Végre kiderült, hogy ki Demcsák Zsuzsa milliárdos párja.. Na rá senki sem gondolt volna…

Az emberek valósággal megdöbbentek a gyűrű látványától, néhányan pedig azt nem tudták felfogni, miért döntött úgy Zsuzsa, hogy nyilvánosságra hozza személyes életének ezen részletét. Másokat pedig az lepett meg, hogy milyen gyorsan talált újra szerelmet.Demcsák Zsuzsa boldogabb mint valaha. Most viszont lehullt a lepel a rejtélyes udvarlóról! A Farm VIP háziasszonya hétfőn egy 24 órán át elérhető Facebook-történetben mutatta meg azt a férfit, akitől jó értelemben véve megemelkedik a pulzusa, és akivel együtt tervezi leélni a hátralévő életét. Repíts a Holdra. A fotón Zsuzsa mosolyogva simul a kék szemű férfihez, a fotó alá pedig a romantikus, lírai Fly Me to the Moon című dalt csatolta, így szinte biztos, hogy az új lovaggal látható a sztorijában.
Zsuzsa és új szerelme először posztoltak közös képet (lentebb látható). Zsuzsa egyébként korábban az egyik napilapnak így nyilatkozott a titokzatos kedvesről. „Ami igaz és amit lehet rólam tudni, az az, hogy valóban el vagyok jegyezve. Úgy döntöttünk a párommal, hogy minden olyan információ, ami a kapcsolatunkra vonatkozik, csak ránk tartozik, és ezt szeretnénk is megtartani. Azt gondolom, elég annyi, ha megerősítem, hogy valóban eljegyeztek” – ecsetelte fülig érő mosollyal körülbelül egy hónappal ezelőtt. Íme a fotó:

A cikk forrása: https://www.magyarhaza.com/2024/02/vegre-kiderult-hogy-ki-demcsak-zsuzsa.html