„A nagymamám a hősöm”
Tudom, hogy sokan mosolyognak vagy éppen viccelődnek rajtam, amikor a Facebookra nem a barátnőmmel, hanem a nagymamámmal töltök fel képeket. Pedig kevesen tudják, milyen történet áll mögötte.
Édesanyámat nagyon fiatalon veszítettem el, túl korán, túl hirtelen. Akkor még csak egy kisfiú voltam, akinek a világ összeomlott. Az apám nem tudta vállalni a felelősséget, így egyetlen biztos pont maradt az életemben: a nagymamám. Ő nem mérlegelt, nem gondolkodott – egyszerűen csak magához ölelt, és azt mondta: „Mostantól én vigyázok rád.”
Neki köszönhetem, hogy ember lett belőlem. Ő kelt fel hajnalban, hogy reggelit készítsen, ő segített a leckében, ő hallgatta meg a titkaimat. Soha nem éreztem, hogy kevesebbet kaptam volna az élettől – mert bár anyát veszítettem, egy olyan nagymamát nyertem, aki minden sebet igyekezett begyógyítani.
Felnőttként sokszor látom, hogy az emberek sajnálkoznak, ha megtudják a múltam. Én viszont büszke vagyok. Büszke arra, hogy a nagymamám nevelt fel. Büszke arra, hogy példát mutatott emberségből, kitartásból és szeretetből.
És a happy end? Az, hogy most már én gondoskodhatok róla. Hogy amikor a barátaim a szüleikkel mennek kirándulni vagy ünnepelni, én a nagymamámmal teszem ugyanezt – és közben tudom: a világ legjobb emberével vagyok.
Mert lehet, hogy másoknak ez „furcsa”, de számomra ő a mindenem. A nagymamám nemcsak felnevelt – ő az én hősöm, a példaképem, és örökké az is marad. ❤️
