„Nehéz egyedül élni öregen?” – kérdeztem a szomszéd nénit, akinek nincs féjre, és a gyerekei is csak évente egyszer jönnek. A válasza a fülemben cseng:

A szomszédomban élő Irén néni mindig halk volt és távolságtartó, de valamiért kíváncsi lettem az életére. Egy nap, amikor bevásárlásból hazaértem, megkérdeztem tőle: „Nehéz egyedül élni öregen?” A válasza nem csak meglepett, de teljesen megváltoztatta, ahogyan az időskorról és a magányról gondolkodom.

„Nem az élet nehéz, csak a hátam fáj”

Irén néni lassan felnézett rám, és mosolyogva mondta: „Nem az élet nehéz, csak a hátam fáj sokszor, és attól zsémbes vagyok. Az öregség nem szomorú, csak más. Az emberek megöregszenek, a fiatalok élik az életüket – ez így működik. Nincs ebben semmi különös.”

Ez a kijelentés olyan természetességgel hangzott el, mintha mindig is így gondolta volna. Nem haraggal beszélt arról, hogy a gyerekei ritkán látogatják, sőt, azt is megértette, hogy a fiataloknak megvan a saját életük. „A fiam nagyon messze él, de rendszeresen küld nekem DVD-ket a kedvenc régi filmjeimmel és zenéimmel. Tudja, hogy ezek felvidítanak, és így legalább valahogy mindig velem van” – mondta mosolyogva.

Olvasás

„Tudod, amikor olvasok, mindig fiatalnak érzem magam” – folytatta. „Bejárom a világot, elmerülök más életekben, és elfelejtem, hogy itt ülök ebben a csendes kis házban. Az olvasás minden nap felvidít.” Meglepett, hogy mennyire természetesen tud örömöt találni a hétköznapi dolgokban. Nem a magányra összpontosít, hanem azokra az apró örömökre, amelyekben még része van.

Az olvasás mellett a virágait is nagyon szereti. Sorban meg is mutogatta nekem a kertjét. „Ez a virág különleges számomra” – mutatott egy régi cserépre. „Még a nagymamámtól kaptam. Több mint nyolcvan éve minden tavasszal virít. Na, mi ez, ha nem az élet szépsége?” – kérdezte mosolyogva, és láttam, hogy valóban boldoggá teszik ezek a kis dolgok.

Szépség a magányban 

Irén néni szabadidejében még kötni is szeret, és a virágai mellett ez a másik kedvenc időtöltése. „Tudod, sokan azt hiszik, hogy ha egyedül vagyok, akkor biztosan szomorú vagyok. De én megtaláltam a szépséget a magányban. Amikor kötök, vagy a kedvenc filmjeimet nézem, eszembe jut, hogy az élet nem áll meg, csak lassabb lesz. És ebben is van valami csodálatos” – mondta.

A története végén megosztotta velem a legfontosabb tanulságot, amit az évek során megtanult: „Aki egyedül nem boldog, azt mindegy, ki veszi körül – család vagy barátok, az akkor sem lesz boldog. Az igazi boldogságot önmagadban kell megtalálnod, még akkor is, ha egyedül vagy. Mert csak egyszer élünk, és kár lenne minden napot kesergéssel tölteni.”

Ez a gondolat mélyen megérintett. Irén néni nem a magányra koncentrált, hanem arra, ami örömet ad neki az életben: az olvasás, a virágai, a filmjei, és a saját kis világa. Rájöttem, hogy az igazi boldogság nem attól függ, hogy hány ember vesz körül minket, hanem attól, hogy megtaláljuk-e a szépséget a saját életünkben – még akkor is, ha az néha csendes és egyedül zajlik.

Ahogy hazafelé tartottam, Irén néni szavai visszhangoztak bennem: „Nem az a fontos, hogy hányanan szeretnek, hanem hogy te szeresd magad.”