szólt a Master Goodnak és minden más támogatott nagyvállalatnak is. Az üzenet világos: aki közpénzt kapott, az ne ultimátumokkal kezdje az új korszakot.
Lehet vitázni.
Lehet érvelni.
Lehet adatokat hozni.
Lehet munkaerőpiaci problémákról beszélni.
De a kormányt nem lehet beruházással zsarolni, különösen akkor nem, ha a beruházáshoz korábban vagy jelenleg is jelentős állami segítség kapcsolódik.
A Master Good most megtapasztalhatta, hogy megváltozott a politikai hangulat. Ami korábban egy nagyvállalati konferenciamondatként elment volna, abból most országos ügy lett. Magyar Péter pedig nem hagyta, hogy a történet úgy álljon be, mintha a kormány lenne a gazdaság ellensége.
A kérdést visszafordította: ha ennyi támogatást kaptak, miért nem tudnak olyan béreket és körülményeket kínálni, amelyekre magyar dolgozók is jelentkeznek?
Ez az a kérdés, amelyre a Master Goodnak és sok más nagyvállalatnak is válaszolnia kell majd.
Mert az új világban lehet, hogy már nem elég beruházást ígérni.
Azt is meg kell mutatni, hogy a beruházás kinek az országát építi.