Egyéb
Rendkívüli bejelentés: Veszélyben az iskolakezdés!
Rendkívüli bejelentés: Veszélyben az iskolakezdés!
Rendkívüli bejelentés: Veszélyben az iskolakezdés!
Egészen drámai a helyzet.
Több mint kétezer pedagógus mondott fel eddig a státusztörvény miatt
– jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Gosztonyi Gábor a Népszavának elmondta, szerinte sokan év közben fogják elhagyni a pályát, és kétséges, hogy őket hogyan pótolják majd. Szerinte az Orbán-kormány a pedagógusok hiányát a nyugdíjas tanárok visszahívásával igyekszik majd „elhárítani”. Úgy gondolja, hogy ezért is tették lehetővé a törvényben a nyugdíjasok korlátlan visszafoglalkoztatását.
Felidézte a lap, hogy a státusztörvényt az Országgyűlés július 4-én fogadta el a parlamentben. Egy felmérés szerint már több mint ötezer pedagógus jelezte, hogy elhagyják a pályát a törvény bevezetése esetén. Emellett a Pedagógusok Szakszervezete felé is több mint háromezren jelezték, hogy ilyen lépésre készülnek.
Gosztonyi Gábor hozzátette,
a felmondásukat beadó pedagógusok száma a következő hetekben, hónapokban várhatóan tovább fog növekedni, mivel sokan szeptemberig kivárnak, hogy kaphassanak valamennyi végkielégítést.
Kapcsolódó: Iskolakezdési támogatás >>>