Terhes anyukának nem adták át a helyet a trolin neki, pedig már a 9. hónapban volt! Amit tett ekkor, nem maradt komment nélkül!

Na, szóval ott ülök a buszon, amikor felszáll egy nő. Nem is akármilyen nő: olyan hasa volt, hogy attól féltem, a következő megállónál már gyerekkel fog leszállni. Kilencedik hónap, tisztán látszott. Ahogy beállt a sorba, láttam, hogy senki nem mozdul. A busz teli volt, mindenki úgy csinált, mintha épp felfedezték volna a telefont újra. Volt egy srác, aki még a tetőt is szemrevételezte, mintha ott lenne valami érdekes.

A nő végül odamegy egy fickóhoz, aki pont ott ült, ahol a falon egy nagy piktogram mutatta, hogy az a hely időseknek meg gyerekekkel utazóknak van fenntartva. Tudjátok, az a klasszikus ábra: egy görnyedt hátú bácsi meg egy nő, karján egy kisgyerekkel. A fickó meg se nézte a piktogramot, olyan nyugalomban ült ott, mintha neki bérelt helye lenne.

A nő szól hozzá:

– Elnézést, leülhetnék? – kérdezi, már kicsit fáradtan.

A fickó felnéz a telefonjából, mintha most zökkent volna ki egy mély filozófiai gondolatmenetből.

– Tessék? Miért? – kérdezi olyan ártatlan arccal, hogy az ember azt hinné, ő most tanulja az alapvető társadalmi normákat.

A nő a pocakjára mutat, és kissé ingerülten:

– Terhes vagyok. És ez a hely az időseknek meg a gyerekeseknek van fenntartva – és a piktogramra bökött a falon.

A fickó homlokát ráncolva nézte a képet, majd közölte:

– De nem tűnik úgy, hogy gyereket tartana a karjában.

Na, itt már éreztem, hogy ebből komoly műsor lesz. A nő egy mély levegőt vett:

– Hát, feltételezhetően a gyerek most még itt van – mondta, és a hasára mutatott, mintha ez a világ legnyilvánvalóbb dolga lenne.

A fickó bólogatott, mintha most mindent megértett volna, és visszadőlt, mintha ezzel lezárta volna az ügyet. De a nő nem hagyta annyiban.

– Jó, ha már így állunk – mondta, majd ami ezután történt, az mindenkit sokkolt.

A nő fogta magát, és ráült a fickó ölébe! Igen, ott, a busz közepén, teljesen lazán. Mintha ez lett volna az egyetlen logikus megoldás.

A fickó arca… Na, azt látni kellett volna. Mintha valaki az agyát kikapcsolta volna. A busz teljesen elnémult, mindenki bámulta a jelenetet. Az a srác, aki az előbb még a plafont vizsgálta, majdnem leejtette a telefonját.

A nő hátradőlt, kényelmesen elhelyezkedett, és közölte:

– Na, akkor most mi ketten együtt utazunk. 30 percre te leszel az anyám!

A fickó próbált valamit mondani, de csak hebegni-habogni tudott, míg a busz végre újra megindult. Én meg az ablak felé fordulva próbáltam elfojtani a nevetést.

Egy dolgot biztosan megtanultam: ha legközelebb meglátom azt a piktogramot, jobban meggondolom, hová ülök, mert a végén még az ölemben találom valakit!