🐾 Siketnek született. Amikor két évvel ezelőtt befogadtam Romeót, már tudtam: soha nem fogja hallani a hangomat, nem ismeri fel majd a nevét, ha hívom. Akkor azt hittem, mindig lesz köztünk egy láthatatlan határ – a csend.
De tegnap rájöttem: ha igazán szeretsz, nincsenek határok. 💔
Fáradtan értem haza a munkából, kinyitottam az ajtót, és Romeó ott ült a küszöbön. A lábai között egy apró kiscica, alig pár hetes, reszketve, nagy rémült szemekkel. Romeó találta a kertben, és hazahozta hozzám. Mintha szavak nélkül mondta volna:
– „Nézd… Ő is rászorul. Segíts neki, ahogy egykor nekem is segítettél.”
A szívem összeszorult. Romeó soha nem hallotta a kiscica kétségbeesett nyávogását – hiszen ő maga sem tudja, milyen a hang. De érezte. Nem a fülével, hanem a lelkével.
Ma már család vagyunk. Romeó gyengéden gondoskodik Lunáról, mintha a saját kölyke lenne: tisztogatja, mellé bújik, óvja. Én pedig róluk gondoskodom, és nap mint nap megbizonyosodom: a szeretethez nem kellenek szavak.
A szeretet ott van egy siket macska némaságában is, amikor életet ment. A szeretet ott van a csendben, amely otthonná változik. Ez a mi apró történetünk.
