Magyar Péter váratlan dolgot tett, amíg ellene tüntettek – Ilyen se volt még!
Miközben szombat délután a Kossuth téren Magyar Péter és a Tisza-kormány ellen tüntettek, a miniszterelnök váratlan dolgott tett. A polgármester meghívására érkezett Dunaszentbenedekre, megköszönte a helyiek türelmét a közel egy hónapja zajló fenékküszöb-építés miatt, majd a beszámolók szerint kötetlenül beszélgetett és szelfizett az emberekkel. Aztán jött a nagy igazság…
A két helyszínt aligha lehetett volna tudatosan látványosabb ellentétként megrendezni. Budapesten a Tisza ellenfelei a „revans” és az „elszámoltatás” idejéről beszéltek, Dunaszentbenedeken Magyar Péter bejegyzése két szóval zárult: „Legyen tánc!”
A „független” rendezvénynek már a névsora is érdekes volt
A Kossuth téri eseményt pártpolitikamentes, nyitott közösségi rendezvényként hirdették meg, de a szervezői és meghatározó felszólalói kör jelentős része nagyon is ismerős lehetett az elmúlt évek jobboldali politikai és médiavilágából. A szervezők között ott volt Huth Gergely, a Pesti Srácok korábbi főszerkesztője, Renge Zsolt fideszes politikus, Kohán Mátyás, a Mandiner volt újságírója, valamint Kurucz Dániel és a KözTér is.
Kurucz esetében a függetlenségi történet különösen érdekes. A KözTér saját meghatározása szerint „független platform”, miközben az alapító korábban a Fidelitas budapesti elnöke volt, 2014 és 2019 között pedig a Miniszterelnökségen dolgozott. Ettől természetesen ma még lehet önálló politikai véleménye, csak éppen a múltjától nem válik automatikusan steril laboratóriummá a „pártpolitikamentes” felirat.
Ez is érdekelhet
Még a nevet sem kellett nagyon kitalálni
A rendezvény a „Ne féljetek! 2.0” nevet kapta, ami politikai kommunikációs szempontból már önmagában meglehetősen sajátos választás. A „Ne féljetek” ugyanis hosszú ideje Magyar Péter egyik központi politikai jelmondata: már 2024-es első nyilvános megszólalásai között használta, a 2026-os kampányban pedig annyira összenőtt vele, hogy még a közösségi profiljában is megjelent.
Vagyis a Magyarral szembeni új jobboldali politikai világ első látványos tömegmozgalmainak egyike lényegében Magyar Péter szlogenjét vette elő, majd tett mögé egy „2.0”-t. Lehet ezt tudatos kifordításnak nevezni, de politikai kreativitási versenyen azért nem feltétlenül ezért osztanák ki az első díjat.
A békés párbeszéd mellett hamar megérkezett a „revans”
A rendezvény egyik deklarált célja az volt, hogy olyan közösséget építsenek, ahol az emberek meghallgatják egymást. Ennek fényében különösen erősre sikerült Huth Gergely felszólalása, aki a Tiszát hazaárulónak nevezte, majd arról beszélt, hogy „eljön a revans ideje, a valódi elszámoltatás, hamarabb, mint gondolnánk”
Huth ennél is tovább ment: „Eljön a revans ideje, hamarabb, mint gondolnák! Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek a quislingek ott fognak állni pőrén a magyar, tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt!” – fogalmazott. A „független párbeszéd” és az ellenfél ítélőszék elé állításának képe között azért van néhány fokozatnyi retorikai távolság.
Közben Magyar Péter falunapon volt
És miközben Budapesten ez a retorika szólt, Magyar Péter Dunaszentbenedeken egy egészen más politikai műfajt választott. A polgármester meghívására érkezett a település falunapjára, és megköszönte a helyiek támogatását és türelmét a Paks és Dunaszentbenedek térségét érintő fenékküszöb-építéssel kapcsolatban.
A program maga sem valamiféle steril kormányzati rendezvény volt: a XXVII. Dunaszentbenedeki Falunapokon főzőverseny, hagyományőrző műsorok és esti koncertek szerepeltek a programban. A beszámolók szerint Magyar közvetlenül találkozott a helyiekkel, szelfik készültek, a délután pedig kifejezetten kötetlen hangulatban telt.
Lehet-e a régi emberekkel új jobboldalt építeni?
És talán ez a rendezvény valódi politikai kérdése. A felszólalók közül többen arról beszéltek, hogy a jobboldalnak újra össze kell fognia, rendeznie kell belső vitáit, és 2030-ban le kell győznie a Tiszát. Kurucz Dániel például kétharmados jobboldali győzelmet nevezett meg célként, miközben Ábrahám Róbert szintén a jobboldali belharcok lezárását sürgette.
Csakhogy itt jön a kellemetlen kérdés: mennyire lehet hitelesen „újraszervezni” egy politikai oldalt olyan arcokkal, akik különböző szerepekben hosszú éveken át a korábbi hatalmi és médiarendszer részei voltak? Nem azért, mert a Fidelitasban vagy egy kormányközeli lapnál eltöltött múlt örök politikai bélyeg lenne, hanem azért, mert egy megújulást hirdető mozgalomnak előbb-utóbb meg kell mutatnia, pontosan miben új.
Egyelőre a „2.0” látszik, az újítás kevésbé
Ha a válasz annyi, hogy a régi politikai szereplők most új platformon, új logóval és Magyar Pétertől kölcsönzött jelmondattal állnak színpadra, miközben „hazaárulókat” és közelgő revansot emlegetnek, az nehezen nevezhető teljes politikai újrakezdésnek. Inkább ugyanannak a nyelvnek egy ellenzéki pozícióból előadott változatára hasonlít.
Ebben állt a szombat délután legerősebb kontrasztja. A Kossuth téren arról beszéltek, hogyan kell majd Magyar Pétert legyőzni és a jobboldalt újraszervezni; Magyar eközben nem állt bele az üzengetésbe, hanem elment Dunaszentbenedekre, megköszönte a helyiek segítségét, fotózkodott velük, majd közölte: „Legyen tánc!”
A politikai versenyt természetesen nem falunapok döntik el, és egy kormány teljesítményét végképp nem az méri, hány szelfit készít a miniszterelnök. De ha a régi jobboldal valóban új ellenzéket akar építeni, az első nagy feladata talán nem Magyar Péter „elszámoltatásának” megígérése lesz, hanem annak megválaszolása, miért higgyen a megújulásában az a választó, aki a színpadon szereplők jelentős részét már az előző korszakból ismeri.